Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Trükközött a kamionos, egymilliója bánta

Trükközött a kamionos, egymilliója bánta

1724828688 vlkp9vywn md
Nyitókép: Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Mágnes segítségével csalta el a kötelező pihenőidejét egy teherautó vezetője, akit a pénzügyőrök Bükkábrány külterületén ellenőriztek, a sofőrnek több mint egymillió forintnyi bírságot kell fizetnie.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleménye szerint az ellenőrzéskor kiderült, hogy a tachográf pihenőidőt rögzített, miközben a jármű épp közlekedett.

A pénzügyőrök néhány perc alatt megtalálták a mágnest, amelyet a sebességváltón lévő leplombázott jeladóra helyeztek, így blokkolta az eszköz a menetíró-készülék működését.

A sofőr elmondta, a mágnest ő maga tette oda, azért, hogy több vezetési ideje maradjon.

A pénzügyőrök közigazgatási hatósági eljárást indítottak, amelynek keretében a sofőrnek egymillió-negyvenezer forint bírságot kellett fizetnie – áll a közleményben.

Forrás

Hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás