7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekTuzson: a szavazás tétje, hogy milyen Magyarország lesz a jövőben

Tuzson: a szavazás tétje, hogy milyen Magyarország lesz a jövőben

forrás: MTI

A szavazás tétje, hogy milyen Magyarország lesz a jövőben. Ha rosszul döntünk, nem lehet megváltoztatni – mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár egy nagykőrösi lakossági fórumon szombaton.

A Népszavazás október 2. – A kényszerbetelepítésről elnevezésű országjáró rendezvénysorozat nagykőrösi állomásán az államtitkár kiemelte: a migráció kérdése a nemzet alapjaira hat, “a kultúránkra, a civilizációnkra van befolyással”.

Brüsszelben a feje tetejére állt a világ – mondta -, hiszen egy végrehajtó szervezetnél, az Európai Bizottságban megszületik a politikai döntés, amit a nemzeteknek végre kellene hajtaniuk. Azért kell visszatérni az emberek akaratához, mert az európai véleménynek az emberek véleményéből kell összeállni, s “ha sorskérdésről beszélünk, meg kell kérdezni az embereket” – hangsúlyozta a politikus.

Tuzson: a szavazás tétje, hogy milyen Magyarország lesz a jövőben

Kiemelte, hogy a népszavazás a népakarat megnyilvánulása, s ha azzal szemben hoz döntést az Európai Unió, akkor még az illúziója is megszűnik a demokráciának. Rámutatott: azért fontos a népszavazás, mert azzal olyan erőt kap a magyar kormány, amellyel szemben szinte lehetetlen Brüsszelnek fellépnie, a népszavazás képes megállítani egy folyamatot.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság nem tett le a kötelező elosztási rendszerről, az önkéntesség számára azt jelenti, hogy mindenkinek magáévá kell tennie a kötelező elosztást.

Kitért arra is, hogy a menekült fogalmát Európa egyre kiterjesztőbben értelmezi, így olyanoknak is menedéket kívánnak adni az unióban, akik alapvetően nem menekültek, “gazdasági migrációs folyamatról van szó”.

A visegrádi együttműködésről szólva azt mondta, hogy valós és erős politikai együttműködés jött létre, amely vetekszik Németország politikai erejével. Magyarország politikai súlyát éppen az erősíti meg az Európai Unióban, hogy mögötte állnak a visegrádi országok – tette hozzá.

Tuzson Bence kiemelte azt is, hogy nem pártpolitikai kérdésről van szó. Az ország hosszú távú jövőjét határozza meg, a nemzet sorsát befolyásolja, s az ország érdekeit nem lehet a napi pártpolitikai kérdések oltárán feláldozni. Nemzeti ügyről van szó, s a bevándorlás kérdésében nemzeti egységre lenne szükség – mondta.

Aláhúzta: lelkiismereti kérdés, ezért kell elmenni szavazni, és ezért kell nemmel voksolni. Olyan kérdésről beszélünk, amely képes megváltoztatni az európai politikát, sőt csak ez képes azt megváltoztatni – zárta előadását az államtitkár.

Szájer: Magyarország maga szeretné eldönteni, hogy kikkel akar együtt élni

Magyarország maga szeretné eldönteni, hogy kikkel akar együtt élni, ezért fontos, hogy október 2-án a lehető legtöbben szavazzanak nemmel a kötelező betelepítési kvóta ellen – mondta az Európai Néppárt alelnöke Sopronban, a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban tartott lakossági fórumon szombat este.

Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője hangsúlyozta: a népszavazás gyermekeink és unokáink sorsát fogja eldönteni.
Fontos, hogy amikor mi politikusok magunk mögé nézünk, lássuk azt a sokmillió embert, akik saját maguk akarnak dönteni a jövőjükről, mert a népszavazás a legerősebb demokratikus felhatalmazás – fűzte hozzá.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work