20.9 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldÜgyészségi eljárás indult Matteo Salvini ellen

Ügyészségi eljárás indult Matteo Salvini ellen

Ügyészségi eljárás indult Matteo Salvini, a Liga vezetője, volt belügyminiszter ellen, miután Carola Rackete, a nyáron a tiltás ellenére az olasz partoknál kikötött Sea-Watch 3 civilhajó kapitánya feljelentette rágalmazásért és bűncselekményre való felbújtásért

– adta hírül maga Salvini pénteken.

Matteo Salvini közösségi oldalán jelentette be a milánói ügyészség hozzá intézett hivatalos felszólítását, miszerint védőügyvédet kell megneveznie a Carola Rackete indította eljárásban. A Liga vezetője „nevetségesnek” nevezte a helyzetet, és hangsúlyozta, hogy ő is feljelentést tesz a német állampolgár Rackete ellen.

Jön egy német, elkényeztetett, baloldali kisasszony, aki hobbiból illegális bevándorlókat szállít, és szabadidejében olasz katonai hajóknak hajt neki (..) alig várom, hogy a bíróságon találkozzam vele” – jelentette ki Matteo Salvini. Hozzátette, reméli, hogy akad Olaszországban bíró, aki „kimondja, ki cselekedett tévesen”. Úgy vélte, ha Carola Rackete ugyanezt Németországban teszi meg, már börtönben lenne.

A Sea-Watch német nem kormányzati szervezet (NGO) hajója június 12-én vett fedélzetre 53 migránst a líbiai kutatási és mentési övezetben. Líbia felajánlotta a csoport átvételét, de ezt a szervezet megtagadta.

A Sea-Watch 3 elindult az olaszországi partok felé, Matteo Salvini akkori belügyminiszter rendelkezései értelmében azonban nem léphetett olaszországi felségvizekre. Rossz egészségi állapota miatt 11 személyt az olasz hatóságok partra szállítottak. Az NGO az Emberi Jogos Európai Bíróságához fordult az olaszországi kikötést sürgetve, de ezt a bírói testület nem rendelte el.

Végül június 29. éjszaka a civilhajó 35 éves kapitánya, Carola Rackete megszegte a kikötési tiltást, és a hajóval partot ért Lampedusán. Indoklása szerint a kikötés szükségessé vált, mivel a hajón fenntarthatatlanná vált a helyzet. A sziget kikötőjében majdnem neki hajtott az olasz pénzügyőrség egyik hajójának – a kapitány ezt manőverezési tévedéssel magyarázta.

Lampedusai megérkezésekor Carola Racketét őrizetbe vették, majd július 2-án szabadon engedték, miután a szicíliai Agrigento bírósága igazoltnak tartotta a kikötés szükségességét.

Ezt követően Carola Rackete július 12-én feljelentést tett Matteo Salvini ellen. Rackete szerint Matteo Salvini rágalmazta őt, amikor „kis mitugrásznak, bűnözőnek” nevezte. A feljelentésben az is szerepel, hogy a volt olasz belügyminiszter „felbújtó” kijelentései és magatartása ellenséges színben tüntették fel Racketét.

A Sea-Watch 3 hajót júliusban lefoglalták, azóta a szicíliai Licata kikötőjében áll. A hajó felségjelzését a korábbi hollandról december 5-én németre módosították, mivel az NGO úgy érezte, hogy Hollandia nem nyújt megfelelő segítséget a szervezetnek.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner