vasárnap, december 22, 2024
Home Főhírek Belföldi hírek Új életet kezdő népek

Új életet kezdő népek

32

A 2015-ben kezdődött migráns-, illetve menekültinvázió sajátossága annak „kikényszerített” jellege. A „harmadik világ” vándorai felismerték: az Európai Unió, illetve tagállamai nem használnak fegyvert ellenük, nem lőnek civilekre. Miközben a polgárháború mocsarába süllyedt iszlám országokban, Szíriában, Líbiában vagy Jemenben az egymással háborúzó fegyveres csoportok számára a legkisebb gondot nem okoz, hogy nőket vagy gyermekeket mészároljanak (sőt, az Iszlám Állam még hivalkodik is kegyetlenkedéseivel), addig az EU katonái, illetve rendőrei megbénulnak, ha erőszakosan kell fellépni. Nincs abban semmi meglepő, hogy az erőszak tombolásától megedzett menekülők, illetve migránsok a szó szoros értelmében benyomultak az EU területére, mely bénultan tűrte, hogy átgázoljanak a határain.

Új életet kezdő népek

Európában az utóbbi évezredben számos népcsoport vándorolt eredeti lakóhelyéről idegen országokba. Az új telepesek egy-egy uralkodó meghívására érkeztek, gyéren lakott területekre, hogy fellendítsék a gazdaságot. Ennek fejében különböző kiváltságokban részesültek, önkormányzatukat elismerték, és polgárjogot nyertek, mentesültek a feudális függés alól.

Olykor a betelepítés katonai érdekeket is szolgált, például II. Géza magyar király 12. században azzal a céllal hívott be szászokat Dél-Erdélybe, hogy építsenek várakat, és a várható bizánci betörések ellen védjék az országot. A fenyegető tatár veszély miatt fogadták be a magyar királyok a könnyűlovassági harcmodorban járatos, utóbb teljesen elmagyarosodott jászokat és kunokat. Nagy Kázmér lengyel király a 14. században viszont mindenekelőtt gazdasági szempontokat szem előtt tartva telepítette le az üldöztetések elől menekülő zsidókat. Muzulmán népesség nagyobb számban soha nem települt át keresztény országokba, még az oszmán-törökök hódítása idején sem.

A tizennyolcadik században a németek és a zsidók voltak a legmobilabbak. Nagy Katalin cárnő meghívására 1762-től kezdve német családok ezrei telepedtek meg a Volga mellett, hogy ott településeket és virágzó mezőgazdaságot hozzanak létre. A hasonló kedvezményekben részesült, és a befogadó állam iránt ugyanolyan lojális bánáti németek körülbelül ugyanekkor, szintén központi szervezésre érkeztek Németországból, Mária Terézia felhívására. Nagy számban települtek le zsidók is a török háborúk miatt gyéren lakott Magyarországon, általában nagybirtokosok, főurak kezdeményezésére: az Esterházyak, a Károlyiak, a Zichyek gazdasági érdekeik szem előtt tartásával telepítették le őket a birtokaikon.

A 19. századdal azonban befejeződtek Európában a szervezett át- és letelepítések, melyek lehetőséget nyújtottak arra, hogy népcsoportok századokig megőrizzék nyelvüket, szokásaikat, vallásukat. Ettől kezdve a ki- és elvándorlás alapvetően az egyéni döntéseknek megfelelően alakult, még akkor is, ha vallási-ideológiai háttere volt, mint a mai Izrael területére érkező cionista zsidók esetében. A befogadó országok, mindenekelőtt az Egyesült Államok törvényei lehetővé tették a bevándorlók számára, hogy területére lépve egyénileg állampolgárságot szerezzenek, és amerikaivá váljanak.. A „korlátlan lehetőségek” vonzották a vén Európa tömegeit. Végül az USA kongresszusa 1921-ben elfogadta az Emergency Quota Act nevű törvényt, mely az egyes országok lakosságának 3 százalékában szabta meg az onnan beengedhető bevándorlók számát. 1924-ben az Immigration Act évi 164 557 főben szabta meg az Egyesült Államokba beengedhető bevándorlók létszámát. (Hasonló törvényeket hozott az USA-t követve többi ország is, amely addig bevándorlókat fogadott.) Ezek a szabályozások tették lehetetlenné, hogy később tömegesen befogadják a Hitler által üldözött német zsidókat.

Az a tömeges, Európába irányuló népvándorlás, ami napjainkban a háború sújtotta Közel-Keletről indult el, példátlan földrészünk történelmében. Százezrek érkeztek fejlett ipari országokba, mindenekelőtt Németországba, zsúfolt nagyvárosokba, akiknek befogadását gazdasági érdekek nem indokolják. Épp ellenkezőleg: a bevándorló tömegek integrációja rövid- és középtávon is bizonytalan, ugyanakkor súlyos terhet jelent. Bár vannak elképzelések arról, hogy az újonnan érkezettek alacsonyabb bérért dolgoznak majd, és átveszik azokat munkákat, melyeket jelenleg az EU szegényebb, kelet-európai országaiból, köztük Magyarországról legálisan érkezettek végeznek, sokan gondolják úgy, hogy ez a „kész helyzet” által inspirált  megalapozatlan teória. Mintha az 1990-ben egyesült Németország most is a nevezetes Sonderwegetjárná, és vezetése saját feje után menne, vágyait összetévesztve a valósággal, ugyanúgy, mint 1914-ben vagy 1939-ben. Persze, lényeges különbség, hogy míg a két világháború kirobbantásakor az imperializmus és a militarizmus uralkodott a Reichstagban, addig most a humanizmus, a pacifizmus és a multikulturalizmus délibábja homályosítja el a német szemeket. Mégis, a német közvélemény mainstream részének fogadkozása a muszlim bevándorlással kapcsolatban, hogy „ha mindenki másnak be is tört a bicskája, nekünk sikerül”, a történelmi előzmények ismeretében nem alaptalanul ébreszt aggodalmat.

A nyugat-európai országok tapasztalata azt mutatja, hogy amikor a hatvanas-hetvenes években hiányzott a munkaerő, és Törökországból, illetve az észak-afrikai országokból szervezetten, kifejezetten a nagyüzemekbe toboroztak fiatal férfiakat, ők sem asszimilálódtak úgy a befogadó társadalmakhoz, ahogy ezt a közvélemény elvárta. Nyugat-Európa soha nem volt olyan olvasztótégely, mint Észak-Amerika. A francia, a német, de még az angol társadalomban is kisebb a mobilitás, merevebbek a belső határvonalak, mint az Egyesült Államokban, Kanadában vagy Ausztráliában.

A 2015-ben kezdődött migráns-, illetve menekültinvázió sajátossága annak  „kikényszerített” jellege. A „harmadik világ” vándorai felismerték: az Európai Unió, illetve tagállamai nem használnak fegyvert ellenük, nem lőnek civilekre. Miközben a polgárháború mocsarába süllyedt iszlám országokban, Szíriában, Líbiában vagy Jemenben az egymással háborúzó fegyveres csoportok számára a legkisebb gondot nem okoz, hogy nőket vagy gyermekeket mészároljanak (sőt, az Iszlám Állam még hivalkodik is kegyetlenkedéseivel), addig az EU katonái, illetve rendőrei megbénulnak, ha erőszakosan kell fellépni. A német vagy francia városokban tüntető bal- és jobboldali radikálisok már évtizedek óta maguk kezdeményezik a támadásokat a rohamrendőrök ellen, akiknek részéről még a békés tömegoszlató eszközök (vízágyú, könnygáz stb.) használata is szigorúan szabályozott, központi parancshoz kötött. Nincs abban semmi meglepő, hogy az erőszak tombolásától megedzett menekülők, illetve migránsok a szó szoros értelmében benyomultak az EU területére, mely bénultan tűrte, hogy átgázoljanak a határain.

Milyen élet vár a Közel-Keletről, illetve Észak-Afrikából tömegesen Nyugat-Európába érkező menekültekre, illetve migránsokra? Hajlandók lesznek új életet kezdeni a volt NDK elnéptelenedett területein, orvosolják-e a demográfiai bajokat, hozzájárulnak-e az idősebb német nemzedékek nyugdíjalapjához? Eddigi reakcióik azt mutatják, hogy máris sokan elégedetlenek a befogadó központok viszonyaival, nincsenek felkészülve arra, hogy hiányos képzettségük és nyelvtudásuk miatt többnyire csak betanított, fizikai munkákat végezhetnek, és ha be is tudnak illeszkedni, a nyugat-európai társadalmak peremére szorulnak. Míg egykor a telepesek, vagy az Amerikába kivándorlók többé-kevésbé felkészültek arra a nehéz sorsra, ami rájuk várt, és hálásak voltak azért, hogy befogadták őket, az Európába betóduló szírek, afgánok, irakiak, észak-afrikaiak stb. máris követelésekkel lépnek fel, és nem tudják, milyen jövő áll előttük. Nincs kizárva, hogy az újonnan érkezett csoportok, ha csalódtak aWillkommenskultur szólamaiban, és érintkezésbe kerülnek a radikális iszlám képviselőivel, a magukkal hozott mintákat követve radikalizálódnak, ami komoly rendészeti kihívás elé állítják a befogadó társadalmakat, mindenekelőtt a németet.

 

Pelle János

PhD, egyetemi oktató

forrás: Látószög

Megszakítás