10.4 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekKülföldTunéziába utasította a Sea-Watch mentőhajóját Olaszország

Tunéziába utasította a Sea-Watch mentőhajóját Olaszország

Olaszország utasította a Sea-Watch német segélyszervezet mentőhajóját 65 migránssal a fedélzetén, hogy Tunézia felé vegye az irányt

– közölte pénteken a belügyminisztérium Rómában. Hírügynökségek olasz belügyi forrásokra hivatkozó későbbi jelentései szerint azonban Róma végül engedélyezte a belépést 18 migránsnak a hajóról.

Meg nem nevezett olasz belügyi források szerint végül hét gyerek, hét anya, három apa és egy sürgős orvosi ellátásra szoruló férfi engedélyt kapott arra, hogy olasz földre léphessen. A Sea-Watch egyik szóvivője szerint az említett embereket az olasz parti őrség egyik hajója vette fel, és Lampedusa szigetére szállította őket.

„Egy várandós nő továbbra is a fedélzeten van, és elfogadhatatlan, hogy Olaszország csak a családok esetében ismeri el az alapvető emberi jogokat. A hajón tartózkodók mindegyike ember, és rendelkezik emberi jogokkal” – mondta Ruben Neugebauer szóvivő a Sea-Watch hajóján maradt emberekkel kapcsolatban.

A segélyszervezet Sea-Watch 3 nevű mentőhajója hatvanöt migránst mentett ki szerdán egy gumicsónak fedélzetéről 55 kilométerre Líbia partjai előtt, azóta kikötési engedélyre vár. Neugebauer szerint a migránsok között 15 gyerek van, közülük nyolcan kísérő nélkül, továbbá két csecsemő is a hajón tartózkodik. Az olasz tárca közlése szerint a Sea-Watch 3 tiszteletben tartja a rendvédelmi szervek figyelmeztetését és azt az utasítást kapta, hogy hajózzon Tunéziába.

Róma végül annak ellenére engedélyezte az említett 18 ember belépését, hogy Matteo Salvini olasz belügyminiszter ezt megelőzően nem sokkal ismételten megtagadta a civilszervezet hajójától, hogy kiköthessen Olaszországban. „Minden áron Olaszországba akarnak jönni. Ezek nem mentők, hanem embercsempészek, s ilyenként kezeljük is őket. Az embercsempészek előtt zárva maradnak az olasz kikötők” – emelte ki akkor a bevándorlásellenes Liga kormánypárt vezetője.

A hajó pénteken az Olaszországhoz tartozó Lampedusa szigete mellett volt. „Azt várjuk, hogy hamarosan kiköthessünk Lampedusán. Nagyon feszült az egészségügyi helyzet a fedélzeten” – közölte Neugebauer a nap folyamán. Mint mondta, sokan tengeribetegek, sokuknál fennáll a kiszáradás kockázata, egy nő pedig égési sérülések miatt kórházi kezelésre szorul.

Több segélyszervezet is megtagadta a múltban, hogy Tunéziába vigye a Földközi-tengeren kimentett menekülteket, mivel szerintük az észak-afrikai államban a menedékkérők jogsértések veszélyének lennének kitéve.

mti

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem