5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekTörésvonal húzódik Közép-Magyarország alatt is: veszélyben van Paks a földrengések miatt?

Törésvonal húzódik Közép-Magyarország alatt is: veszélyben van Paks a földrengések miatt?

A szakemberek szerint további utórengések is várhatóak.

Soha ennyi lakossági bejelentés nem érkezett földrengésről a hazai szeizmológiai központba, mint az elmúlt két napban. Több mint háromezren töltötték ki az internetes kérdőívet, miszerint érzékelték a horvátországi földrengéseket, ebből több százan Budapesten.

Sokan kétségbeestek, amikor mozogni kezdett a föld, a szék, az ágy vagy a házfalak. Az ország nyugati felétől nagyjából a főváros vonaláig érkeztek a kétségbeesett beszámolók, s sokan az utcára szaladtak, nehogy rájuk dőljön a ház.

Hátradőlni azonban még nem tudunk, hiszen tegnap reggel is érezni lehetett egy-egy horvátországi utórengést, ráadásul a szakemberek szerint még messze nincs vége, sőt azt sem zárják ki, hogy akár hasonló méretű vagy ennél is nagyobb mértékű földmozgások követik az eddigieket. Bár Magyarországon eddig elvétve fordult elő hasonló természeti jelenség, de például éppen a Paksi Atomerőmű alatt is húzódik egy tektonikai törésvonal.

A Magyar Tudományos Akadémia Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumában a nap 24 órájában minden földmozgást rögzítenek a műszerek, s az ügyelet is folyamatos.

– Már elkezdtük kollégáimmal a bejelentések kiértékelését. Ilyen nagy számban még nem kaptunk, ezért ez hosszabb időt vesz igénybe. Folyamatosan kapcsolatban állunk a katasztrófavédelemmel – mondta a Blikknek Szanyi Gyöngyvér, az intézet szeizmológusa. Mint említette, a keddi 6,3 amplitúdójú legnagyobb rengést egy nappal korábban már előre jelezte pár kisebb földmozgás, mint ahogy azután szerda reggel 6.15-kor számos másik között két olyan utórengést is regisztráltak, amelyeket ismét lehetett érezni Magyarországon is.

A Paksi Atomerőmű alatt is húzódik egy törésvonal / Fotó:MTI Fotó Sóki TamásA Paksi Atomerőmű alatt is húzódik egy törésvonal / Fotó:MTI Fotó Sóki Tamás

Kérdésünkre, hogy idehaza is léteznek-e törésvonalak, s esetleg Paksi Atomerőmű is ezen helyezkedne el, a szakember azt mondta: – Valóban ismerünk hazai törésvonalakat, ám ezek aktivitásának feltérképezése napjainkban is zajlik. Paks a közép-magyarországi zóna mentén helyezkedik el, ez a hazánk aljzatát felépítő nagy tektonikai lemezek határzónája. Ugyanakkor komolyabb szeizmikus tevékenységet itt még nem tapasztaltak.

Tény, hogy az atomerőműben is érezhető volt a rengés, ezt közleményben tudatták. „Az üzemeltetés zavartalanul folytatódik. Jelenleg minden berendezésünk rendben üzemel, ugyanakkor kollégáink az összes biztonsági rendszert ellenőrzik” – írták. Hozzáfűzték, a Paksi Atomerőműben a korábbi években biztonságnövelő intézkedéseket hajtottak végre, amelynek keretében a földrengésállóságot is jelentősen megerősítették. „Kijelenthető, hogy a Paksi Atomerőmű a térségünkben előforduló földrengéseknél jelentősen erősebbeket is képes biztonsággal elviselni.”

Házak dőltek össze Zágráb környékén, ahol heten meg is haltak a keddi földrengés miatt / MTI EPA Antonia BarHázak dőltek össze Zágráb környékén, ahol heten meg is haltak a keddi földrengés miatt / MTI EPA Antonia Bar

Lapunk megkérdezte, hogy a Horvátországban mért rengéseket is képes lenne-e üzemzavar nélkül átvészelni az erőmű, illetve, hogy tesztelték-e bármikor is ilyen körülmények között a rendszert, ám erre lapzártánkig nem érkezett válasz.

Házak dőltek össze Zágráb környékén, ahol heten meg is haltak a keddi földrengés miatt / MTI EPA Antonia BarHázak dőltek össze Zágráb környékén, ahol heten meg is haltak a keddi földrengés miatt / MTI EPA Antonia Bar

– Egy ilyen nagy, 6,3-as földmozgás után akár hónapokig is eltarthatnak utórengések. Nagyon bízunk abban, hogy ennél nagyobbak már nem lesznek, de sajnos nem lehet kizárni – mondta Szanyi Gyöngyvér. – Alapvetően az európai és az afrikai lemezek közeledése határozza meg ebben a térségben a földmozgást. 1763-ban volt már idehaza is a horvátországihoz mérhető földrengés – tette hozzá.

Kevés kárt jelentettek be

Németh Péter, a CLB biztosítási alkuszcég kommunikációs igazgatója azt közölte, hogy legtöbben betört ablakokról, megrongálódott ingóságokról, ritkábban pedig a lakás falán keletkezett kisebb-nagyobb repedésekről számoltak be. A szakember kiemelte: érdemes az ingatlanban keletkezett kárt fényképpel dokumentálni, ugyanis a biztosítók ezt is kérhetik.

Zágráb és Paks között légvonalban 238 km a távolság, a rengéshullámok több száz kilométerre is eljutnakZágráb és Paks között légvonalban 238 km a távolság, a rengéshullámok több száz kilométerre is eljutnak

Folyamatos utórengések

Hétfő reggel egy 5,2-es erősségű földrengés rázta meg a horvátországi Zágrábot és környékét, amelyet másfél órán belül egy 4,7-es és egy 4,1-es erősségű földmozgás követett. Kedden kora délután 6,3-as magnitúdójú földrengést regisztráltak a területen, epicentruma Zágrábtól 46 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt, ahol több épület is összedőlt. A keddi természeti katasztrófának hét halálos áldozata van, köztük egy gyermek. Huszonhat sérültet vittek kórházba. Szerda reggel újabb két utórengést regisztráltak, amelyeket szintén érezni lehetett hazánk több területén is.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem