Tudd meg az igazságot! Nem jött be Merkel ördögi terve, már a migránsok is ellene fordultak! Oszd meg!

    A hesseni választásokon a szélsőjobboldali AfD és a jobboldali liberális FDP szerepelt átlagon felül a bevándorlók között.

    A német jogi terminológiában az a német állampolgár, akinek legalább egy szülője nem német állampolgárként született, „migrációs hátterűnek“ (Migrationshintergrund) számít. Ide tartoznak tehát a bevándorlók (vendégmunkások) vagy a külföldi német kisebbségekből (főleg a volt szovjet térségből) visszatelepültek mellett az ő gyerekeik is.

    Ma húszmillió embernek van ilyen migrációs háttere Németországban – ebbe természetesen egy keletporosz menekült vagy bánáti sváb (és már Németországban született gyereke) ugyanúgy beletartozik, mint a török vagy jugó vendégmunkás (és az ő már Németországban született gyerekük).

    A volt szovjet tagköztársaságból visszatelepültek vagy a keletporosz és szudétanémet kitelepítettek között – noha az ötvenes években saját pártjuk is volt – mindig hagyományosan a kereszténydemokrata CDU volt a legnépszerűbb párt, miközben a német állampolgárságot szerzett vendégmunkások a szociáldemokrata SPD biztos bázisát adták. A néppártok felmorzsolódásával ezek a kötődések is lazulnak.

    Hessen: A migráns inkább szavaz jobbra és széljobbra, mint a német

    A hatmilliós Hessenből majdnem kétmillió migrációs hátterű: Frankfurt agglomerációjában (Darmstadt, Offenbach am Main, Gießen) vagy az észak-hesseni Kasselben a hatvanas évektől jelentős a vendégmunkások száma. Frankfurtban, a tartomány legnagyobb városában a migrációs hátterű emberek az összlakosság több mint felét teszik már ki: több mint százkilencven etnikum él a Majna-parti metropoliszban, a legnagyobb csoportot a törökök, a horvátok és az olaszok alkotják.

    Hessenben tehát különösen érdekes, kire szavaznak a migrációs hátterűek.

    A CDU eredménye alapvetően mindkét csoportban azonos.

    A migráció (és az integráció) vesztese a két balközép párt: az SPD és a Zöldek.

    Mindkettő három százalékkal kevésbé népszerű a bevándorlók között, mint a „bionémetek“ között. Baloldalról egyedül a Linke örülhet kicsit: ők a bevándorlók között tíz százalékon, a „bionémetek“ között nyolc százalékon végeztek.

    Majdnem minden második migráns a CDU/CSU mögött áll

    Ha országosan nézzük az arányokat, szintén a jobboldal nyer a migráción: a CDU/CSU majdnem kétszer annyit érne el, ha csak a migrációs hátterű emberek szavazhatnának.

    A jobbközép pártkoalíció negyvenhárom százalékon áll a bevándoroltak között – míg az összlakosságon belül huszonhét százalékos csak a támogatottságuk.

    Ha csak a németországi törököket nézzük, ott még mindig az SPD áll élen: de a pár évvel ezelőtti hetven százalék helyett idén már csak a németországi törökök harminchét százaléka szavazna a szociáldemokratákra.

    Egy biztos tehát! Szavazókat nem a baloldal nyert a bevándorlással

    Ebből arra lehet következtetni, hogy a valós bevándorlási szándékkal, új életet kezdeni-, dolgozni-, beiileszkedni akaró migránsok már megkülönböztetik magukat az erőszakos-, gyilkos-, terroristagyanús-, terrorista migránsoktól, és elitélik Merkel azon migrációs politikáját, amelyben ellenőrzés nélkül érkezhettek és érkezhetnek Németországba és Európába a bevándorlók.

    Németország a migrációs válság kezdetét megelőző időszakban rendelkeztt olyan gazdasági háttérrel, olyan GDP-vel (amivel ma már nem), hogy lehetősége lett volna Észak-Afrikában jól felszerelt, migrációs ellenőrző központokat létrehozni és nemzetközi együttműködéssel üzemeltetni, amelyek feladat elsősorban a terrorista-, terrorgyanús-, gyilkos hajlamú-, erőszakos-, pszichopata bevándorlók kiszűrése lett volna.

    Ez helyett megynyitotta Németország és Európa határait, ellenőrzés nélkül hívta-, engedte be a migránsokat, mert arra számított, hogy a milliós-, tízmilliós számban bevándorlók, „köszönetképpen”, majd rá és pártjára fognak szavazni, mivel Merkelnek nem volt már a tarsolyában épeszű gondolat ezen kívül, amellyel a következő választás megnyerésére törekedett volna.

    Dilettáns próbálkozása milliók nyomorába és ezrek életébe került (eddig), és ki tudja, hogyan lehet majd az egyre jobban teret hódító iszlámot kiűzni Európából és visszaállítani európai kultúránkat és európai nyugodt életünket!

    Forrás: azonnali, vilagfigyelo nyomán

    Cikk: Hirmagazin.eu

    ElőzőSerie A: CR rekordot döntött, magabiztosan nyert a Juve (A cikk videót tartalmaz)
    KövetkezőJövő hét közepére megérkezik a tél
    Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
    Exit mobile version
    Megszakítás