Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Ügyészségi nyomozás a Magyar Tenisszövetségnél!

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt rendelt el nyomozást a budapesti IX. kerületi ügyészség a Magyar Teniszszövetségnél, értesült a Hvg.hu.

A Magyar idők úgy tudja, egy Borsod megyei tagszervezet tett feljelentést, s eme szándékáról az elégedetlenségének eddig is hangot adó, a szövetség működését többször nyíltan kritizáló, Markovits László és Sávolt Attila nevével fémjelzett csoportnak is tudomása volt.

A teniszszövetség szeptember 26-i rendkívüli közgyűlésén egy tartózkodás mellett a küldöttek bizalmat szavaztak a Szűcs Lajos vezette elnökségnek. A szövetség reformszárnyának képviselője, a korábbi Davis-kupa-játékos, jelenleg a Vasas SC elnökeként tevékenykedő Markovits László már akkor kijelentette, hogy a két éljátékos, Fucsovics Márton és Babos Tímea, valamint előbbi edzője, Sávolt Attila, továbbá Temesvári Andrea nevében kérdéscsomagot juttatott el a szövetség vezetőinek és Szabó Tünde sportért felelős államtitkárnak. Többek között arra várják a választ, hogy a szövetség 2017 áprilisa óta miért nem tesz eleget a kötelezettségének, miért nem teszi közzé az elnökségi döntéseket és a közhasznúsági jelentéseket. A változást sürgetők a teniszversenyekre épített mobillelátókra költött összegeket is kifogásolták, s erre – állításuk szerint – még nem kaptak érdemi magyarázatot.

A Hvg.hu szerint a feljelentés azután fogalmazódott meg, hogy az ellentábor tudomására jutott: a szövetség egyik tisztségviselője tulajdonában lévő cégnek a szövetség egy bizonyos feladat elvégzésére egymilliárd forintot utalt át.

Megkérdeztük a szövetség elnökét, Szűcs Lajos azonban nem kívánta kommentálni a fejleményeket. Információink szerint a két éljátékos, a páros világbajnoki címét megvédő Babos Tímea és Fucsovics Márton egyelőre a teniszversenyekre koncentrál. A világranglista 40. helyén álló nyíregyházi játékos a héten egy párizsi tornán szerepel. Az első fordulóban egy selejtezőből felkerülő ellenféllel kerül szembe, ha ezt sikerrel veszi, akkor a múlt héten Bécsben legyőzött olasz Fabio Fognini következik.

Újabb siker esetén pedig a Grand Slam-rekorder Roger Federerrel játszhat a 26 éves teniszező.

Forrás: magyaridok.hu

Kapcsolódó hírek

Elfogatóparancsot adtak ki a kedd este a Dunából kimentett Szabó Bálint ellen..

Géza

Így, vagy úgy, de kifizeted a tartozásod, jobb a törvényes, tisztességes módot választani, de ha nem megy, .. a NAV így „vezet rá” arra, hogy jó legyen neked is..

Géza

Friss részletek az újdörögdi gránátbalesettel kapcsolatban

Géza