Home Hírek Háború Tovább nőtt az izraeli légicsapások áldozatainak száma Libanonban

Tovább nőtt az izraeli légicsapások áldozatainak száma Libanonban

AFP

Az izraeli légicsapások halálos áldozatainak száma 356-ra emelkedett Libanon déli részén hétfő reggel óta – jelentette be hétfő este a libanoni egészségügyi minisztérium.

Hétfő reggel óta immáron 356 halálos áldozatot követektek a Libanon elleni izraeli légicsapások. A halottak között 24 gyerek is van, a sebesültek száma meghaladja az 1200-at. 

A libanoni Baalbek városa az izraeli légicsapásokat követően/Fotó: AFP

Az egyiptomi külügyminisztérium felszólította a „nemzetközi hatalmakat és az ENSZ Biztonsági Tanácsát: azonnal avatkozzanak közbe” annak érdekében, hogy véget vessenek a veszélyes izraeli eszkalációnak Libanonban. A tárca arra figyelmeztetett, hogy a jelenlegi helyzetből „globális regionális háború” bontakozhat ki. 

Mohammed asz-Szudáni iraki miniszterelnök bejelentette, hogy sürgősségi tanácskozást hívott össze az ENSZ New-York-i közgyűlésén részt vevő arab delegációk vezetői számára, hogy megvitassák „a cionista agresszió hatásait” Libanonban, és hogy „együttműködjenek Izrael bűncselekményeinek leállítása érdekében”. A török külügyminisztérium közleményében azzal vádolta meg Izraelt, hogy a Dél-Libanon elleni légicsapásaival olyan „új szakaszt nyitott meg, amely az egész régiót káoszba fogja taszítani”. 

António Guterres ENSZ-főtitkárt szóvivője szerint nagyon aggasztják a sok libanoni civil haláláról szóló jelentések. 

Libanonban a 2006-os, Izrael és a Hezbollah síita milícia közötti véres konfliktus óta nem haltak meg egy nap alatt olyan sokan, mint a hétfői légicsapásokban. 

Az izraeli hadsereg figyelmeztette a Libanon déli és keleti térségeiben lakó embereket, hogy hagyják el otthonukat, mielőtt a Hezbollah elleni műveleteket nagyobb területekre terjesztik ki. Több ezren útnak is indultak Libanonban, a Szidón déli kikötővárosból kivezető autópálya megtelt a Bejrút felé tartó autókkal.

Az izraeli háború 353. napja – Izrael felperzseli Dél-Libanont, a civileknek menekülniük kell

Az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője üzenetet küldött a dél-libanoni civileknek. Daniel Hagari közölte, hogy a területet evakuálni kell, mivel Izrael kifüstöli a terroristákat a térségből. Hétfő reggel az IDF vadászgépei több mint 150 célpontot semmisítettek meg Dél-Libanonban, beleértve a polgári infrastruktúra nagy részét.

Az izraeli hadsereg szóvivője közölte, hogy a légierő nem válogat a célpontok között Dél-Libanonban / Fotó: AFP

Ez volt az első alkalom, hogy az IDF evakuálásra szólította volna fel a libanoni civil lakosságot – írta meg a The Jerusalem Post. Hagari ezzel együtt arról nem beszélt, hogy a menekülő lakosoknak hova kellene menniük, hol lennének biztonságban. Az izraeli légicsapások Libanon belső részeit is érintették.

Twitter-post/képek, videó

Hagari közölte, hogy Izraelnek bizonyítékai vannak rá, hogy a Hezbollah lakóházaknak álcázott kilövőállásokról indítanak rakétákat Izrael ellen. Az IDF szóvivője példának hozott fel egy dél-libanoni polgári épületet, amelyről kiderült, hogy egy külföldről beszerzett cirkálórakéta kilövőállását rejtette. Az épületet az ott tartózkodó Hezbollah tagokkal együtt felrobbantotta Izrael. Hagari közölte, hogy a cirkálórakéták jelentik a legnagyobb veszélyt, mivel ezek túl gyorsan és túl alacsonyan szállnak ahhoz, hogy hatékonyan lehessen védekezni ellenük.

Twitter-post/képek, videó

Az IDF bombázása és a szóvivő üzenete után több százezer ember indult útnak Dél-Libanonból. Egyelőre nem világos, hogy hol lesznek biztonságban, mivel Hagari nem említette, hogy az IDF támadásai meddig érnek el.

Sok bírálat érte Izraelt amiatt, hogy szándékosan a civileket veszi célba a libanoni és a gázai harcok során. Hagari most azt akarta bizonyítani, hogy a terroristák szándékosan civil épületeknek álcázzák a kilövőállásaikat, hogy a közvéleményt Izrael ellen fordítsák.

Arról egyelőre nem volt szó, hogy az IDF szárazföldi csapatokkal vonuljon be Libanonba, de a légicsapások minden bizonnyal folytatódni fognak.

Hagari a hétfői üzenetében megszólította a libanoni civileket. Közölte velük, hogy a Hezbollah a hibás azért, hogy most menekülniük kell, és ameddig ez a szervezet irányítja az országot, addig veszélyben lesznek. A szóvivő emellett azokhoz az izraeli családokhoz is szólt, akiknek a Hezbollah támadásai miatt kellett elmenekülniük az ország északi részéből. Nekik azt üzente, hogy az IDF mindent megtesz annak érdekében, hogy hazatérhessenek és ne kelljen félniük egy újabb támadástól Libanon felől.

A személyhívók felrobbanása után a Hezbollah is igyekezett visszavágni Izraelnek, bár Isaac Herzog izraeli elnök tagadta, hogy országának köze lenne a csipogókon keresztül intézett támadáshoz. A Hezbollah több száz rakétával csapott le Izraelre, a vaskupola pedig nem tudott minden beérkező töltetet hatástalanítani. Az ország több pontján történtek becsapódások, amelyek civil célpontokat is eltaláltak. Az IDF közleményben tudtatta, hogy nem fogja tétlenül nézni a polgárok elleni támadásokat.

Twitter-post/képek, videó

Forrás1

Forrás2

Hirmagazin.eu

ElőzőMagyarország is kaphat az árvíz sújtotta országoknak szánt uniós támogatásból
KövetkezőMielőtt az ördög rád talál – videó
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás