5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSportSporthirekTörölte a versenyeket a Magyar Vízilabda Szövetség

Törölte a versenyeket a Magyar Vízilabda Szövetség

Minden versenysorozatát befejezettnek nyilvánította hétfőn és nem hirdetett bajnokokat a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ).

„A mai napon töröltük a 2019/20-as versenyévadot. Nagyon szerettük volna folytatni az utánpótlás és a felnőtt bajnokságokat is, de sajnos a kiírások és a sportév alapján annyira átnyúlnának a következő évadba, hogy ezt nem teszi lehetővé” – nyilatkozta Vári Attila, az MVLSZ elnöke.

Hozzátette, egyik sorozatban sem hirdettek bajnokot, mert szerették volna elkerülni a bonyodalmakat, hiszen a felnőtt csapatoknál a munkaszerződések a nyár közepén lejárnak, és az uszodák újranyitásának időpontja országszerte különböző.

A nemzetközi kupaindulókról nem döntött hétfőn a szövetség elnöksége, mert még várja az európai és a nemzetközi szövetség határozatait.

„Ez a vízilabdacsalád döntése”

– szögezte le Vári. Elárulta, hogy a ligával, a klubokkal, illetve a válogatottak és a klubcsapatok edzőivel, továbbá a támogatókkal is egyeztettek a döntést megelőzően.

Az elnök úgy vélekedett, akkor tudták volna befejezni a bajnokságokat, ha a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések enyhítésének kihirdetésekor szinte azonnal el tudtak volna kezdeni mérkőzéseket játszani a csapatok.

Amikor mindenki megfelelő körülmények között tud majd készülni, onnan számítva körülbelül egy hónapot kell vízben tölteniük a csapatoknak ahhoz, hogy a hosszú kihagyás után sérülésmentesen tudjanak vízilabdázni. Éppen ezért a nyarat játékkal szeretnék tölteni.

„A Magyar Kupával kezdenénk, amelynek látványos mérkőzéseit az MTVA közvetíti. A férfiaknál augusztus végén, a nőknél szeptember közepén kell befejeződnie a sorozatnak” – magyarázta Vári.

Az MVLSZ március 14-én jelentette be, hogy felfüggeszt minden sorozatot, ez összesen 42 bajnokságot érintett. A férfi ob I a középszakasz elején ért véget, ebben a szakaszban az egyik csoportot a címvédő FTC-Telekom Waterpolo, a másikat pedig az OSC vezette veretlenül.

Az európai szövetség a múlt héten jelentette be, hogy egyik nemzetközi kupát sem fejezik be.

Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem