7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárTúladott luxusautóján Vajna Tímea, párjával együtt keresi az új álomjárgányt

Túladott luxusautóján Vajna Tímea, párjával együtt keresi az új álomjárgányt

Szerelmével közösen keresi álmai új autóját! – Vajna Tímea (37) és párja, a milliárdos örökös, Zoltán a napokban egy exkluzív szalonban jártak Los Angelesben, ahol méregdrága luxusjárgányokat kínálnak eladásra.

A pár izgatottan nézett körül a Rolls-Royce-ok és Ferrarik között, a látogatásról a néhai filmügyi kormánybiztos, Andy Vajna (†74) özvegye az Instagram-oldalán mutatott rövid videókat.

Tímea sosem titkolta, imádja a szép autókat és a sok lóerőt, saját bevallása szerint olyan szenvedéllyel viszonyul a sportautókhoz, mint a férfiak. A Blikk megtudta, az özvegynek hosszú idő után sikerült túladnia kedvenc Lamborghinijén. Az eredetileg kék, később matt feketére festett kocsival nagy feltűnést keltett Budapest utcáin, arról is készült olvasói fotó, amint egy pasaréti benzinkútnál tankol, de ő is előszeretettel mutogatta a luxuskocsit Instagramján. Sőt, ott is árulta a járgányt, amely felszereltségtől függően körülbelül 50-80 millió forintot érhetett.

Tímea és új kedvese, Zoltán több autóba is beleült, kipróbálták, kedvtelve nézegették a Ferrarikat, Rolls-Royce-okat /Fotók: InstagramTímea és új kedvese, Zoltán több autóba is beleült, kipróbálták, kedvtelve nézegették a Ferrarikat, Rolls-Royce-okat /Fotók: Instagram

– Nemrégiben sikerült eladnia az autót, egy férfi vette meg, akit Budapest utcáin lehet látni furikázni vele. Andy halála után döntött úgy Timi, hogy túlad rajta, egyrészt financiálisan még bizonytalan volt a jövője, de azt már akkor tudta, hogy Amerikába költözik, így minek is tartana fenn egy méregdrága autót Budapesten – tudtuk meg az özvegy egyik ismerősétől.

Tímea nemrég valóban mindent felszámolt maga körül, év elején, férje halálának évfordulója után kiköltözött Gattyán György (49) budai villájából, árverésre bocsátotta néhai férje filmes relikviáit, régi bútoraikat, sőt egy időben állítólag még márkás táskáit is árulta az interneten.

Vajna Tímea az Egyesült Államokba tette át a székhelyét, így nem volt értelme fenntartani a pesti autót /Fotó: RAS ArchívVajna Tímea az Egyesült Államokba tette át a székhelyét, így nem volt értelme fenntartani a pesti autót /Fotó: RAS Archív

– Arra megtanított ez a kemény időszak, hogy tudjam értékelni a pénzt. Eddig megvásárolhattam a századik fekete táskát, most viszont meggondolom, hogy mire költök – nyilatkozta egy korábbi interjújában Tímea, aki azóta egy kicsit fellélegezhetett, hiszen az örökösödési ügyek rendeződni látszanak, már az Egyesült Államokban él, ráadásul a szerelem is rátalált. Új kedvese is tehetős, többségi tulajdonos is lett a magyarországi Nobu étteremben, és a közelmúltban Tímea után utazott Kaliforniába, most közösen élnek egy albérletben.

Három évig gyártották

A korábban Vajna Tímea által hajtott Lamborghini Huracán LP610-4 Spydert 2016 és 2019 között gyártották. A sportautó 5,4 literes, V10-es szívómotort kapott, 7 sebességes automata váltóval rendelkezik, 602 lóerős, a nyomatéka 562 Nm. 3,4 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/ó-ra, az átlagfogyasztása 13,8 liter 100 kilométeren.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner