Hirmagazin
Image default
Külföld

Tragédia: Elkötötte nagymamája autóját egy hétéves, öccsével együtt szörnyethaltak…

Tragikus baleset történt múlt héten pénteken az amerikai Missouriban…

Egy 7 és egy 6 éves gyerek vesztette életét, miután az idősebb fiú megtalálta nagyanyja slusszkulcsát, majd miután öccsével beültek az autóba és útnak indultak, nem sokkal később egy fának csapódtak – írja az nbcnews.com.

A hétéves fiú egy idő után elvesztette az uralmát a jármű felett, és előbb egy szalagkorlátnak, majd egy fának csapódott. Ezután pedig a gépjármű a feje tetejére állt és azonnal kigyulladt.

A fiúk közül ráadásul egyik sem volt bekötve, a helyszínre kiérkező mentőknek így már esélyük sem volt megmenteni az életüket. A rendőrség szerint a balesetben továbbá nagyban közrejátszott, hogy a fiúk gyorsan hajtottak.

A hatóság vizsgálatot indított az ügyben.

NBC, Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Eljárást kezdeményez Erdő Péter bíboros ellen is egy nemzetközi áldozatvédő szervezet.. (18+)

Géza

Putyin, orosz elnök, a későbbi, lehetséges béke feltételeként egy ENSZ égisze alatt működő ideiglenes ukrajnai kormányzás bevezetését javasolta..

Géza

Már közel 150 halottja van a Mianmarban pusztító földrengésnek, Kiderült, van-e magyar érintettje a katasztrófának.. – videó

Géza