15.6 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekTrükkös kiskaput kihasználva sorra nyitnak ki az edzőtermek az országban..

Trükkös kiskaput kihasználva sorra nyitnak ki az edzőtermek az országban..

Február elejétől megötszöröződött a nyitva tartó budapesti edzőtermek száma. Bár az edzési lehetőség egyelőre csak azok előtt nyitott, akik valamelyik fővárosi sportegyesülethez tartoznak, ezekhez a klubokhoz bárki csatlakozhat.

Beláthatatlan, mikor rendeződik a járványhelyzet, miközben az edzőtermek tulajdonosainak továbbra is fizetniük kell a bérleti díjat, ami egy 3-4 ezer négyzetméter alapterületű teremnél jelentős havi kiadás. Azoknak pedig, akik plázákban működtetnek termet, ehhez az üzemeltetési díj is hozzáadódik, tehát milliós nagyságrendről beszélhetünk

– mondta Tóth Tamás, a Magyar Fitnesztermek Országos Szövetségének alelnöke az Indexnek.

A termek jelenleg is veszteséget termelnek, ám lényegesen kevesebbet, mint ha teljesen zárva tartanának – mutatott rá a szakember, hozzátéve, hogy most az eredeti vendégkör 15-20 százaléka mondható rendszeres látogatónak. Ők mind valamelyik egyesületnél bejelentett sportolók, hiszen magánemberként nincs lehetőség a fitneszközpontokat igénybe venni. Sokan vannak ugyanakkor, akik formálisan egyetlen sportegyesületnek sem tagjai, az edzés mégis a hétköznapjaik része volt. Ők joggal tartanak tőle, hogy elvesztik az eddigi formájukat, és leromlanak az elért eredményeik.

Tóth Tamás szerint fontos tudni, hogy semmilyen jogi akadálya nincs annak, ha az ilyen elhivatott amatőr sportolók csatlakoznak egy sportszövetséghez, amelynek tagjaként már igénybe vehetik  a termek szolgáltatásait.

Ha valaki egy sportegyesülethez csatlakozik, és befizeti a tagdíjat, akkor az egyesületi tagok tagságijával vagy digitális igazolással ugyanúgy igénybe veheti a létesítmények bizonyos szolgáltatásait, mint például az olimpikon sportolóink. Nem szükséges sportversenyen indulni ahhoz, hogy belépjünk

– hívta fel rá a figyelmet a szakember, aki maga is korábban hobbiból röplabdázott, most pedig már egy egyesület tagjaként űzi ezt a sportot.  Azt is elárulta, hogy még

A SAKK-KLUB IS SPORTEGYESÜLETNEK SZÁMÍT,

és a sakkozóknál általánosnak mondható, hogy az edzőteremben vezetik le a játék miatt felgyülemlett feszültséget.

Az egyesületekbe jellemzően azok lépnek be, akiknek az edzés eddig is ténylegesen az életük része volt. Van például egy 62 éves vendégünk, aki ezelőtt is legalább heti háromszor megfordult a teremben

– avatott be Tóth Tamás. Ezt támasztja alá az is, hogy a termekben jelenleg szauna- és wellnessrészleg nem működik, tehát kizárólag edzésre nyílik lehetőség.

Hogyan lehet regisztrálni egy sportegyesületbe?

Járványidőn kívül általában először részt kell venni egy edzésen, befizetni a tagdíjat és megadni az adatainkat, valamint a sportorvoshoz is el kell látogatnunk igazolásért. A koronavírus idejére azonban ez a folyamat is leegyszerűsödött, és teljes egészében lebonyolíthatóvá vált az interneten.

ONLINE LEHET INTÉZNI A REGISZTRÁCIÓT,

amit bárki elvégezhet, így gyorsan és gördülékeny módon juthat hozzá a sportegyesületi tagsághoz.

Azt látjuk a vendégeinken, hogy határozottan boldoggá teszi őket ez a lehetőség. Érzik, hogy végre történik valami a testükkel, nem kell többé otthon kézi súlyzókkal és a kisszékkel edzeni

– tette hozzá viccesen a szakember.

videk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem