„Szerintem ezt minden férfinak ki kellene próbálnia, és akkor jobban megértenénk, min akadnak ki a nők a gyerek első három évében.”
Ha hihetünk az amerikai carreercast.com álláskereső honlapnak, az én munkám – újságíró – a legrosszabb foglalkozás 2015-ben. A jövedelem, a karrierkilátások, a stresszfaktor és a munkakörnyezet is szerepelt a rangsorolás szempontjai között. A favágó, a katona és a szakács követi a „győztest” a friss listán, majd újabb médiás hivatások következnek: a műsorvezető és a fotóriporter. Amerikában rossz melónak számít továbbá a börtönőr, a taxisofőr, a tűzoltó és a postás is. A legjobb munkák pedig így néznek ki (a teljesség igénye nélkül): biztosítási szakértő, audiológus (hallásszakértő), matematikus, orvosbiológiai mérnök, de szerepel a tízes listán a rendszergazda is.
Mármost, én láttam már teljesen depressziós rendszergazdát, kiégett hallásszakértőt, miközben ismerek olyan börtönőrt, aki rajong a szakmájáért.
Ráadásul voltam már én is munka nélkül, és mit mondjak, sóvárogtam azért, hogy bárcsak megint részt vehessek heti egy-két értekezleten.
Persze azért dolgozgattam otthon, de éppen az őszi hónapokra esett a sajnálatos, állandó munka nélküli periódus. Ültem a konyhaasztalnál, ütöttem a számítógépen a billentyűket, és néha kinéztem az ablakon, ahol nagyjából ugyanaz a látvány fogadott: a tejszerű köd. Napokig ugyanabban a ruhában üldögéltem, nőtt a szakállam. Sokat mostam, teregettem, bevásároltam, hoztam-vittem a gyereket – nagyjából azt csináltam, mint egy gyesen levő anyuka. (Szerintem ezt minden férfinak ki kellene próbálnia, és akkor jobban megértenénk, min akadnak ki a nők a gyerek első három évében.) Két dolog hiányzott nagyon: a rendszeres munka és az emberi társaság.
Nagy tévedés, hogy munka nélkül miénk a nagy szabadság, és napközben lehet haverkodni meg elmászkálni – ugyanis minden normális ismerősöm dolgozott ebben a napszakban.
Egyszóval, alig hiszem, hogy az a jó munkahely, ahol paradicsomi körülményeket teremtenek a dolgozóknak. Valami más is kell.
Tavaly volt alkalmam körülnézni a Szilícium-völgyben, San Francisco mellett. A menő számítógépes cégek kezdték elkényeztetni az alkalmazottaikat. Ingyen menza, ingyen csoki, mosókonyha, posta – mindent el lehet intézni egy helyen, hogy addig se kelljen kimenni a munkahely területéről. Kreatív környezet, pálmafa az irodában, lépcső helyett meg csúszda (tényleg!). A legérdekesebb egy gömb alakú, lezárható, a karosszék és a kanapé nászából született bútor volt, amit az álmos munkavállaló magára csukhat, hogy szundítson egy kicsit.
Hogy ez lenne az elégedettség titka? Korántsem. Fontos, hogy az ember jó körülmények között dolgozzon, de leginkább akkor tud valaki nyugodtan aludni, akkor nem utálja a munkáját, ha annak van valami értelmes célja, és ha eléggé elkötelezett.
Barry Schwartz pszichológus a TED Ideason tette közzé a tanulmányát, amely alapján a három legboldogabb munkavállaló a kórházi gondnok, a szőnyeggyártó és a fodrász volt. A kórházi gondnok segített a kórházi betegeken és a látogatókon, a vizsgált szőnyeggyárban elkezdtek környezetvédő módon gyártani, és ez büszkévé tette a dolgozókat, a fodrász meg nemcsak az emberek hajával, de a lelkével is foglalatoskodik. Én meg most elhúzok egy jó kis értekezletre.
Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu
