A TANÁR ÚR
Vezetőnek lenni.…
Váci Mihály azt írja „vezetni csak az vezessen, aki vezetni tud”
Egy évtizedes pedagógusi tapasztalattal a hátam mögött elkészítettem a tanítói programom, és azt szeretem volna gyakorlatban alkalmazni. Nem karriervágyból akartam igazgató lenni. Előbb elmentem igazgatóhelyettesnek, hogy a vezetést belülről is megismerjem. Ebben az időben magán építkezésre a pedagógusok kivehettek egy év fizetés nélküli szabadságot, én félévet vettem igénybe. Építkezésre megvolt a pénzem, de a családomnak is valamiből meg kellett élnie. Elmentem a térség hat óvodájába, és felajánlottam, hogy némi juttatásért cserébe hétfőnként tartok egy-egy tornaórát a gyerekeknek, ezzel megoldódott a család anyagi helyzete. Szerencsére jól mentek az órák, nagy élmény volt, csodálatos volt a kisgyerekekkel dolgozni. Nagyon hálás diákok voltak, a végén a szülőknek tartott bemutató is nagy sikert aratott. Mindig igyekeztem alkalmazni a sportról felhalmozott tudásom, kihasználni a rendelkezésre álló lehetőségeket, így csináltam úszásoktatás, gyerektornát, teniszoktatás, női tornát, illetve egyéb edzői munkákat.
A legfrissebb hírek itt!
Ebben az időben is pályázni kellett az igazgatói állásokra. A pályázó által kidolgozott oktatási programot a szülők, a pedagógusok és az önkormányzat előtt kellett bemutatni. Első vezetői munkámra hárman pályáztunk. Mielőtt bemutatkozhattam volna a pedagógusoknak, a magyar tanár elővette az általam írt módszertani könyvet, amit több száz iskolához hasonlóan, ők is megvettek. Ez jó indítás volt. Ezek után az a megtiszteltetés ért, hogy egy nagy múlttal rendelkező iskolában lehettem vezető.
Igazgatóként az első összevont szülői értekezleten bemutattam programomat, és megkérdeztem a szülőket, mit szeretnének, min változtassunk. Azt a választ kaptam, hogy szeretnének egy szép anyák napi ünnepséget. A javaslatot elfogadtam, az én kérésem cserébe az volt, hogy pedagógusoknak is legyen egy pedagógus napjuk, mivel ők is megérdemlik az elismerést az egész éven át tartó, kemény munkájukért. Megegyeztünk. Mindkét ünnepség nagyon szép volt, ezen felül egész évben több közös programot szerveztünk a szülőkkel. Volt családi nap, sportnapok, templomi koncertek, közös iskola szépítési alkalmak. Fontos volt a közös munka, hogy az iskola ne egy elszigetelt világ legyen.
A tanároknál azzal indítottam, hogy aki a kevés jövedelem miatt nem tud maximális teljesítményt nyújtani, az most álljon fel, és menjen el. A gyerekek oktatása a társadalom jövője szempontjából az egyik legfontosabb feladat, nem fordulhat elő, hogy ne ők legyenek a legfontosabbak. Ezt semmi nem befolyásolhatja, az iskola mindennap miattuk nyitja ki a kapuját. Cserébe megígértem, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a tanítási körülmények javításáért és jövedelmük növelése érdekében. Ezek mind meg is történtek, és egyáltalán nem jelentett problémát, hogy nagyobb tempót diktáltam, mint amit korábbról megszokhattak. Volt, akiből ez azt hozta ki, hogy az osztályával, az akkor divatos svájci tehénhez hasonlóan, lilára festették a tantermet és a padokat. Ezután a kezdeményezés után ez az osztály több kreatív dologgal állt elő, mint például sziklakerttel. Eleinte a többiek nevettek rajtuk, majd irigykedni kezdtek, és egy idő ők maguk is változtatni szerettek volna a megszokott, szürke hétköznapokon. Sok jó kezdeményezés történt. Mind a diákok, mind a tanárok sok új élménnyel gazdagodhattak nap mint nap. Véleményem szerint, miután a tanár becsukja a tanterem ajtaját és elkezdődik a tanóra, csak rajta áll, hogy elvarázsolja a diákjait. Tőle függ mennyire tudja érdekessé tenni a témát a gyerekek számára, mennyire tudja bevonni őket a közös munkába.
A legfrissebb hírek itt!
Japánoknál tanultam vezetés elméletet, nagy hatással volt rám, hogy milyen mély tiszteletet tanúsítanak mások iránt. Vezetői hitvallásuk, hogy egy jó cég vagy iskola olyan, mint a bicikli. Az első kerék a vezetők, a második a dolgozók. A két keréknek egyszerre kell forognia, hogy mozogjon a kerékpár, mindig egymás mögött kell haladniuk, máskülönben felborul. Csodálatos filozófia.
Minden tanévnyitón megköszöntem a szülőknek, hogy legnagyobb kincsüket, gyereküket ránk bízták, hogy neveljük, segítsük őket céljaik elérésében.
Fontos volt, hogy a hétköznapok mellett legyenek ünnepnapok, mert ez összehozta a diákokat, szülőket, tanárokat, az iskolai közösség egy nagycsaláddá vált. A két legnagyobb esemény a sok közül, a karácsonyi ünnepség és a ballagás volt.
Az év utolsó tanítási napján a karácsonyi ünnepséget mindig a templomban tartottuk, ez az ünnepekre való szellemi felkészülés része volt. A gyerekek műsora után mise következett, mindig nagyon jó példabeszéddel a pap részéről, majd én is szóltam néhány érzelmes szót, és így engedtük el tanítványainkat a szünetre. Ennek a méltóságát és meghatottságát a templom szellemisége adta.
A másik nagy ünnepségünk a középiskolai ballagás volt. Ilyenkor nagy számban jelentek meg szülők, nagyszülők, rokonok. A bevezető énekek, szavalatok után, mindig azzal kezdtem igazgatói beszédemet, hogy „Ma nem lennének itt az édesanyák a nagymamák nélkül” Néhány kedves szó után küldtem az édesanyáknak egy dalt: Kovács Katitól az „Úgy szeretném meghálálni” címűt, amelytől meghatódtak, majd kissé halkabban megismételtük a dalt, közben pedig minden gyerek egy-egy szál virággal köszöntötte fel az anyukáját, nagymamáját. Ekkor már szem nem maradt szárazon. Beszédemben nem puffogtattam üres frázisokat, érzelmi vonalon maradtam, nem dicsértem magunkat, mert ez az ünnepség a gyerekekről és szüleikről kellet szólni.
Gábor Frank
