Home Külföld Kiemelt külföldi hírek Trump dühe és a Kamala Harris-puccs – ebből baj lehet ..

Trump dühe és a Kamala Harris-puccs – ebből baj lehet ..

AFP

A volt elnök nagyon ki van akadva Joe Biden lecserélése miatt, és erre rámehet a kampánya is – figyelmeztet a CNN

Trump még mindig „gyászolja” azt a kampányt, amit Joe Biden ellen vezetett, és lényegében megnyert – írja az amerikai CNN, a volt elnök csütörtöki mondatára hivatkozva, aki kifejtette: „nagyon dühös” Kamala Harrisre.

A Trumppal kapcsolatos minősítésekben is bővelkedő cikk – elemzés – alapján a szerző úgy véli: Trump „az udvariasság és a politika minden szabályát szétzúzó” szónoklatai nyolc éve működtek, mostanra azonban elfáradtak, a volt elnök pedig nem hallgat stratégáira, akik komolyabb – például gazdasági – témákkal igyekeznének megnyerni a szavazókat,

rámutatva Harris szakpolitikai sebezhetőségére, hanem megmaradt Harris elleni „személyeskedő” támadásoknál.

Megjegyzendő, a lap személyeskedő támadásként értékeli, hogy puccsnak nevezte Biden lecserélését Harrisre (Harris kapcsán nem említi meg, hogy minek nevezte folyamatosan kampánya során Trumpot), illetve a Joe Biden totálisan indiszponált beszédei kapcsán meglehetősen szemérmetes lap a volt elnök szemére rója, hogy legutóbbi New Jersey-beli beszéde kaotikus volt, mert nem követte az előre megírt forgatókönyvet, hanem annak mondatai közé – például az autóbiztosítási díjak emelkedése miatti kritikája mellé – tűzdelte saját gondolatait például arról, hogy háborúk törtek ki a Közel-Keleten, háború zajlik Ukrajnában, ami nem történt volna meg, ha ő az elnök.

Trump ellen uszít Kamala Harris

Arra is fény derülhetett, Biden bűne, amiért ejtették az Olümposzon, nem is a kora, habókos viselkedése lehetett.

„Nem nagyon tisztelem őt. Nem nagyon tisztelem az intelligenciáját, és azt hiszem, szörnyű elnök lesz.”

– mondta Harrisről. Trump pedig – így az elemzés – „felháborító” viselkedésével tetszetős lehet egyeseknek, de elriaszthatja a mérsékelt szavazókat.

Harris csak ne erőltesse a farmert, Trump viszont tudja, mit csinál – szakértők mondták el, mikor, mit üzen Trump és Harris ruhája a kampányban

Ha Amerika két elnökjelöltje között szeptember elején összejön a televíziós vita, az sem mindegy, mit vesznek fel. Mutatjuk, miért!

Ezzel szembeállítja a CNN-cikk a Harris-féle „lelkes” gyűlések „hatalmas” tömegeit.

A Fehér Ház korábbi kommunikációs igazgatója, Alyssa Farah Griffin, akivel 2020-ban váltak el Trump útjai, készségesen elmondja a CNN-nek a megfelelő narratívát: a mostani „Donald Trump nem a 2016-os Donald Trump, lelassult, elkalandozó, enervált”, és bár működhetett mindez Biden ellen, a fiatalabb és energikusabb Harris ellen nem fog.

Hasonló „aggodalmát” fejezte ki Scott Jennings, a CNN politikai kommentátora annak kapcsán, hallgat-e kommunikációs tanácsadóira Trump, ám egyelőre nem így tűnik.

Harrisék pedig természetesen kapva kapnak az alkalmon, hogy beletolják Trumpot az indiszponált öregember szerepébe, amelyben eddig Biden volt, plusz némi dühöngős felhanggal.

Közben Bidennel közösen kampányol Harris, aki megtiszteltetésnek nevezte nagy ovációk közepette egy marylandi gyűlésen, hogy

„ezzel a legkülönlegesebb emberi lénnyel, amerikai és vezetőnkkel, elnökünkkel, Joe Bidennel szolgálhatok”.

A CNN elemzése szerint mindez arra jó, hogy Harris bezsebelje az elismerést a Biden-adminisztráció néhány nagyobb sikeréért, miközben lerázza magáról azon politikák bélyegét, amik miatt az egekbe szökött az infláció, és sok dolgozó amerikai gazdaságilag frusztrált. 

És itt a lehetősége arra is, hogy alaposan kihasználja Trump szerdai beszédének hibáit – írja a CNN.

Meg persze jöhetnek az ígéretek: a lakhatási költségek csökkentése, a szupermarket-hálózatok megregulázása, az első lakásvásárlók támogatása, vagyis, hogy ő legyen az amerikaiak bajnoka a vállalati érdekekkel szemben. Kérdés, minderre mit lép, mit akar lépni Trump.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőAz új és most a fiatalokat célbavevő un. „lajhárvírus”-nak semmi köze a lajhárhoz!
KövetkezőMagyar filmek két hónapon át – Post Mortem – videó (18+)
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás