Október 7-én jött meg a Netflixre A szerencse lánya (Luckiest Girl Alive) című új thriller, amelyben Mila Kunis alakít egy olyan karrierista nőt, aki tinédzserként több traumán is átesett a gimiben.

A film hősnője, az amúgy újságíróként dolgozó Ani mindenáron titkolná a múltját, attól félve, hogy nemcsak vőlegénye, hanem a neki épp munkát ajánló New York Times is azonnal elfordulna tőle.

Első ránézésre úgy tűnt, hogy A szerencse lánya nem lesz több egy újabb középszerű Netflix-filmnél, ahogy azonban egyre több olyan nézői véleménybe botlottunk, amelyek szerint Mike Barker alkotása egyenesen traumatizálja az embert, rögtön ültünk is le a tévé elé. Az elmúlt napokban jó sokan szavaztak bizalmat A szerencse lányának, amely Magyarország mellett 54 másik országban lett listavezető a Netflix top 10-es filmlistáján, így az újságok máris sikerfilmként aposztrofálják.

A film forgatókönyvét hiába írta az a Jessica Knoll, aki a film alapjául szolgáló 2015-ös regényt is megalkotta, az első percekben elég középgagyi a tálalás. Látunk egy szép, karrierista nőt, aki mintha a Szex és New Yorkból pattant volna ki. Aztán ahogy telnek a percek, úgy jönnek egymás után a meghökkentő jelenetek. Ani először akkor akad ki, amikor egy boltban kést adnak a kezébe, és furcsa víziója támad, majd a zakatoló metrón kap heves pánikrohamot. Ekkor kezd el bennünket, nézőket úgy igazán érdekelni, hogy vajon mi a fenét rejteget ez a nő…

A thrillerek többsége általában lelkesen mutogatja, hogy a főszereplőkkel micsoda borzalmak, idegtépő tragédiák történnek. A szerencse lánya beáll a sorba, ugyanakkor túl is nő ezen a kicsinyességen, hiszen a legtöbbet azzal foglalkozik a film, hogy felnőttként, sok-sok évvel később hogyan képes valaki átlépni a traumáin, amelyek nap mint nap kísértik. Egyáltalán lehetséges-e egészséges életet élni így?

A be-bevágott visszatekintős jelenetek, amikor Ani gimis éveit látjuk, kellően rejtélyesek és sötétek is egyben. Kellenek is, mert nagy kontrasztot mutatnak azzal a glamúros képmutatással, amiben a Mila Kunis által játszott karakter a későbbiekben él. A film egyik fele realisztikus, míg a másik álomszerű, ugyanakkor a valóság, ahogy úgy 40-50 perc után kiderül, mindenki ablakán bekopog. Bármennyire is kapálózunk kézzel-lábbal ellene.

Mila Kunis a hírnevét legfőképpen vígjátékoknak köszönheti. Az ukrán családból származó színésznő a 2008-ban mozikba került, Lepattintva című filmmel alapozta meg karrierjét, de korábban az Azok a 70-es években is állandó szereplő volt, a szitkom 200 epizódjában játszott. A Lepattintva után két évvel a Fekete hattyúban mutatta meg Kunis, hogy a drámázáshoz is nagyon ért, itt Natalie Portmannel együtt főszerepeltek, és kerülgették a forró kását. Bár a színésznőnek voltak a későbbiekben olyan mellényúlásai, mint a Jupiter felemelkedése című sci-fi és a Rossz anyák, most itt volt a lehetőség arra, hogy a 39 éves sztár újfent megmutassa a komolyabbik arcát.

Jelentjük, A szerencse lányával sikerült is ez Mila Kunisnak, aki nélkül egy sokkal kevésbé élvezhető filmet ajánlanánk most. A Netflix produkciója elég csapongóan lett ugyanakkor megírva, a forgatókönyve egy igazi katyvasz, ám a letaglózónak szánt, párbeszédes jelenetek pont amiatt működnek annyira benne, mert Kunis nem hagyta, hogy a streamingszolgáltató közepes thrillereinek mocsarába süllyedjen A szerencse lánya.

A főszereplőnek sikerült úgy eljátszania a szexrovatot vezető és a múltjával rettenetesen küszködő Anit, hogy bár körülötte minden álomszerűen hat, ő igenis egy valós személyiségnek érződik. Igazi szürke karakternek, akiről nehéz megmondani, hogy jó-e vagy rossz. Ő sem tudja ezt valójában eldönteni, hiszen, mint kiderül, az egész, tökéletesnek szánt élete egy hatalmas színlelés.

Bár A szerencse lánya érezhetően igyekezett felérni a modern thrillerek csimborasszójához, a Holtodiglanhoz, a nagy csavar hiányzik. Üt, de közel sem akkorát, mint a 2014-ben a kritikusok által szétajnározott dráma. És annak ellenére, hogy mindent megtesz, a hátán cipeli az egész istenverte cirkuszt, Mila Kunis sem képes felérni ahhoz az őrülethez, amit Rosamund Pike prezentált nekünk anno.

Holtodiglan-másolatként kezelve fércmunka. Egy átlagos Netflix-thrillerhez képest mestermű. Szóval elég nehéz belőni A szerencse lányát, amelyet ha legalább akkora lelkesedéssel csinál a stáb, mint amekkorával Kunis játszik benne, simán lehetett volna egy sokkal jobb film. Vannak benne azért megrázó, váratlan húzások, amelyekért hálásak is vagyunk a készítőknek, és nem érezzük kidobott időnek A szerencse lányát. Azt azonban bevalljuk, hogy hiába a viszonylag jó pontszám, amit most kiszórunk erre a filmre, az agyunkban végig az motoszkált, hogy művészeti alkotás helyett A szerencse lánya is inkább csak egy tucattermék lett. De legalább a jobb fajtából.

A szerencse lánya – videó

Videó: Videa

index

Hirmagazin.eu

ElőzőTízéves rejtélyt oldott meg a lecsukott család – Tálcán kínálta a kegyetlen gyilkost a tokaji „lisztes banda”
KövetkezőKi nyeri a háborút?
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza