0.9 C
Budapest
2023. december. 1. péntek

Totál kikészült a férfi, mikor meglátta szerelme titkát

Dátum:

Megosztás:

Fogalma sincs, mitévő legyen.

Teljesen elkeseredett férfi kért tanácsot egy internetes közösségi oldalon a többiektől. Elkeseredésére nemigen kapott egybehangzó választ…

Párjával már fél éve együtt vannak, sőt két hónapja együtt is élnek. És minden szinte mesébe illően is haladt egészen addig, amíg egy váratlan meglepetéssel nem szembesült.

A lány már korábban is látszott, hogy nagyon kíváncsi természet, azonban soha nem volt ebből probléma, ahogyan abból sem, hogy nem igazán magabiztos. Megértette őt a férfi, hiszen ki nem kapott még élete során sebeket…

Csakhogy egyik nap amikor hazaérkezett, alig hitt a szemének! Párja éppen nyakig elmerült az egyik szekrényben, körülötte pedig kinyitott mappák, kihúzott fiókok és egyéb, kutakodásra utaló jelek tömkelege.

Amikor a fickó megkérdezte, mégis mi történik itt, a nő először magyarázkodni kezdett, majd elsírta magát és bevallotta, hogy kicsit utána akart járni, vajon lapulhat-e bármilyen titok a mélyben, amiről ő nem tud.

A férfi nem borult ki a bizalmatlanságon. Mint meséli, nincsen rejtegetnivalója, nem aggódik azon, hogy bármi terhelőt is találhat partnere. Az viszont nagyon is elbizonytalanította, hogy sokkal labilisabb a szerelme, pontosabban szerelmének bizalma és önértékelése, mint ahogyan az szerinte az egészséges lenne.

A témához hozzászólók szerint segítenie kellene ebben párjának, és boldogok lehetnének együtt. Mások viszont óva intik a kapcsolattól. Lehetetlen helyzet és nincs, akit ne lehetne sajnálni ebben a fájó és emberi történetben.

Forrás: Ripost.hu

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

PET-palack visszaváltás: Nemcsak lehetséges, kötelező is!

BUDAPEST (2023. november 29.) – Jövő év elejétől kötelező PET-palack visszaváltás lép életbe Magyarországon, ami talán érdemben hozzájárulhat...

Megszabadulna fölösleges kilóitól?

Fogyjon velünk lemondások nélkül! A lakosság nagy része küzd súlyfelesleggel, ami egyrészt esztétikai probléma, de sokkal inkább egészségügyi, hisz súlyos...

Álmodozó kényelem – útmutató a stílusos és kényelmes pizsamák kiválasztásához nők számára

Az alvás minőségének javítása érdekében ügyelj arra, hogy a hálószobában ne csak friss levegő legyen. Igaz, hogy az...

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...