15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóTömegszerencsétlenség Mezőörsnél: 20 sérült - megrázó fotók

Tömegszerencsétlenség Mezőörsnél: 20 sérült – megrázó fotók

Húszan sérültek meg a Mezőörsnél péntek délután történt, halálos áldozatot is követelő balesetben – közölte a rendőrség péntek este.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy 59 éves petőházi férfi teherautóval haladt Kisbér felől Győr irányába a 81-es főúton, amikor Mezőörsnél – eddig tisztázatlan okok miatt – elsőként érintőlegesen ütközött egy szemből érkező személyautóval, majd pedig frontálisan nekiütközött az a mögött haladó Volán autóbusznak. A balesetben a teherautó sofőrje a helyszínen életét vesztette.

Mindenki ezt olvassa most!

A buszon 30-an utaztak, közülük 20-an sérültek meg. A sérültek egy részét a mentők a helyszínen ellátták, többeket kórházba vittek.

A helyszíni szemle és a műszaki mentés este véget ért, így ismét zavartalanul haladhat a forgalom.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset miatt indított eljárásban vizsgálja az ütközés körülményeit – írták.

Forrás: Police.hu
Forrás: Police.hu
Forrás: Police.hu
Forrás: Police.hu

 

 infostart, police

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work