Home Hírek Háború Trump felfüggesztené az Ukrajnának nyújtott támogatást

Trump felfüggesztené az Ukrajnának nyújtott támogatást

0
Borítókép: Donald Trump korábbi amerikai elnök beszédet mond a Republikánus Párt gyűlésén az Észak-Karolina állambeli Greensboróban 2023. június 10-én. (Fotó: MTI/AP/Chuck Burton)

Donald Trump volt elnök egy nemrég tett felszólalásában azt követelte, hogy a kongresszus tartsa vissza az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást, amíg a Biden-kormányzat nem működik együtt a kongresszusi vizsgálatokat lefolytató szervekkel Biden fiának, Hunter Biden üzleti ügyleteivel kapcsolatban.

Trump szombaton a pennsylvaniai Erie-ben tartott nagygyűlésen felszólalva azt mondta, hogy addig nem szabad engedélyezni a további fegyverszállítmányokat, amíg az FBI, az igazságügyi minisztérium és az adóhivatal nem szolgáltat ki minden bizonyítékot, amellyel rendelkeznek a Biden családtagok esetleges visszaéléseiről.

Trump azzal gyakorolna nyomást a kezdeményezéséhez nem csatlakozó republikánusokra, hogy az előválasztáson általa támogatott jelölteket indítana velük szemben. Trump jelöltjei a múltban több republikánust is megbuktattak már, mivel Trump hívei rendszeresen nyomást gyakorolnak azokra a republikánus törvényhozókra, akik a volt elnök érdekei ellen mennek.

Keményen kell játszanunk. Ha nem hajlandóak erre, akkor sok jó, kemény republikánus van körülöttünk, és minden egyes alkalommal megkapják a támogatásomat. A kongresszusnak meg kellene akadályoznia megfogyatkozott fegyverkészleteink további elszállítását Ukrajnába, amíg az FBI, az igazázságügyi minisztérium és az IRS át nem ad minden bizonyítékot, amivel a Biden bűncsalád korrupt üzleti ügyleteiről rendelkeznek

– mondta Trump a gyűlésen.

Borítókép: Donald Trump korábbi amerikai elnök beszédet mond a Republikánus Párt gyűlésén az Észak-Karolina állambeli Greensboróban 2023. június 10-én. (Fotó: MTI/AP/Chuck Burton)

Forrás

Hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás