23.3 C
Budapest
2022. augusztus. 11. csütörtök

„Úgy zuhant ki négykézlábra, mint egy krumpliszsák” – Kiesett az autójából a Zsidró Tamást elsodró holtrészeg sofőr..

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Budapest — Szemtanúk szerint olyan részeg volt az a 60 év körüli sofőr, aki szerda délután karambolozott Zsidró Tamás mesterfodrásszal, hogy amikor az ámokfutását egy villanyoszlop megállította, szó szerint kizuhant az autójából.

 

Mint arról korábban írtunk, az ütközés a XI. és XII. kerület határán lévő Törökbálinti úton történt, a meredek úton Zsidró lefelé haladt a dzsipjével, a vétkes sofőr pedig felfelé.

– Teljesen nyugodtan, minden szabályt betartva ereszkedtem le a kocsival, amikor egy éles kanyarban a szembejövő autó nyílegyenesen felém tartott. A vezető egyáltalán nem mozdította meg a kormányt, hogy bevegye a kanyart. Láttam, hogy muszáj félrerántanom a kormányt. Az autó bal oldali kereke és az oldala így is megsérült, de legalább én épségben szálltam ki az autóból

– idézte fel Zsidró.

Grafikánk azt ábrázolja, hogyan találkozott Zsidró a holtrészeg sofőrrel.Grafikánk azt ábrázolja, hogyan találkozott Zsidró a holtrészeg sofőrrel.

– Azonnal odajött hozzám két fiatal srác, akik pont mögöttem jöttek. Nagyon rendesek voltak, ők épp frontálisan ütköztek volna ezzel az emberrel

– tette hozzá a sztárfodrász, aki felháborodik a gondolatra is, hogy valaki részegen vezet.

Számítása szerint legközelebb a bíróságon találkozik majd a vétkes sofőrrel.

Lesz mit magyaráznia a férfinak, ugyanis miután Zsidrót leszorította az útról, simán továbbhajtott, nem is észlelte, hogy meghúzta a kocsija oldalát. Az ámokfutó a XI. kerületi Ördögorom és Törökbálinti út találkozásánál végül egy villanyoszlopnak csapódott. A csúnya végkifejletnek több szemtanúja is volt.

A sztárfodrász nem akart hinni a szemének, hogy totál szembejött egy autó a kanyarban. / Fotó: RAS-ArchívumA sztárfodrász nem akart hinni a szemének, hogy totál szembejött egy autó a kanyarban. / Fotó: RAS-Archívum

– A csattanás után a sofőr megpróbált kiszállni, de egyszerűen nem tudott kikászálódni a kocsiból. Amikor nagy nehezen kinyitotta az ajtó, úgy zuhant ki négykézlábra, mint egy krumpliszsák. Addigra többen is megálltak, hogy megnézzék, mi történt, ők próbáltak segíteni neki – mesélte lapunknak egy szemtanú.

– Gyakorlatilag a földön feküdt, és négyen kellettek, hogy megálljon a lábán. Amikor kérdezgették, hogy jól van-e, annyit mondott, „ugrott a jogosítványom és a munkám”. Hogy ezt összegzésnek szánta, vagy korábban történt, azt nem tudom. El akart menekülni, de járni sem tudott. Végül megérkeztek a mentők, akik elvitték, a rendőrség pedig megkezdte a helyszínelést.

Ügyes volt a manőver

Pausz Ferenc vezetéstechnikai szakértő szerint Zsidró Tamás a lehető legjobb megoldást választotta, és így elkerülte a komolyabb ütközést.

– Nincs tökéletes recept az ilyen helyzetekre, mindig az adott helyzettől függ, hogy a vezető milyen manőverrel kerülheti el a balesetet. Az biztos, hogy három lehetőség közül választhatunk: lassítás, fékezés, illetve a másik jármű kikerülése. Soha senki ne üljön volán mögé ittas állapotban, mert lassul a reakcióidő, a sofőr pedig az alkohol hatására túlzottan felszabadult állapotba kerül!

– vélekedett a szakember.

blikk

Hirmagazin.eu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Nem valami jó hírek, még ha elméleti síkon is..

Egy apró változás elpusztíthatja a Földet és az összes bolygót Tudományos szimulációk azt sugallják, hogy a külső bolygók mozgásának...

Újabb háború törhet ki Európában

Nagy az esélye annak, hogy Koszovó és Szerbia között ismét fegyveres összetűzés alakuljon ki – nyilatkozta a sajtónak...

Nincs veszélyben hazánk zöldtőkéje

A fakitermelésre vonatkozó rendkívüli szabályok akkor lépnek életbe, ha az energiakrízis eljut arra a szintre, amikor a lakossági...

Angol extábornok: Putyin atomfegyvereket fog bevetni

Oroszország már többször fenyegetőzött azzal, hogy beveti nukleáris fegyvereit. Egy brit volt tábornok szerint a veszély valós. Úgy...
facebook