Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Tragédia Nyíregyházán: Baráti borozgatásnak indult, halálos rugdosódás lett a vége

Az orvos már nem tudta megmenteni az áldozatot.

Albérlőként költözött be egy férfi egy nyíregyházi lakásba, ahol a tulajjal és annak gyerekkori barátjával több liter bor elfogyasztása után szóváltásba keveredett. A veszekedés tettlegességig fajult, még a tulajdonos lakásban tartózkodó kedvese is kapott. Az egyik férfi ököllel bemosott a nőnek, aki ezután elesett. Amikor az asszony felállt, a másik férfi is ütlegelni kezdte.

A lakás tulajdonosánál betelt a pohár, meg akarta védeni a párját, de nem sikerült neki, mert a két férfi ököllel ütötte őt is, meg is rugdosták. Főleg a fején és a mellkasán találták el. A nő eközben a fürdőszobába menekült, bezárkózott és telefonon kihívta a rendőrséget.

A lakástulajdonos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már az orvos sem tudta megmenteni az életét. A két elkövetőt azonnal elkapták a rendőrök. Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2018 júliusában az első rendű vádlottat 20 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A másodrendű vádlottat pedig 12 év fegyházbüntetésre ítélte és szintén eltiltotta 10 évre a közügyektől.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért fellebbezett, a vádlottak és védőik viszont felmentésért, illetve enyhítésért. A Debreceni Ítélőtábla május 14-én tárgyalja az ügyet.

bors

Kapcsolódó hírek

A Magyar Rendőrség szerint nincs okuk, ezért nem is kértek elnézést Delhusa Gjontól..

Géza

A delmagyar.hu szerint egy ötvenes éveiben járó férfi lehetett a szombati, szegedi gyilkosság áldozata.

Géza

Baleset történt még szombat délután a balatonfüredi Jókai-kilátónál, tűzoltóink és mentőseink mentették meg a gyermek életét.. Köszönjük szépen!

Géza
Megszakítás