Home Főhírek Gazdaság Továbbra is mindent megteszünk a magyarok egészségének megvédéséért, a gazdaság újraindításáért

Továbbra is mindent megteszünk a magyarok egészségének megvédéséért, a gazdaság újraindításáért

Szijjártó Péter / Fotó: Facebook

Továbbra is mindent megteszünk azért, hogy a magyar emberek egészségét és életét megvédjük, a határon kívül rekedt magyarokat hazahozzuk és a magyar gazdaságot mielőbb újraindítsuk

– mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki online sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető beszámolt az európai uniós külügyminiszterek tanácskozásáról, amelyet videokonferencia keretében tartottak.

Közölte: a koronavírus-járványra adandó válaszok miatt hívta össze az ülést az uniós külügyi főképviselő, és az ebből a helyzetből fakadó teendőket, intézkedéseket vitatták meg.

Szijjártó Péter elmondta: ismételten világossá vált, hogy minden tagállam nemzeti alapú döntéseket hoz, mindenki a saját nemzeti sajátosságai, jogrendje, érdekei alapján hozza meg azokat döntéseket, amelyeknek célja a védekezés sikeressége, és e nemzeti döntések az éppen aktuális egészségügyi és gazdasági helyzetnek felelnek meg. A nemzeti megoldások általában és alapvetően működnek, viszont a brüsszeli koordináció jelentősége minimálisra csökkent, és inkább kommunikációs elemként hangzott el most is, hogy fontos az egység, „európai csapat vagyunk” – vélte.

A külügyminiszter kifejtette: az elsőszámú feladat minden országnak megvédeni a saját polgárai egészségét és életét. „Így teszünk mi is”, az egészségügyi védekezés sikere érdekében folyamatosan érkeznek Magyarországra védőeszközök. Mindenki ugyanabból az irányból, forrásból szerzi be az eszközöket, alapvetően Kínából – mutatott rá.

Emlékeztetett: szombaton is hat repülőgép hoz több mint négymillió maszkot és többszázezer védőruhát Magyarországra, és további gépeket is várnak.

Kitért rá: a tanácskozáson szó volt az uniós polgárok hazahozataláról is. Magyarország történetének legnagyobb hazatérési akcióját bonyolítják le, több mint hatezer magyarnak segítettek eddig hazajönni – közölte.

Elmondta: ezeket az akciókat vagy maguk hajtották végre, vagy más országokkal együttműködve, és „a brüsszeli koordináció rendkívül megkésett”.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy téma volt a gazdaságok újraindítása is. Bár legitimek azok a határvédelmi intézkedések, amelyek az emberek egészségének megőrzését, a járvány terjedési sebességének csökkentését célozzák, az áruforgalom folyamatosságát biztosítani kell az emberek ellátása miatt – magyarázta.

Kiemelte: az egyeztetésen felvetette, hogy vannak, akik az elmúlt napokban Magyarországot támadták. Miközben Európa-szerte naponta ezrek halnak meg, még mindig vannak olyanok, akiknek a legfontosabb feladata aggódni a magyar jogállamiságért, pedig mindenki európai egységről beszélt a tanácskozáson – mondta. Hozzátette: az elmúlt napokban „ismét elképesztő hazugságokat terjesztettek rólunk politikai vezetők az európai uniós tagországokból”.

Közölte: néhány európai uniós tagállam politikai vezetője álhíreket, hazugságokat terjesztett az elmúlt napokban Magyarországról, azt mondták, hogy nem ülésezik a parlament, miközben a jövő héten maga is felszólal a plenáris ülésen. Azt is mondták, hogy „diktatúraépítésre kapunk lehetőséget”, holott a védekezéssel összefüggő döntések meghozatalára kapott a kormány felhatalmazást – mutatott rá.

A külügyminiszter megjegyezte: arra kérte európai kollégáit, hogy először olvassák el a törvényt és utána beszéljenek róla.

Hangsúlyozta: arra is kérte európai kollégáit, hogy „ne legyünk képmutatóak és ne beszéljünk úgy európai egységről”, hogy néhányan az EU-n belül járulnak hozzá az álhírek folyamatos terjesztéséhez.

Szijjártó Péter azt is közölte: a későbbiekben tíz olyan magyar vállalat vezetőivel találkozik, amelyek a magyar exportban jelentős szerepet töltenek be.

Kormányzati Tájékoztatási Központ, www.hirmagazin.eu

ElőzőMozogj otthon! Tévétorna indul hétfőtől
KövetkezőHalálos baleset – kerékpárost gázolt autó
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás