Magyarországon ma a mezőgazdasági művelés alá vont területek 6%-án végeznek ökológiai gazdálkodást, de a cél, hogy 2030-ig ez 10%-ra növekedjen
– mondta el az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetője.
Ehhez pedig minden adott, hiszen 2015 óta több mint duplájára emelkedett ezeknek a területeknek a nagysága az országban, és 2025-ben jön az új ökológiai gazdálkodási pályázat. A szakember beszélt arról is, hogy mennyire lehet megélni az ökológiai gazdálkodásból Magyarországon, hogy miért drágábbak az ökotermékek a hagyományosaknál, és hogy mekkora piaca van ezeknek itthon és külföldön.
Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet azért jött létre 2011-ben, hogy előmozdítsa az ökológiai gazdálkodás hazai fejlődését és szélesebb körű alkalmazását. Miért olyan fontos az ökológiai gazdálkodás? Van-e különbség az ökológiai gazdálkodással létrehozott termékek és a biotermékek között, és ha igen, mi az?
A biotermék és az ökotermék ugyanaz, csak a köznyelvben a bio terjedt el. Az ökológiai gazdálkodás pedig a hivatalos szaknyelvben és a jogszabályokban alkalmazott megnevezés. Néha találkozhatunk még organikussal is, ez meg az angolból jött át, de ez is ugyanazt jelenti. És hogy miért fontos a hazai ökoágazat fejlesztése? A fenntarthatósági kérdések iránt érdeklődőknek talán egyértelmű, hogy a mezőgazdaságot minél inkább abba az irányba kell elmozdítanunk, hogy megőrizzük az erőforrásainkat, így például a vizet, a talaj termőképességét, a növények diverzitását, miközben biztosítjuk a táplálékunk egészséges mivoltát. Ezek a törekvések pedig mind afelé mutatnak, hogy változtatni kell a kémiai inputanyagokra alapozott élelmiszer-termelésen, és erre jelenleg az ökológiai gazdálkodási rendszer adja a legegyértelműbb alternatívát. Ez ma már egy jogszabályokban is definiált művelési mód, amelynek a környezeti, társadalmi, de akár gazdasági előnyeit is számos kutatás alátámasztotta, ezért az EU Zöld Megállapodásában is jelentős szerepet játszik, illetve itthon is elég gyorsan növekedett az elmúlt években, elsősorban a Vidékfejlesztési Programnak köszönhetően.
Az ÖMKi immáron több mint egy évtizedes múltra tekinthet vissza Magyarországon. Ennyi idő alatt milyen eredményeket értek/értünk el az ökológiai gazdálkodás terén?
A legismertebb eredményünk az úgynevezett on-farm kutatási módszertan és hálózat kialakítása. Amikor tíz évvel ezelőtt elindultunk, gondolkoztunk azon, hogy milyen kutatásokra lenne szükség, amivel leginkább támogatni tudjuk az ökogazdálkodókat, és kifejezetten az ő részvételükkel megvalósuló kutatások felé indultunk el. Így azoknak a kihívásoknak a megoldásában tudunk segíteni, amelyek a mindennapi gyakorlatban nehézséget okoznak a gazdák számára. Többek között azért is pártoltuk ezt az irányt, mert mi egy magán kutatóintézet vagyunk, kevesebb infrastrukturális lehetőséggel, mint a nagyobb intézmények, vagyis nincs saját kísérleti telephelyünk, ezért az ökogazdálkodást folytatók üzemeiben, a valós életkörülmények között tudtuk elkezdeni a kutatást.
Ez a részvételi módszertan tíz évvel ezelőtt még egyáltalán nem számított elfogadottnak itthon, az agrárkutatásban meg még kevésbé volt a fősodorban, de azóta nagyot fordult a világ körülöttünk. Ma már az uniós kutatási projektektől kezdve a világon mindenhol elvárás, hogy a gazdálkodóval szorosan együttműködve valósuljanak meg az agrárkutatások, és a valós életben alkalmazható eredmények szülessenek. A gyakorlatba is sokkal könnyebben átvihetőek azok az eredmények, amelyek kidolgozásában maga a gazdálkodó is részt vett.
Az on-farm hálózatnak köszönhetően különböző témákban olyan eredményeket is elértünk, amelyek mára termékké, illetve technológiává alakultak. Például a szőlőkbe hatéves kutatómunkával kifejlesztettünk egy sorköztakaró magkeveréket, ami ma már ÖMKi Élő Sorköz néven széles körben elérhető. A vetés, talajápolás és fenntartás technológiai elemeit pedig gyakorlati kiadványban adtuk közre, mely a honlapunkról ingyenesen letölthető. Ehhez a gazdálkodóknál több mint 20 helyszínen voltak ország szerte beállítva kísérletek. A kutatásainkban ugyanakkor nemcsak a gazdálkodókkal, hanem különböző egyetemekkel és kutatóintézetekkel, valamint a termékpálya többi szereplőjével is szorosan együtt dolgozunk, így például szőlősorköz témában a Debreceni Egyetemmel és a Lajtamag Kft-vel van szoros együttműködésünk. Egy másik nagy eredményünk a tájfajta paradicsomok visszavezetése, elsősorban a házi kertekbe. Itt az volt a cél, hogy az ökológiai gazdálkodás számára leginkább megfelelő tájfajtákat tudjuk kiválogatni. Az akkori Növényi Diverzitás Központtól (ami most már Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ néven fut) kértünk és kaptunk magokat, és a több mint 30 tájfajtát 40-50 helyen az országban vizsgáltuk meg gazdálkodókkal és biokertészekkel. Végül a hat legjobban teljesítő tájfajta került vissza palánta formájában egy országos áruházlánc kínálatába, tehát ez a kutatási eredmény is elérhetővé vált az emberek számára.
Legutóbb pedig az ősgabona-kutatásunknál jutottunk el a termékfejlesztésig, a tönke és az alakor kevésbé ismert fajok, a tönköly már jobban benne van a köztudatban, mint ősgabona. Ugyanakkor a tönke és az alakor tájfajták között is van, ami kiváló szárazságtűrő képességgel rendelkezik, nagyon értékes beltartalmi mutatókkal bír, és a kutatás eredményeképp lisztként már elérhető a fogyasztók számára.
De említhetném a tudományosabb eredményeket is: a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanáccsal együtt létrehoztuk az ökológiai posztregisztrációs fajtateszt-hálózatunkat, ami immár két éve, hét helyszínen értékeli több, mint 20 őszi búza fajta teljesítményét ökológiai termesztésben. Konvencionális területen már régóta működött ilyen hálózat, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) és a Vetőmag Szövetség által, de az ökogazdálkodásban korábban nem volt ilyen. Itt kisparcellás, a tudomány hagyományosan bevett módszereivel beállított, randomizált, négyismétléses kísérletek formájában valósulnak meg a vizsgálatok minden helyszínen. Idén az őszi búza mellett pedig már tönköly fajtákkal is kibővült a vizsgált fajok köre.
És mekkorát lépett előre az ökológiai gazdálkodás Magyarországon? Mekkora a nyitottság a magyar gazdálkodók részéről az átállásra? Mennyiben segítik ezt a jelenleg elérhető támogatások?
Először 2019-ben haladta meg a 300 ezer hektárt az ökológiai termelés alá vont területek nagysága itthon, és azóta a szinten tartás volt megfigyelhető. A bővülés elsősorban az ökotámogatásoknak köszönhető, a Vidékfejlesztési Programból. A mostani ciklus volt az első, amikor a gazdálkodók kétszer is pályázhattak, sőt, az átmeneti időszakban meg is hosszabbíthatták a már aktív pályázatokat egy-egy évvel. Ez pedig lehetőséget adott arra, hogy minél többen bekapcsolódjanak az ökogazdálkodásba, ami azért fontos, mert korábban mindig csak ötévente egyszer hirdették meg ezt a pályázatot, és aki akkor nyert, az bent maradt, vagy éppen lemorzsolódott, de ezen kívül nem volt lehetőség a támogatásba bekapcsolódni. Az elmúlt időszakban az egy nagyon fontos és jó döntés volt, hogy több alkalommal is megnyitották a pályázatot, ami az ökoterületek megduplázódását hozta magával. 2016-ban indult el ez az exponenciális növekedés, és a 2015-ös adatokhoz képest mostanra több mint kétszer akkora területen folytatnak ökológiai gazdálkodást, mint akkor. Ez most a hazai mezőgazdasági terület 6%-a, de a cél 2030-ig a 10%-os területarány elérése. Van az Agrárminisztériumnak egy ökogazdálkodási cselekvési terve, ami idén januárban jelent meg, ez az EU zöld célkitűzéseihez igazodva jelöli meg a 10%-os célszámot, mint a hazai hozzájárulást ahhoz az ominózus 25%-os ökoterület-arányhoz, amit az Unió a teljes agrárterületére vetítve kitűzött 2030-ig. Ez a hazai10% egy reális és viszonylag könnyen megvalósítható cél, főleg hogy 2025-ben ismét lehet számítani arra, hogy megnyílik az ökopályázat.
Mostanra már kétségbevonhatatlan tény, hogy a klímaváltozás hatásait nem lehet kiküszöbölni, valamilyen úton-módon alkalmazkodni kell a megváltozó körülményekhez. Mennyire jó irány az ökológiai gazdálkodás a klímaváltozás elleni harcban?
A tudományos cikkek alapján elmondható, hogy az ökoterületek jelentősen jobban tolerálják az aszályt, átfogó kutatások alapján 25-30%-kal kevésbé érintettek, kevésbé esik vissza a terméshozam. Ennek több magyarázata is van. Az egyik az, hogy eleve egy extenzívebb termesztési mód az ökológiai gazdálkodás, ahol a konvencionálisnál alacsonyabb a terméshozam, vetésforgóra vetítve átlagosan mintegy 20%-kal, viszont ez a termésmennyiség stabilabbnak mutatkozik.
Ez logikus is, hiszen a talaj az ökogazdálkodás középpontja, és a talaj védelme, termékenységének fokozása együtt jár azzal is, hogy a vízmegtartó képesség növekszik. A szerves trágyázás, a szerves anyaggal való gazdagítás, a takarónövények alkalmazása, a mulcsozás, a forgatás visszaszorítása és a művelés kímélő módja mind-mind hozzájárul a vízmegtartó képesség javulásához. Ugyanakkor tény, hogy van az a szintje az időjárási extrémitásoknak, amikor már ezek sem óvják meg a növényeket: ezt látjuk idén, például Békés megyében. De azért összességében elmondható, hogy sokat lehet tenni azért, hogy mérsékeljük a klímaváltozás negatív hatásait.
Az egyre melegebbé és szárazabbá váló időjárás hatására számos, korábban bevett növénykultúra termesztése kifejezetten kockázatossá vált. (Elég az idei évre és a kukoricára gondolni). Milyen új és milyen régi, csaknem elfeledett növényfajok és fajták jelenhetnek meg a megváltozó körülmények hatására? Ezek milyen előnyökkel kecsegtetnek, és mire kell velük kapcsolatban kifejezetten odafigyelni?
Idén a kukorica kapcsán mindenki számára nyilvánvalóvá vált ez a kockázat, de említhetnénk a kajszit is, ami eléggé rosszul viselte az elmúlt évekre jellemző tavaszi fagybetöréseket. Fontos látni, hogy nemcsak a szántóföldeken szorulhatnak ki a mostanáig hagyományos növények, és jöhetek be mások, hanem a gyümölcsösökben és a kertészetekben is. Például ma már van kiviültetvény is Magyarországon, de az olyan kevésbé ismert növényeket, mint amilyen a földimogyoró és a csicseriborsó, is termesztik itthon, vagy éppen a pszeudogabonákat, például a kölest vagy az amarántot. Ezek az „álgabonák” általában a gluténmentesség kapcsán jönnek elő, mint alternatív alapanyagok, de felhasználásuk, épp a szárazságtűrésük miatt, szélesebb körűvé is válhat.
