16.6 C
Budapest
2022. május. 17. kedd

Tönkreteszik a cirkuszt a túlbuzgó állatvédők? Szlovákia már lépett…

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Szeptembertől szinte semmilyen állatot nem lehet majd felhasználni a cirkuszokban Szlovákiában, az ország a 21. az Európai Unióban, amelyik így döntött. Nekünk is érdemes volna lemondanunk a cirkuszi állatszámokról, vagy ez csak a túlbuzgó állatvédők agyréme?

Szeptember elsejétől tilos Szlovákiában a cirkuszoknak macskaféle ragadozókat, elefántokat, delfineket, zsiráfokat, főemlősöket, medvéket és más állatokat felhasználniuk az előadásaik során. Ugyanígy tilos lesz az országban ezeknek az állatoknak az idomítása cirkuszi célokra. Szlovákia az EU 28 országa közül a huszonegyedik, amelyik betiltotta az állatok cirkuszi szereplését. Magyarországon is aláírásgyűjtésbe kezdtek az állatvédők, már 40 ezren aláírták a kezdeményezést – de több mint kilencmillióan még nem!

Az állatszámok évezredek óta szórakoztatják a nagyérdeműt, tényleg le kell mondanunk róluk? Eresszék szélnek az idomárokat?

Tönkreteszik a cirkuszt a túlbuzgó állatvédők Szlovákia már lépett...

Most is van korlátozás

Az állatvédők arra hivatkoznak, hogy kínzás, amikor természetüktől idegen mutatványokra kényszerítik az állatokat, ráadásul sok helyen a tartási körülményeken spórolnak, szűk ketrecekben tartják és nem kapnak megfelelő ellátást, gondoskodást. Magyarországon egy állandó és 52 vándorcirkusz van bejelentve, és a jogszabály szigorú előírásokkal védi az állataikat. Már csak azokat az elefántokat, majmokat, vízilovakat szerepeltethetik, amik a cirkuszban születnek, utánpótlást beszerezni tilos. A többi fajtából tilos a 2010 után vadon befogott egyedeket betanítani és szerepeltetni. Azok a zebrák, zsiráfok, tevék és macskafélék, amelyeket fogságból vásárolnak, vagy amelyek a cirkuszban születnek, továbbra is felléphetnek. Az állatokra saját érdekükben is vigyáznak, a Magyar Nemzeti Cirkuszban például fellépés előtt rendszeresen megvizsgálja őket az állatorvos, enélkül nem is kezdik meg az előadást.

A mi állataink szelídek, könnyen és gyorsan ellenőrizhető az egészségi állapotuk

– nyilatkozta a Ripost-nak ifj. Richter József, igazgató.

Tönkreteszik a cirkuszt a túlbuzgó állatvédők Szlovákia már lépett... 1
Fotó: Markovics Gábor

Nincs verés, csak jutalom

Érdemes különbséget tenni a cirkuszok között. Vannak, amelyek nem megfelelően kezelik az állatokat, de a többség betartja a szabályokat. A Magyar Nemzeti Cirkusz rendszeresen tart nyílt napokat, hogy a közönségnek megmutassa: náluk jó soruk van az állatoknak.

Városról városra járjuk az országot, hogy olyan helyen is láthassanak zsiráfot, elefántot, ahol nincs állatkert, vagy nehéz lenne oda eljutni. Ingyen megnézheti mindenki, hogyan tartjuk az állatainkat, a szelídebbeket meg is lehet simogatni

– mondta a  cirkusz igazgatója.

Richter szerint az állatot nem lehet veréssel, fenyegetéssel rákényszeríteni egy mutatványra, de ők ezt soha nem is tették, és nem várják el, hogy az állatok olyasmit tegyenek, ami nekik rossz, nem tetszik.

Simogatással, falatkákkal jutalmazzuk a produkciót. Minden állat más személyiség, igazából ők maguk alakítják a mutatványokat. A mozgékony lovaink például látványosan vágtáznak, szívesen állnak két lábra, a lomhábbak hátán lehet elvégezni az artistamutatványokat. Számukra ez játék, élvezik. Sokat foglalkozunk velük.

Tönkreteszik a cirkuszt a túlbuzgó állatvédők Szlovákia már lépett... 2
Fotó: Markovics Gábor

Félrevezetőek az internetes videók

A közösségi oldalakon rengeteg olyan felvételt látni, ami azt mutatja be, hogy milyen embertelen körülmények között élnek a cirkuszi állatok. Sokan ezek alapján ítélik el a hazai intézményeket is.

“Nem minden cirkusz bánik jól az állataival, a videók, amik valóban szörnyűek, a világ másik táján készültek. Magyarországon elképzelhetetlen, hogy mostoha körülmények között tartsák az állatokat, kínozzák őket, ezt a hatóság sem engedné. Mi sem mutatja jobban, hogy a mi cirkuszunkban jól érzik magukat az állatok, mint hogy rendszeresen párosodnak, sok kisállat születik.”

Azt nem mondom, hogy minden cirkuszért tűzbe tenném a kezemet, de az enyémért bármikor

– szögezte le ifj. Richter József.

Forrás: Ripost

Fotó: Markovics Gábor

 

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Erdogan nem akar hallani a finn és svéd NATO-tagságról

Keményen üzent a török elnök. Törökország nem enged Finnország és Svédország NATO-csatlakozása kapcsán - közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök,...

Villanyoszlopra csavarodott fel egy 18 éves sofőr autója Kaposváron, többen megsérültek

Baleset történt Kaposváron, ahogy egy autó villanyoszlopnak ütközött. Négy embert kórházba kellett vinni. A Baleset-info úgy tudja, 2022. május 15-én 20...

Már a 2G-s telefonok cseréjére is jár támogatás

Május 9-től a 2G-s mobiltelefonok cseréjére is igényelhető támogatás, emellett folytatódik a 3G-s készülékek támogatott cseréje is – írta...

Szavazz a pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakaszának végleges lezárásáról!

Bizonyára Te is értesültél róla, hogy a Főváros vezetése 2023-tól a pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd...