Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Ügyészség: Az „Allahu akbar”-t kiáltó, fenyegetőző férfit, a bíróság ítélje pénzbüntetésre!

Ügyészség: Az „Allahu akbar”-t kiáltó, fenyegetőző férfit, a bíróság ítélje pénzbüntetésre!

Pixers

A Tatabányai Járási Ügyészség közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt nyújtott be vádiratot egy magyar állampolgárral szemben, aki  az „Allahu akbar” kifejezést használta, majd robbantással fenyegetőzött egy vonatos utazása során.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség közleménye szerint a férfi 2019. június 2-án a tatabányai vasútállomáson ittasan felszállt a Sopronból a Keleti pályaudvarra közlekedő InterCity egyik kocsijába, majd a vonat elindulását követően – még Tatabánya területén – bement az egyik fülkébe. Mivel ott nem jutott számára ülőhely , azt mondta, hogy „Allahu akbar”, majd közölte a fülkében utazókkal, hogy ő terrorista, robbantani fog a belvárosban, és a Parlamenttel kezdi. A vádlott által elmondottak félelmet keltettek a fülkében utazókban, ezértt egyikük telefonon értesítette a rendőrséget, akik Budapesten, a Keleti pályaudvaron várták a vádlottat.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bűncselekmény elkövetését beismerő, büntetlen vádlottat a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetésre ítélje.

Szólj hozzá!

Te milyen ítéletet adnál annak az embernek, aki egy vonaton így viselkedik: Hirmagazin.eu

blikk

Exit mobile version
Megszakítás