10.4 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírekTragédia: 51 éves korában elhunyt Lengyel Anna - videó.. Isten nyugosztalja!

Tragédia: 51 éves korában elhunyt Lengyel Anna – videó.. Isten nyugosztalja!

Meghalt Lengyel Anna színházi dramaturg, társulatvezető, fordító.

Az 51 éves korában elhunyt művésznél 2017-ben diagnosztizáltak rákot. Nem bújt el betegsége elől, állapotáról folyamatosan hírt adott, annyira nem, hogy Rákparák címmel beszélgetéssorozatot folytatott a témában a Katona József Színházban.

fotó: Getty Images

 

Lengyel Anna 1969-ben született Budapesten. Édesapja Lengyel Péter író, édesanyja Takács Zsuzsa költő. Húga Lengyel Zsuzsa, a Radnóti Miklós Gimnázium vezető angoltanára (1971). Négyéves korában közös otthonukból elköltözött édesapja, aki azonban rendszeres jelenlét maradt a gyerekek életében, s akihez 16 éves korában odaköltözött.vAz Óbudai Árpád Gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemre jelentkezett angol és – édesapja második felesége, Zsolt Angéla klasszika-filológus hatására – latin szakra. Négy év után a latint amerikanisztikára cserélte, s végül csak angolból diplomázott. 1992–1997 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakos hallgatója volt, itt szerezte második diplomáját. Ösztöndíjjal tanult egy iowai egyetemen is egy fél évig, majd 1997-98-ban Fulbright-ösztöndíjas PhD-hallgató volt a New York-i Columbia Egyetemen.

1994-2002 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban főleg Eörsi István, Ascher Tamás, Keszég László, Bezerédi Zoltán és Kelemen József (színművész) mellett dolgozott. 2004–2008 között a Krétakör Színház dramaturgjaként[6] saját szabadegyetemet és nemzetközi drámák felolvasószínházi sorozatát szerkesztette és vezette a produkciós dramaturgia mellett. 2008-ban megalapította saját független dokumentumszínházát, a PanoDrámát, amely elsősorban szó szerinti, ún. verbatim előadásairól ismert. Emellett továbbra is folyamatosan dolgozik külföldön, többek között Ascher Tamás, Schilling Árpád (rendező) és Alföldi Róbert mellett dramaturgként és német illetve angol fordítóként. 2017-ben lágyrészszarkómát diagnosztizáltak nála.

blikkruzs

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work