Az Aréna teljesen megtelt, a közönség teli torokból énekelt szinte minden dalt, de nem csak ez okozott hidegrázós pillanatokat.
A Kowalsky meg a Vega volt a legelső kedvenc magyar zenekarom. 2006 végén kezdtem el a koncertjeikre járni, és 2-3 éven át szinte az összes budapesti bulijukon ott voltam, akár a már megboldogult Zöld Pardonban vagy Wigwam Rock Klubban, akár a mindössze pár száz fős befogadóképességű Menta Teraszon, vagy bárhol máshol játszottak.
Az első 3 lemez anyagát – ami akkoriban a repertoárt alkotta – máig betéve tudom, aztán a negyedik album megjelenése után fokozatosan elvesztettem a fonalat. Egyre szélesedett az érdeklődésem, már tucatnyi zenekarra jártam rendszeresen, így nehezebb volt fókuszálni.
Egy-egy nagyobb slágerük azért így is utat talált hozzám a későbbi termésből, és évente egyszer-kétszer igyekeztem elkapni őket élőben (ha máshol nem, fesztiválon), de a mai napig az életmű első harmada áll a legközelebb hozzám.
Ha bármi hiányosságot kéne kiemelnem a tegnap esti teltházas arénakoncertről, az éppen ezért az lenne, hogy pont ebből a 2003-2008 közti időszakból vették elő a legkevesebb dalt.
Az első két albumról konkrétan egy számot sem játszottak, ami mindenképp furcsa, hiszen mégiscsak 15 éves jubileumi koncert volt.
A harmadikról is alig három, a negyedikről pedig két dal került be a műsorba. Nyilván egy ekkora repertoárnál már lehetetlen minden szempontot figyelembe venni, ahogy az is biztos, hogy mindig akadna olyan, akinek pont a kedvence maradna ki.
Ugyanakkor az első lemez teljes hanyagolása tényleg fájó pont, hiszen olyan alap koncertslágerek szerepelnek rajta, mint a Fekete lepke, Többet érdemelsz, Aszfalt és fehér csík, Szabad rég, vagy a címadó Pimasz grimasz. A másodikról pedig minimum az Argó filmből ismertté vált Balul sül el, az Aki mer az nyer, vagy az Egy zsivány balladája elfért volna.
Na de ne legyünk negatívak, hiszen eleve az egész estét – ahogy magát a zenekari alapfilozófiát is – a pozitív gondolatok tematizálták.
A kivetítőn ennek jegyében minden szám előtt felvillant egy szó, olyanok, mint a szeretet, hála, megbocsátás, összetartozás, vagy megértés.
Kowalsky mindig is remek frontember volt, aki nagyon érzi a közönséggel való kapcsolattartást, és erre most sem cáfolt rá. Kedvenc mondása, a „kezet fel, hangot ki, drágáim” legalább tízszer elhangzott a koncert során.
Többször megénekeltette a bő tízezres tömeget, sőt igazából kérnie sem kellett, megtették maguktól.
Elég katartikus percek voltak azok is, amikor az Egy világon át alatt ezrek kezdtek el egyszerre, külön felszólítás nélkül világítani a telefonjukkal.
Rendhagyó módon két feldolgozás is bekerült a programba. Az egyik a Mad World volt egy Timi nevű fiatal lány előadásában, a másik pedig a Human című Rag’n’Bone Man-sláger, amit a csapathoz nemrég csatlakozott billentyűs, Szebényi Dani énekelt el nagyon jól, sokoldalúságát bizonyítva ezzel. Külön vicces, hogy még külsőre is egészen hasonlít az eredeti előadóra.
Dicséretet érdemel még a háromtagú vokalista-kar, akik végig magabiztosan hozták a saját szólamaikat, valamint az egyszemélyes előzenekarként fellépő Hangácsi Márton: ő annak ellenére aratott jól érzékelhető sikert, hogy a közönség legnagyobb része minden bizonnyal most találkozott először a dalaival.
A látványra szintén nem lehetett panasz, minden szám alatt más színes animáció ment a háttérben a hatalmas kivetítőn, néhányszor pedig klipeket is beadtak, például a pár hónapja bemutatott, Magyar Honvédséggel közösen készített Tizenötmillióból egy kisfilmjét.
Bő két óra után ment le a színpadról a csapat, természetesen előtte nem maradhatott ki a pózolás és a közös képek a teltházas nézőtérrel. Tényleg bámulatos energiái voltak a tömegnek, de annyi biztos, hogy nem érdemtelenül tettek szert ekkora rajongótáborra.
Kowalsky szövegeinek mondanivalójával elég könnyű azonosulni, és valljuk be: a közhangulatot alapul véve manapság szükség is van a pozitív életszemléletre.
Zeneileg szintén nagyon együtt vannak a tagok, szóval igazából semmi meglepő nincs a népszerűségükben, minden tényező adott a sikerrecepthez.
Bónusz: amíg a zenekar a színpadon volt, többcentis hótakaró hullott le a városra. Kicsit olyan volt, mintha valami mesevilágba lépnénk ki az Arénát elhagyva.
Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu
