Orbán Viktor elfogadta Varga Judit lemondását.

Orbán Viktor miniszterelnök tudomásul vette Varga Judit igazságügyi miniszter lemondási szándékát

– tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A kormányfő az igazságügyi miniszteri tisztségre Tuzson Bencét, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkárát jelöli.

A Magyar Nemzet kedden írta meg azt az értesülését, hogy Varga Judit lesz a Fidesz listavezetője a 2024-es EP-választáson, majd szerdán interjút is közölt az igazságügyi miniszterrel, amelyben a tárcát 2019 óta irányító politikus jelezte: július 31-én távozik posztjáról.

A listavezetői pozícióról szóló hírt Varga Judit nem erősítette meg, de jelezte, a választás után az Európai Parlamentben szeretné a magyar emberek érdekeit képviselni, s addig is aktívan bekapcsolódik a kampányba, és azért mond le posztjáról, hogy ezt teljes erőbedobással megtehesse és aktívan kampányolhasson.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőEgy rendőr lelőtt egy tinédzsert – Emmanuel Macron is megszólalt
KövetkezőJó ebédhez szól a nóta – videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza