Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Új időszámítás indul a bankszámláknál, átutalásoknál

Masszívan emelkedett a banki szolgáltatások díja az elmúlt években: ötven százalékos volt a drágulás a 2013 előtti szinthez képest. Idén júliusban indulhat el az azonnali átutalások rendszere, amely teljesen új időszámítást hoz és megjelenhetnek a csomagalapú díjak, ezek pedig alacsonyabb tarifákat hozhatnak.

Komoly változások lehetnek a jövőben a mindennapi bankolásban, és a leggyakrabban felszámított banki díjaknál is változás jöhet. Bár konkrétumok még nincsenek, a kilátások az olcsóbb bankolás irányába mutatnak – derül ki aBankRáció.hu legfrissebb összeállításából.

Százalékok, száz és ezermilliárdok

A legújabb kormányzati nyilatkozatok szerint napirendre kerülhet a pénzügyi tranzakciós illeték eltörlése, amely szerepet játszott a banki díjak emelkedésében. A hivatalos adatok szerint ugyanis a 2013 előtti szinthez képest mára durván 50 százalékkal emelkedett a pénzügyi szolgáltatások díja.

Az illeték esetleges eltörlésével olcsóbbá válhatnak ezek a szolgáltatások. Az idei költségvetési tervben több mint 200 milliárd forintos állami bevételt jelentő pénzügyi tranzakciós illetéknek nemcsak a banki díjak emelkedésében volt szerepe, hanem abban is, hogy a készpénzállomány hat év alatt több mint a duplájára emelkedett. 2018 novemberében már megközelítette az 5900 milliárd forintot, ami 125 százalékos növekedést jelent a 2012 novemberi szinthez képest.

Új időszámítás kezdődik 2019-ben

Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője azt mondta, 2019-ben a húszezer forintnál alacsonyabb összegű átutalásoknál már eltörölték az illetéket, ám ezt még nem minden bank díjszabása követte le. A lakossági ügyfelek számára pedig akkor válhat még olcsóbbá a bankolás, ha a tranzakciós illetéket teljes egészében eltörlik és ezt a bankok a díjaikban is megjelenítik.

„Az idei év egyébként is mérföldkő lesz a lakossági bankolás szempontjából. Januárban ugyanis megkezdődött a bankokban az úgynevezett azonnali átutalási rendszer tesztelése, amely várhatóan júliusban indul élesben. A rendszer segítségével a tízmillió forintos lakossági átutalások azonnal, egész pontosan öt másodpercen belül megérkeznek majd. Ez a megoldás pedig szintén segítheti az készpénzmentes forgalom növekedését” – emelte ki Trencsán Erika. A magyar bankoknál jelenleg a tranzakcióalapú árazás a divat, ezzel szemben sok nyugati országban a csomagalapú, utóbbi pedig szintén alacsonyabb díjakat eredményezhet a lakossági ügyfelek számára.

Különbségek a bankok között

Egyelőre korai lenne pontos előrejelzést adni arra, hogy a mindennapos bankolás ára mennyivel változik. Egyrészt azért, mert az azonnali átutalások konkrét díjairól még nem lehet sokat tudni, de jó eséllyel a bankok olyan díjakkal jelennek majd meg, amely ösztönzi majd a rendszer használatát. Másrészt pedig a pénzügyi tranzakciós illeték búcsújáról sincs konkrét döntés. Mindenesetre a jelenlegi kilátások szerint alacsonyabbak lehetnek a banki díjak.

Trencsán Erika felhívta a figyelmet arra is: ahogy a lakáshiteleknél, személyi kölcsönöknél, a bankszámláknál már most is érdemes összevetni a bankok ajánlatait, ugyanis könnyen lehet, hogy másik bank alacsonyabb áron dolgozik. Az azonnali átutalási rendszer bevezetése és a pénzügyi tranzakciós illeték esetleges jövőbeli eltörlése pedig jó alkalmat adhat majd a lakossági ügyfeleknek arra, hogy az újdonságok fényében válasszanak maguknak bankot a következő időszakra.

Pr7
Forrás: BankRáció.hu

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás