Home Életmód Életmód hírek Törőcsik Mari utolsó nagy kívánsága

Törőcsik Mari utolsó nagy kívánsága

A Nemzet Színésze nem készül a halálra, és még mindig van egy nagy terve.

Törőcsik Mari márciusban megkapta a Kossuth-nagydíjat, Orbán Viktor miniszterelnök személyesen vitte el neki az elismerést. A színésznő azonban továbbra sem egészséges, néhány héttel később megint kórházba került, mert nehezen tudott enni, és tágítottak a nyelőcsövén. Egy hét után hazaengedték, és azóta velemi otthonában pihen.

Most a HOT! magazinnak adott interjúban elmondta, nem csügged, nem készül a halálra, mindig vannak tervei, mégis eljátszik a gondolattal, hogy mi az, amit még mindenképpen szeretne megvalósítani az életben.

„Arra még nagyon vágyom, hogy életemben egyszer még színpadra állhassak. Az lenne a legnagyobb öröm számomra. Nagyon hiányzik a színpad, a közönség és a kollégák” – mondta Törőcsik Mari, és hozzátette, meglepi, hogy ennyien keresik hogyléte felől érdeklődve, és boldoggá teszi, hogy még mindig nem felejtették őt el.

Nyitókép: MTI/Zih Zsolt
infostart
ElőzőÚj fejlemények a Fenyő-ügyben
KövetkezőPánik: egyre csak erősödik a Florida felé közelítő pusztító Dorian hurrikán
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás