Home Főhírek Külföld Történelmi csúcson az illegális migránsok száma Németországban

Történelmi csúcson az illegális migránsok száma Németországban

forrás: MTI

Németországban tavaly éves összevetésben több mint 75 százalékkal nőtt és az újraegyesítés óta a legmagasabbra emelkedett az országba engedély nélkül belépő személyek száma, az idén pedig már az első fél évben több illegális bevándorlót regisztráltak, mint a tavalyi csúcsévben.

Az elfogott embercsempészek száma is jelentősen emelkedett, a 2013-ban regisztrált 1535-höz képest 40 százalékkal 2149-re. A legtöbben német, illetve szíriai állampolgárok voltak, egyaránt 176 fővel, utánuk pedig a magyar állampolgárok következnek 169 fővel – áll a jelentésben.

A német szövetségi rendőrség hétfőn Berlinben bemutatott éves jelentése szerint 2014-ben 57 092 határsértőt regisztráltak, Németország 1990-es újraegyesítése óta a legtöbbet, és 75,5 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.
hirmagazin_2015-07-14_064320

Az engedély nélkül Németországba belépett személyek közül az állampolgárság alapján a legnagyobb csoportot több mint 14 ezer fővel a szíriaiak alkották, számuk 300 százalékot meghaladó mértékben emelkedett éves összevetésben. A második helyen csaknem 8 ezer fővel az eritreai állampolgárok állnak, körükben a növekedés a 400 százalékot is meghaladta. A harmadik az afganisztáni állampolgárok csoportja csaknem 4 ezer fővel, ami 67 százalékos növekedést jelent éves szinten.

Az illegális határátlépések száma az idén tovább emelkedett, a január-júniusi időszakban 63 ezer esetet regisztráltak, ami az előző év azonos időszakához képest 160 százalékos emelkedés – mondta Dieter Romann, a szövetségi rendőrség vezetője. A határsértés tömegessé válása a Németországot különösen erősen érintő menekülthullám része – tette hozzá. Az illegális migránsok döntő része védelmet keres az országban, így a menedékjogi kérelmek száma is tovább emelkedett. Az év első hat hónapjában csaknem 180 ezer kérelmet regisztrált a menekültügyi hatóság, ami 132 százalékos növekedést jelent.

A regisztrált illegális határátlépések zöme, nagyjából 40 százaléka a bajor-osztrák határon történik. A hatóság müncheni központú igazgatóságához tartozó területen az év első hetében 575 határsértőt regisztráltak, június utolsó hetében pedig már 4710-et, ami hétszeres emelkedés – emelte ki a szövetségi rendőrség vezetője.

A német rendőrszakszervezetnek a szövetségi rendőrségnél dolgozó munkatársakért felelős vezetője, Jörg Radek vasárnapi nyilatkozatával kapcsolatban, miszerint a túlterheltség és az informatikai rendszer elavultsága miatt az év eleje óta nagyjából 45 ezer illegális migráns ujjlenyomatát nem tudták regisztrálni, Romann azt mondta, hogy a szakszervezet adatát nem tudja megerősíteni, de az ismert, hogy a bajor-osztrák határ térségében dolgozó egységek valóban nem tudják minden esetben rögzíteni a feltartóztatott határsértők ujjlenyomatát a 48 órás törvényi határidőn belül.

Németországban a menedékjogi kérelmek száma tavaly 60 százalékkal emelkedett, a 2013-ban regisztrált 127 ezerről 203 ezerre. Ennél többen csak a kilencvenes évek elején, a balkáni háborúk idején kértek menedékjogot Németországban. Az idén még magasabbra emelkedik a menekülthullám, a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) előrejelzése szerint az év végéig legkevesebb 400 ezer új kérelmet adnak be, vagyis a kérelmek száma a kiugróan magas tavalyi szinthez képest is megduplázódik.

Exit mobile version
Megszakítás