10.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeTudástárCsillagászat, űrkutatásUfót fotózott repülés közben egy pilóta

Ufót fotózott repülés közben egy pilóta

Egy lu­xem­burgi re­pü­lő­tár­sa­ság me­net­rend sze­rinti já­rata fö­lött egy azo­no­sí­tat­lan, ki­vi­lá­gí­tott jármű ha­ladt el nagy se­bes­ség­gel, amit a pi­ló­tá­nak si­ke­rült len­cse­végre kap­nia.

Karácsony első napjának éjjelén élete legfurcsább és leghátborzongatóbb élményében volt része Christiaan van Heijst-nek. Az általa vezetett luxemburgi utasszállító fölött ugyanis elhúzott egy azonosítatlan, fényárban úszó jármű. A repülő tárgy ugyan gyorsabban haladt, mint Heijst gépe, de így is sikerült lefotóznia.

A pilóta azonnal telekürtölte a Facebookot azzal, hogy ufót látott, de azóta megmásította a szavait. Jelenleg azt állítja, hogy egy Airbus A380-as haladt el fölöttük, amit ő először nem ismert meg.

Ám egyesek szerint csak azért változtatta meg a meséjét, mert fél, hogy kirúgják. Az Airbus-elmélet ugyanis teljes képtelenség. Hiszen ha a világ egyik legnagyobb utasszállítója ilyen közel ment volna egy másik géphez, arról a repülésirányítás szólt volna Heijst-nek. Ám az ufós történetében azt mondta, hogy a radaron semmilyen más objektumot nem látott a torony, csak az ő gépét…

Ufót fotózott repülés közben egy pilóta

(Fotó: Facebook)

Ufót fotózott repülés közben egy pilóta 1

(Fotó: Facebook)

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem