Készül az új KRESZ, új biztonsági védőfelszereléseket tehetnek kötelezővé a motorosoknak és a rollereseknek.

Szakértők egyetértenek abban, hogy a nagy motorral közlekedőknek ne csak a bukósisak használata legyen a kötelező – mondta az InfoRádióban Major Róbert rendőr ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar közbiztonsági tanszékének vezetője.

„Én azt támogatnám, ha a jogalkotó megfogalmazná a KRESZ jogszabályban, hogy a bukósisak mellett motoros kesztyű, zárt lábbeli, gerincvédő használata is legyen kötelező. Ennél szigorúbb előírás talán életszerűtlen, hiszen tudomásul kell vennünk azt, hogy nagyon sokféle motoros van; aki Budapestről az autópályán a Balatonra közlekedik, szinte mindenki teljes protektoros ruházatot visel, viszont a balatoni nyaralóból lemenni a vízpartra, arra a 2-300 méterre nem biztos, hogy életszerű elvárni, hogy bonyolult ruházatot felvegyenek. Lehet, hogy ezt a kompromisszumot érdemes megkötni” – ecsetelte.

A kerékpárral, motoros rollerrel és egyéb hasonlókkal közlekedők esetében is tart a vita a kötelező védőfelszerelések esetleges bővítéséről – tette hozzá a szakértő, és jelezte, abban egyetértés van, hogy a gyermekeknek legyen kötelező a kerékpáros fejvédő használata. Az elektromobilitási eszközöknél pedig azt javasolja, hogy a nagy teljesítményű és nagy sebességű járműveknél a motorkerékpáros védőfelszerelés legyen kötelező, ahogy a segédmotoros kerékpár esetében ma is kötelező a motorkerékpáros bukósisak.

Major Róbert a közlekedésben résztvevők képzésén is változtatna, és támogatná a kormányzatnak azt az intézkedését, ha valamiféle közlekedési alapvizsgát vezetne be a Nemzeti alaptanterv részeként.

Arra is választ kell találni, hogy az új közlekedési eszközöknek, például

a rollereknek hol van a helyük, az úton, a kerékpárúton vagy a járdán

– mutatott rá az ezredes. Major Róbert szerint ezek leginkább a kerékpárhoz hasonlítanak, tehát a kerékpárosok szabályrendszerébe kellene beilleszteni a használatukat, de minden esetben előnyben részesítve a gyalogosok érdekét.

Kapcsolódó interjú:

Forrás

Hirmagazin.eu