Home Főhírek Külföld Tragikus hír jött: a zebrán gázolták halálra a magyar színészt

Tragikus hír jött: a zebrán gázolták halálra a magyar színészt

A zebrán gázolták el Veress László színművészt / Illusztráció: maszol

A zebrán gázolták el Veress László színművészt, aki később belehalt a sérüléseibe.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nyugalmazott színművészét egy fiatal férfi gázolta el pénteken, a kórházba szállítását követően vesztette életét.

szekelyhon.ro azt írja, a rendőrségi tájékoztató szerint a színész szabályosan kelt át a gyalogátjárón. A baleset az Oltmező utcában történt pénteken, a bevásárlóközpont közelében lévő gyalogátkelőn. A 31 éves gépkocsivezető a légalkoholszonda tanúsága szerint nem fogyasztott alkoholt. A súlyosan sérült áldozatot kórházba szállították, ahol szombaton életét veszítette. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított vizsgálatot a gépkocsivezető ellen.

„Veress László 1971-ben szerződött a sepsiszentgyörgyi színházhoz, ahol száznál is több szerepben láthatta őt a közönség az elmúlt évtizedek alatt. Ereje teljében még sokáig élvezhette volna a nyugdíjas éveket családja körében, ha nem szól közbe a sors. (…)

Sepsiszentgyörgyi munkája mellett más erdélyi színházaknál is örömmel vállalt szerepeket, több előadásban is játszott a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színháznál és a Kézdivásárhelyi Városi Színháznál. Színházi szerepei mellett alkalmi fellépőként, műsorvezetőként, humoros jelenetek előadójaként is nagyon sok rendezvényen közreműködött a városban, a bábszínház megalapítása előtt különösen szívén viselte a mesedarabok sorsát. Hivatalosan 1999-ben vonult nyugdíjba, de ez nem gátolta meg őt abban, hogy utána is aktívan részt vállaljon a színház és a város életében is, melynek haláláig közismert, illusztris polgára volt.” – írta búcsújában honlapján a Tamási Áron Színház.

Exit mobile version
Megszakítás