21 C
Budapest
2023. június. 4. vasárnap

Trump szerint is Soros állhat a migránsmenet megszervezése mögött

Dátum:

Megosztás:

Újabb migránskaravánok indultak útnak Közép-Amerikából az Egyesült Államok felé. Becslések szerint egyszerre 3-4 karaván is tart az amerikai határ felé.

Az amerikai sajtó egy része Soros Expressznek is nevezi a menetet. Donald Trumpot is kérdezték erről, aki azt mondta, elképzelhető, hogy a milliárdos spekuláns áll a migránsmenet megszervezése mögött.

Megállíthatatlanul hömpölyög Mexikóban a közép-amerikai országokból indult migránstömeg. A 4-5 ezer, főként hondurasi, salvadori és guatemalai migráns az Egyesült Államokba akar eljutni. A két héttel ezelőtt indult karaván még csak 1600 kilométerre van az amerikai határtól, de nyomukban máris újabb menetek indultak el. A napokban ezren vágtak neki az útnak Guatemalából, most pedig egy újabb, 700 fős migránsmenet indult meg észak felé Salvadorból.

Az illegális bevándorlók feltartóztatásában korábban a mexikói hatóságok látványosan csődöt mondtak. A migránscsoportok szervezői ugyanis gyorsan felmérték, hogy ekkora tömeggel a rendőrség nem fog majd szembeszállni. Nem véletlen, hogy útközben folyamatosan csatlakozásra biztatták az embereket a menet vezetői.

A szervezettség sokakban gyanút ébresztett. A feltételezés szerint a karaván útját irányító csoportok a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítvány támogatását élvezik. Az amerikai sajtó egy része ezért Soros Expressznek is nevezi a menetet. Ezt a feltételezést újságírói kérdésre válaszolva szerdán Donald Trump is elképzelhetőnek nevezte.

Donald Trump arról is beszélt, hogy az ország biztonsága érdekében szigorítani kell a bevándorlási szabályokon. A menetelő tömegben ugyanis veszélyes bűnözők is haladhatnak. Ráadásul az ellenőrizetlen beáramlást segíti az a törvény, amely automatikusan állampolgárságot ad az amerikai földön született gyermekeknek.

A migránsok nem fognak bejutni az országba – szögezte le az elnök. Donald Trump elmondta, a határt csak törvényesen léphetik át a bevándorlók, akik kérelmük elbírálásáig zárt táborban maradnak. A határ biztosítására pedig akár 20 ezer katonát is kivezényelhetnek.

Az illegális bevándorlás kérdése központi témává vált a novemberi félidős választások előtt. A demokrata politikusok sokszor azzal vádolják az elnököt, hogy a problémát pártpolitikai célokra használja. A fegyveres határőrizet megerősítése azonban nem nevezhető Donald Trump kampányfogásának. Már az ifjabb George Bush és Barack Obama is a Nemzeti Gárda egységeit vezényelte a mexikói határon dolgozó hatóságok tehermentesítésére.

Forrás: M1

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Hazánkba is megérkeztek a Pokol Angyalai (Hell’s Angels) motorosklub tagjai

Az Egyesült Államok a társaságot bűnözők bandájaként tartja számon. A világ minden tájáról jönnek a tagok, akik hazánktól...

Videón az M1-esen át menekülő őz, amely egy tatabányai kertben talált menedéket

Őzet találtak egy családi ház kertjében Tatabányán pénteken. Az állat kilométerekről, az M1-es autópályán át kóborolhatott el idáig. Az M1-es...

Sorsfordító kijelentést tett Volodimir Zelenszkij

Ukrajna készen áll a rég várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az Oroszország által megszállt területeket – közölte az ukrán...

Itt vannak az új hulladékgazdálkodási rendszer díjai

Megismerhetők azok a díjak, amelyeket alkalmazni kell az energiaügyi miniszter rendelete alapján a július 1-jétől hatályos hulladékgazdálkodási rendszerben. A...