14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárTömegpánik és halálfélelem: több ezer ember rekedt a szűk utcákban Majka buliján

Tömegpánik és halálfélelem: több ezer ember rekedt a szűk utcákban Majka buliján

Több ezren lettek volna kíváncsiak Majkára egy veszprémi bulin, a szervezők azonban biztonsági okokból nem engedték a térre őket.

Nem élvezhette mindenki Majka szombati, ingyenes koncertjét: a veszprémi tér már jóval a kezdés előtt dugig megtelt. Ezt maguk a szervezők is kiszúrták, így a 21.30-kor kezdődő koncertre már 20 órától senkit nem engedtek a térre. Egy, a Borsnak nyilatkozó anyuka szerint háromezer ember rekedt a szűk kis utcákban, ahol neki is halálfélelme volt gyermekével:

„Amikor közölte a rendőr, hogy még kétszáz ember bemehet, simán bejutottunk volna, erre elindult a hátsó sorból, oldalról a nyomás, konkrétan halálfélelmem volt, a gyerek a kezemet fogta, nyomott a tömeg innen, onnan. Hát, ennyit nem ér egy koncert sem, most egy darabig az ilyet kihagyjuk” – idézte a lap.

A történtekkel kapcsolatban a Bors megkereste Majkát is, aki bár büszke volt, nagyon sajnálta a történteket:

– A koncert után értesültünk arról, mekkora tömeg volt kíváncsi ránk, s hogy sokan a színpad közelébe sem fértek. Na­gyon sajnálom, hogy ilyen tömegjelenetek alakultak ki, de a biztonság az első, a szervezők úgy jártak el, ahogy arra szükség volt. Remélem, a jövőben kizárólag olyan koncerthelyszíneken lépünk fel, ahol a szervezők számolnak azzal, hogy nagyobb tömeg lesz jelen.

blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work