Az Európai Unió szabályalkotói egyre inkább a fenntarthatóság és az ökológiai gazdálkodás irányába próbálják terelni az ágazatot. Jók-e azok a trendek, amelyek most láthatóak? A szabályozás és a támogatások átalakulása milyen hatással lehet az ökológiai gazdálkodást folytatók működésére?
Azt gondolom, hogy a fenntarthatóság fokozása jó irány, és az ökogazdálkodás egyben remek lehetőség is kitörni a magasabb minőségű élelmiszertermelés felé. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy a termelési módszerek megváltoztatása a többséget kimozdítja a komfortzónájából, és ez látható is a reakciókból és az ellenállásból. A legtöbben csak meg akarják tartani, ami eddig volt, és úgy, ahogy eddig volt. Hatalmas kár, hogy az energiáink nagy része erre a status quo megtartásra megy el, miközben azt is megtehetnénk, hogy érdemben felkészülünk és segítünk felkészülni minél több gazdának arra, hogy sikeresen tudjon váltani, nem is feltétlenül rögtön az ökológiai gazdálkodásra, hanem eggyel fenntarthatóbb gyakorlatra a mostaninál, amit az élet, a magas energia árakkal és globális ellátási problémákkal, úgyis kikényszerít. A megfelelő előrelátással tudnánk ennek az irányvonalnak a nyertesei lenni, és kihasználni a benne rejlő, nem kevés gazdasági potenciált.
Hiszen a kereslet az ökotermékek iránt az elmúlt években jelentősen nőtt, évente 10-15%-kal. Ez az év kivétel lesz, hiszen a teljes élelmiszerpiac visszaesésben van, az emberek kevesebb élelmiszert vásárolnak, és ebben a biotermékek is benne vannak. Ezért valószínű, hogy idén először nem lesz akkora bővülés, mint korábban, sőt, akár még visszaesés is előfordulhat. Azt még nem látjuk, hogy a konvencionális és a bioélelmiszerek között lesz-e különbség e tekintetben, és ha igen, mekkora.
Éppen ezért fontos, hogy a kutatás-innováció terén, de még inkább a szaktanácsadás, a tudás- és ismeretátadás terén segítsük a termelőket abban, hogy felismerjék – már ha ez még nem történt meg -, hogy nagyon fontos döntések vannak a kezükben, és a jövőnk számára elengedhetetlen, hogy az erőforrásaink megőrzői legyenek. Ahogyan az is kell, hogy értsék és tudják azokat a technológiákat, amiket ma még nem biztos, hogy alkalmaznak, de nagyon könnyen be tudnák építeni a mindennapokba. Ilyen például a vetésforgó kedvezőbb kialakítása, hiszen a hazai szántóterületeket meghatározza a kukorica és a búza. Ugyanakkor pont ez a két növény erősíti fel a fuzárium fertőzési nyomást, hiszen mind a kettő gazdanövénye a kórokozónak. Éppen ezért az ökogazdálkodásban nem is lehet ezeket önmaguk, vagy egymás után termeszteni. Bár valószínűleg továbbra is ezekre a terményekre lesz a legnagyobb felvásárlói igény, mégis valahogy piacot kellene teremteni olyan növényeknek vagy technológiáknak, amik lehetővé teszik, hogy diverzifikáljuk a termesztést, beépítsünk pl. pillangós növényeket a vetésforgóba, jelentősen csökkentve a fuzárium-fertőzési kockázatot és a kémiai növényvédőszerek felhasználását.
Mit kell tudni az ökológiai gazdálkodás anyagi vonzatairól? Mekkora költségeket jelent megfelelni azoknak a szigorú szabályoknak, amelyeket az öko rendelet előír? Milyen költségei lehetnek az átállásnak? Egyáltalán mennyi idő alatt lehet a hagyományos, intenzív növénytermesztésről átállni ökológiai termesztésre?
Van egy átállási idő: amikor valaki bejelent egy területet ökogazdálkodásra valamelyik hazai ellenőrző szervezetnél, mert ugye az ökológiai gazdálkodásnak van egy ellenőrzési és tanúsítási rendszere, akkor elkezdődik az átállás. Szántóföldön ez általában két év, álló kultúrákban három. Az átállási idő alatt már be kell tartani minden szabályt, fizetni kell az ellenőrzési díjat, de még nem adható el bioként a termés, csak átállási termékként. Ez az átállási idő azért van, hogy kitisztuljon a terület, hiszen az ökológiai gazdálkodás során nem használunk műtrágyákat, kémiai növényvédő szereket, nagyon korlátozott azoknak az input anyagoknak a listája, amiket lehet alkalmazni. Másrészt azért is fontos az átállás, hogy a termelő kitapasztalja az ökogazdálkodás módját, és sikeres technológiát tudjon beállítani.
A támogatási rendszer is figyelembe veszi ezt. Az átállási támogatások jóval nagyobbak, mint a fenntartási támogatások. Ezzel kompenzálják azt a termés- és bevételkiesést, ami az első években várható. Utána már a tanúsított bioterméket általában magasabb áron tudja eladni a termelő. A hazai szántóföldi biotermékek nagy része például exportpiacokra megy, német, svájci, francia feldolgozókhoz, általában prémiumáron.
A sikeres átállás és bio tanúsítás után a gazda piaci bevételei általában nőnek. Ugyanakkor, mivel sokkal kevesebb inputanyagot használ a termelés során, előfordul, hogy a termelési költségei alacsonyabbak a konvencionálisnál. Erről az előző Vidékfejlesztési Program értékelő jelentésében is lehet olvasni. Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) tesztüzemi hálózatában ugyanis vannak biogazdaságok is, és az elemzésekből jól látható, hogy ezek általában magasabb hasznot tudnak generálni, és jobbak a gazdasági mutatóik. Ez talán azért meglepő, mert mindig azt szokták felhozni a biogazdálkodás ellen, hogy az kevésbé termelékeny, ugyanakkor gazdasági értelemben nem ez látszik. Ráadásul a biogazdálkodók a nemzetközi kutatások szerint is biztosabb megélhetéssel rendelkeznek, mint konvencionális társaik.
Az is kritika szokott lenni az ökogazdálkodással szemben, hogy egy hektárról kevesebb termény jön le, és ez gondot jelent az emberiség élelmezésében. De szerintem a jelenlegi élelmiszerválság is rámutatott arra, hogy ez egy erősen mesterkélt kérdésfelvetés, mert nem attól éheznek az afrikai országokban, hogy Európában 7 helyett 5 tonna búzát termelünk hektáronként, hanem attól, hogy a végletekig kiszolgáltatottak a globális ellátási láncoknak, azaz helyben nincs elegendő élelmiszertermelés. Ezen kellene változtatni, lehetőleg fenntartható technológiákkal.
A hazai élelmiszer-ellátás gabonából, kukoricából pedig még akkor sem lenne kétséges, ha mindenki átállna ökogazdálkodásra. Vannak tartamkísérletek, ahol több évtizeden keresztül összehasonlítják a termelési rendszereket, például a konvencionális, ökológiai és biodinamikus szántóföldi termesztést. Ezek azt mutatják, hogy vetésforgóátlagban 15-20%-kal alacsonyabb termés a jellemző a bio módszerekkel. Viszont azzal, hogy az inputanyagok, a műtrágyák és a kémiai növényvédő szerek alkalmazása általánosan csökken, ez a különbség már nem lesz ekkora a közeljövőben. Az ökológiai gazdálkodásnak sok olyan gyakorlata van, ami átvehető szélesebb körben, és segíthet a konvencionális termelőknek is kevesebb input anyag mellett stabilizálni a terméshozamokat.
Beszéljünk kicsit a létrehozott termékekről és a fogyasztók oldaláról is. Az itthon megtermelt ökológiai gazdálkodásból származó termékek inkább belföldön kerülnek eladásra, vagy külföldre kerülnek?
A legtöbb hazai biotermék, a szántóföldi növények termése sajnos többségében feldolgozás nélkül kerül exportra, de a zöldség-gyümölcs esetében már jobb a helyzet, a konzervipar és a fagyasztás terén létezik az integráció, magasabb a hozzáadott érték. Szerencsére ökogyümölcsösben viszonylag jól állunk, meglepő módon világszinten a 12.-ek voltunk a területméretet tekintve, itt az ültetvények korával vannak inkább problémák. A frissen fogyasztott biozöldség viszonylag kevés, azt helyben értékesítik, általában a nagyobb városok közelében, a piacokon vagy kosárközösség formájában. Az állati termékek közül a tejtermékek a legjelentősebbek. A bio tojás ágazat jelentős potenciált hordoz magában. Az ökológiai hús és húskészítmények piaca ma még gyerekcipőben jár.
Melyek a legnépszerűbb biotermékek a magyarok körében? Mit lehet elmondani a magyar fogyasztókról, mennyire keresik itthon az ökotermékeket?
A hazai biotej és tejtermékek nagyon sok helyen megtalálhatók. Ami érdekes, hogy sok helyen, így pl. a drogérialáncokban ott vannak a biotermékek, de legtöbbször mint snackek vagy rágcsálnivalók, mint például a kölesgolyó vagy a müzliszeletek, amelyek nem tartoznak az alapélelmiszerek közé.
De vannak már kezdeményezések arra, hogy egyre több termékpálya alakuljon ki a szántóföldtől az asztalig, és minél több hazai biotermék kapjon helyet az áruházak polcain. A Gazda-Molnár-Pék kezdeményezés is egy ilyen, amiben mi is részt veszünk, és azt mutatja, hogy a gazdálkodókban is megvan az igény arra, hogy meg tudják kóstolni az általuk termesztett gabonából készült kenyeret, jöjjön létre a termékpálya a molnárokkal és a pékekkel együtt. Sok kézműves pék indult az elmúlt években, és a bioliszteknek ez egy jó feldolgozási csatornája.
A magyar fogyasztók nagyon árérzékenyek, és ezek általában elég drága termékek. Mennyire veszik ezeket itthon?
Sajnos nincsenek statisztikai adatok a hazai biotermék-értékesítésről, bioélelmiszer-piacról. Így csak amolyan megalapozott találgatással tudjuk, hogy egyre több helyen elérhetők ezek a termékek, és az elmúlt években itthon is jelentősen nőtt a fogyasztásuk. Az öko cselekvési tervben viszont már szerepel az a célkitűzés, hogy legyen erről egzakt adatgyűjtés.
Miért magasabb ezeknek a termékeknek az ára? Már eleve benne vannak a magasabb előállítási költségek?
A biotermékek prémium minőséget képviselnek, és kevesebb is van belőlük, mint a konvencionális módon előállított élelmiszerekből. Emellett a kisüzemeknél az egy egységre jutó költség magasabb, mint a hagyományos nagyipari termékeknél. A szervezettség és az üzemméret még nem érte el azt a szintet, hogy a biotermékek ára versenyezni tudjon az iparival, de nem is biztos, hogy kell neki, ugyanis az öko-gondolkodással nem egyezik meg, hogy nagyipari és globális legyen.
(A cikkben szereplő képeket Stiller Ákos készítette.)
agrarszektor
