13.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldTrump Közel-Kelet-politikáját bírálta Macron

Trump Közel-Kelet-politikáját bírálta Macron

A palesztinok jogainak lábbal tiprása és az egyoldalú kezdeményezések erőltetése nem oldja meg az izraeli-palesztin konfliktust – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök az ENSZ Közgyűlése 73. ülésszakának kedden kezdődött általános vitájában.

Emmanuel Macron francia elnök felszólal az ENSZ-közgyűlés 73. ülésszakán a világszervezet New York-i székházában 2018. szeptember 25-én (Fotó: MTI/EPA/Justin Lane)

„A kétállami megoldásnak nincs hiteles alternatívája” – tette hozzá a francia elnök a független palesztin állam és Izrael egymás mellett élésére utalva. Emmanuel Macron az ENSZ-közgyűlés ülésszakán felszólalva hangsúlyozta, hogy „az egyenlőtlenség elleni harc” lesz a hét legfejlettebb ipari ország, a G7 2019-es francia elnökségének középpontjában. Hozzátette, hogy szeretné „mélységében átgondolni” a G7 formáját, más országok felé nyitva, de konkrét neveket nem mondott. Macron hangsúlyozta: minden kereskedelmi megállapodást a párizsi klímaegyezmény betartásától tesz függővé.

„Nem írunk alá kereskedelmi megállapodásokat olyan országokkal, amelyek nem tartják be a párizsi klímaegyezményt” – mondta Macron, aki nem nevezte meg név szerint az Egyesült Államokat, amely 2017-ben felmondta a megállapodást. Hangsúlyozta, hogy kötelezettségvállalásokkal és új, „nagyratörő” klímaegyezmény révén kell szembeszállni az olyan nézetekkel, amelyek szerint túl késő hatékonyan fellépni az általános felmelegedés ellen. A francia elnök az iráni válság „párbeszéd és többoldalúság” alapján történő megoldását javasolta röviddel azután, hogy Donald Trump az „iráni rendszer elszigetelését” szorgalmazta.

Az egyoldalúság „egyenesen a visszaeséshez és konfliktusokhoz” vezetett – mondta, ismét burkoltan az amerikai elnökre utalva, aki májusban felmondta az iráni atomprogramról 2015-ben Teherán és hat nagyhatalom között 2015-ben megkötött szerződést. „Ma – ahogyan egy éve is mondtam –, ahelyett, hogy tovább súlyosbítanánk a térségbeli feszültségeket, bővebb napirendet kell javasolnunk, amely képes kezelni az iráni politika által keltett, atomfegyverekkel, ballisztikus rakétákkal, regionális feszültségekkel kapcsolatos összes aggodalmat, de a párbeszéd és a többoldalúság keretein belül” – tette hozzá Macron.

Donald Trump amerikai elnök beszél az ENSZ-közgyűlés 73. ülésszakán a világszervezet New York-i székházában 2018. szeptember 25-én (Fotó: MTI/AP/Richard Drew)

A francia elnök beszédében bírálta az önző vezetőket, hozzátéve, hogy a „nacionalizmus mindig vereséghez vezetett”. Beismerte, hogy a régi világrend nem volt képes megoldani a nagyarányú egyenlőtlenséget, és „emberarcú új világrendet” szorgalmazott. Macron megjegyezte, hogy növekszik az Európai Unió és más nemzetközi szervezetek iránti szkepticizmus. Hozzátette: „belefáradhattak a többoldalúságba”. Ugyanakkor óva intett az önelégültségtől és az elszigetelődés politikájától.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work