Megállapodott az izraeli hadsereg és a Hamász arról, hogy három alkalommal három napra felfüggesztik a harcokat a Gázai övezetben.

Megállapodott az izraeli hadsereg és a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet arról, hogy három alkalommal három napra felfüggesztik a harcokat a Gázai övezetben azzal a céllal, hogy az ott élő gyerekek megkaphassák a járványos gyermekbénulás elleni védőoltást – közölte csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Rik Peeperkorn, a WHO regionális képviselője elmondta, hogy az oltókampányt vasárnap kezdik meg, és a tervek szerint mintegy 640 ezer gyereknek adják be a vakcinát az övezetben.

Az első háromnapos tűzszünet alatt a Gázai övezet középső részén kapják majd meg a gyerekek az oltást, a következő háromnapos szünet idején a déli területen, majd a harmadik tűzszünet időszaka alatt északon fejezik be az oltókampányt. A tisztségviselő szerint a felek abban is megegyeztek, hogy szükség esetén a tűzszünetet négynaposra hosszabíthatják.

A WHO néhány napja erősítette meg, hogy egy csecsemő bénulását a poliovírus 2-es típusa okozta a Gázai övezetben. Ez volt az első ilyen eset a térségben az utóbbi 25 évben.

A poliomielitisz vírusa váladékkal érintkezve terjed emberről emberre, és a fertőzött emésztőrendszerében szaporodik. A fertőzöttek 80-90 százaléka tünetmentes, 10-20 százalékban láz, fejfájás, hasi fájdalom, hányinger és hányás vagy torokfájás jelentkezik, de ritkán megjelenhetnek agyhártyagyulladás jelei, és az esetek kevesebb mint 1 százalékában bénulás, melynek mértéke a sérült idegsejtek számától függ, de akár halálos is lehet.

A járványos gyermekbénulás gyógyíthatatlan, de a globális oltókampányoknak köszönhetően szinte az egész világon sikerült megállítani a vírus terjedését és eltüntetni a betegséget. 

2022-ben mindössze 30 poliovírusos fertőzést jelentettek a világ három országából, Pakisztánból, Afganisztánból és Mozambikból.

MTI

ElőzőBorzalmas részletek derültek ki az öcsödi gyilkosságról (18+)
Következő2024. évi párizsi paralimpiai játékok – a magyarok részletes programja .. és így állunk most!
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza