3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóTragédia: diákjai szeme láttára halt meg egy tanárnő online oktatás közben Bács-Kiskun...

Tragédia: diákjai szeme láttára halt meg egy tanárnő online oktatás közben Bács-Kiskun megyében

Az órán 17 éves diákok vettek részt..

Több mint húsz tanuló figyelte a monitort, amikor megtörtént a tragédia. Tanárnőjük leesett a székről, a szobába berohanó férje pedig hiába küzdött az életéért, már nem segíthetett rajta.

A Bors információi szerint a szörnyű tragédia hétfő reggel az egyik Bács-Kiskun megyei középiskolában történt.

„Körülbelül negyed óra telhetett el az órából, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy fennakadtak a szemei, a szája mintha egy kicsit habzott volna, aztán pedig leesett a székről” – idézte fel a lapnak a sokkoló pillanatokat az egyik 11. osztályos diák, aki az otthonából vett részt az online tornaórán.

A diákok kiabálták a nevét, többen hívták telefonon, majd fél percen belül a férje berontott a szomszédos szobából és hívta a mentőket. Rögvest elkezdte a felesége újraélesztését, de már sem ő, sem a mentők nem tudtak segíteni a tanárnőn. A kamerát ráadásul nem kapcsolta ki azonnal a férj, de a diákok maguktól megszakították a videóhívást.

Az egyik tanuló életvidám, nagyon kedves, szerethető tanárként írta le az elhunyt pedagógust. Állítólag korábban volt szívultrahangon, de epilepsziával is küzdött, így nem tudni még, mi okozta a halálát – írja a Bors.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a legjobb hazai és külföldi általános hírekről: bűnügy, balesetek, gazdaság, vállalkozás, esélyegyenlőség, kormány, ellenzék, koronavírus, EU, politika, tudomány, kultúra, művészet, bulvár, Insta-hírek, Facebook-hírek, ingatlanpiac, energia, energetika, hungarikumok, magyarok, feltalálók, találmányok, autók, motorok, hajók, csillagászat, űrkutatás, technika, kommunikáció, képek, videók és minden más érdekességek, mintegy 75 tárgyban,  kövesd a Facebook-oldalunkat!

blikk, bors

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem