5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldTrump elérte, hogy Észak-Koreát atommentesítsék

Trump elérte, hogy Észak-Koreát atommentesítsék

Eljött a pillanat, amire 65 éve az egész világ vár. A világtörténelemben először találkozott egymással a regnáló amerikai elnök és Észak-Korea legfelsőbb vezetője. Donald Trump és Kim Dzsongun kedd reggel a szingapúri Sentosa üdülőszigeten található Capella szállodában rázott kezet egymással.

Donald Trump amerikai elnök bejelentette a Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel folytatott szingapúri csúcstalálkozó végén, hogy megállapodásuk alapján „nagyon gyorsan megkezdődik” az atommentesítési folyamat Észak-Koreában.

A dokumentumot Trump „meglehetősen átfogónak” nevezte, de mást nem mondott róla. Az észak-koreai vezető a maga részéről az aláíráskor azt mondta, „a világ jelentős változást fog tapasztalni„, ő és Trump úgy döntött, hogy „maguk mögött hagyják a múltat”.

Az amerikai elnök még annyit mondott, hogy „nagyon sokszor fog még találkozni” Kimmel, és – mint fogalmazott – teljesen biztos, hogy meghívja őt a washingtoni Fehér Házba. Trump „nagyon tehetséges embernek” nevezte Kimet, „aki nagyon szereti a hazáját”. Kijelentette, hogy „nagyon különleges kötelék” jött létre közte és Kim között, és az Egyesült Államok kapcsolata Észak-Koreával az eddigiekhez képes nagyon más lesz.

Ez nagyon erős benyomást tesz az emberekre, nagyon boldogok lesznek, és mi orvosolni fogjuk a világ egy nagyon veszélyes problémáját”

– tette hozzá Trump.

A Fehér Ház szóvivője a Twitteren közös nyilatkozatnak nevezte az aláírt dokumentumot. A The Wall Street Journal pedig úgy értesült, hogy a nyilatkozat négy pontot tartalmaz, amelyek egyike, hogy Phenjan megerősíti áprilisban, a panmindzsoni Korea-közi csúcstalálkozón tett vállalását, miszerint tenni fog a Koreai-félsziget teljes nukleáris leszerelése érdekében.

A nyilatkozatban a két ország vállalja, hogy új alapokra helyezik kapcsolatukat, és közös erőfeszítéseket tesznek majd, hogy tartós és stabil béke jöjjön létre a Koreai-félszigeten, emellett vállalják, hogy felkutatják és átadják egymásnak a fogságba esett és eltűnt katonák maradványait.

Reuters szerint ez tartós változást hozhat az északkelet-ázsiai térség biztonsági helyzetében, ugyanúgy, ahogy Richard Nixon néhai amerikai elnök 1972-es pekingi látogatása is átalakuláshoz vezetett Kínában.

Eisenhowerrel együtt 11 amerikai elnök vallott eddig kudarcot abban, hogy békét kössön Észak-Koreával. Kedden azonban rengeteg vargabetű és kétség után Szingapúrban végre kezet rázott egymással az amerikai elnök és az észak-koreai vezető. Erre az 1950 és ’53 közt tomboló koreai háború óta nem volt példa.
Forrás: Reuters, 888

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem