Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Tragédia a debreceni lőtéren: egy 24 éves fiatal fordította maga ellen a fegyvert – Többen végignézték a horrort

Hátborzongató jelenetnek lehettek a szemtanúi azok, akik csütörtök délelőtt a debreceni lőtéren jártak.

Borzalmas hírt kaptunk: öngyilkos lett egy 24 éves fiatal Debrecenben, a lőtéren. Információink szerint a fiú lement gyakorolni a lőtérre, aztán az utolsó lövések egyikénél a fejéhez emelte a fegyvert, majd elsütötte azt.

Úgy tudjuk, az események pillanatok alatt történtek, az ott lévők nem tudták megakadályozni a tragédiát.

Ha segítség kell 

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

Forrás: Blikk.hu

Illusztráció: Northfoto

Kapcsolódó hírek

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza
Megszakítás