Bár még nincs vége a 2020-as évnek, de bátran ki lehet jelenteni, hogy a Netflix egyik újonnan megjelent horrorsorozata, a Ratched az egyik legjobban sikerült az idei szériák közül. Spoilerekkel teli véleménycikk következik!
Ez tényleg igazi amerikai horrorsztori
Azoknak, akik jobban képben vannak a horrorsorozatokkal, biztos nem fogok újat mondani azzal, hogy nagy összefonódás van a Ratched és a már több – eddig összesen kilenc – évaddal is büszkélkedő Amerikai Horror Story között. A készítők között ott van ugyanis Ryan Murphy, aki az összes Amerikai Horror Story évadot készítette Brad Falchukkal egyetemben. Ez már egyébként önmagában arról árulkodik, hogy biztos kezekbe került a sorozat. Ryan Murphy keze munkája már ott is visszaköszön a Ratchedben, hogy a sorozat hangulata, a megfelelő zenével tökéletesen összehangolt kameramozgások és az izgalom tetőfokára hágó jelenetek mind hajaznak az Amerikai Horror Story-ban látottakra.
Azonban nem csak Ryan Murphy az egyedüli ismerős arc, ugyanis a Mildredet alakító Sarah Paulson is oszlopos tagnak számít az Amerikai Horror Story évadaiban, mivel kettő kivételével mindegyikben szerepet kapott. Megjegyzem, nem csoda, hogy rá osztották a Ratched főszerepét, mivel nála – és Jessica Lange-nál – hitelesebben aligha tudná bárki is előadni a félig őrült, mégis érzékeny, elesett nőt. A sorozat másik főszerepét, a papokat lemészárló Edmund Tollesont alakító Finn Wittrock szintén régi motorosnak számít az Amerikai Horror Story-ban, mivel négy évadban is játszott, ahogy a 2021-ben megjelenő tizedik évadban is fog Sarah Paulsonnal együtt. Finn olyan beleéléssel tudta hozni az elvetemült gyilkost, hogy bárki megijedne, ha az esti órákban a sötét utcán esetleg szembe jön.
Azonban nem csak Sarah Paulson és Finn Wittrock alakított zseniálisan. Szó szerint sztárgárdát vonultat fel a sorozat, hiszen dúsgadzag nőként, Lenore Osgoodot alakítva feltűnik benne Sharon Stone is, akinek fiát, Henryt a 13 okom volt rá című sorozatból ismert Brandon Flynn alakítja. Paulson és Wittrock mellett pedig főszerephez jutott a Szex és New York Mirandája, Cynthia Nixon is, aki Kalifornia kormányzójának, George Wilburnnek titkárnőjét, Gwendolyn Briggs-et alakítja és tőle is várakozáson felüli színészi játékot kapunk.
Mildred a látszólag szende nővér, aki ölni is képes
Ugyan azt várhatnánk, hogy a Ratched sem lesz több egy riogató, sokszor undorító jelenetekben bővelkedő sorozatnál, de már az első pár rész megnézése utána világossá válik, hogy sokkal mélyebben gyökerező problémákat feszeget, mint azt megszokhattuk egy-egy horrorsorozattól. Ugyanakkor a nézése közben egy percünk sincs unatkozni, mivel olyan akciódús, hogy elég, ha két másodpercre elvonja valami a figyelmünket és már lemaradunk egy-egy, a történet szempontjából fontos momentumról. Bár Mildred Ratched a kezdetekkor egy teljesen átlagos nővérnek tűnhet, egy szempillanat alatt változik meg a nézőben a róla alkotott képe, amint elkezd kibontakozni a történet.
Ahogy az első epizódból megtudhatjuk, Mildred úgy érkezik meg a Lucia Állami Kórházba interjúra az igazgatóhoz, Dr. Richard Hanoverhez, hogy nem is jelentkezett az állásra, sőt nem is ismerik egymást, ami nem meglepő módon egész hamar kiderül. Hanoverrel egyébként elég hamar megtalálják a közös hangot, mivel mindketten hisznek abban, hogy a beteg elme igenis gyógyítható. Ezzel együtt nyomon követhetjük, amint a sorozat másik főszereplője, Edmund Tolleson (Finn Wittrock) négy papot megöl. Egyikükről kiderül, hogy az apja, aki megerőszakolta apáca édesanyját, ezért bosszút szeretett volna állni. Kisvártatva pedig az is nyilvánvalóvá válik, hogy Mildred és Edmund fogadott testvérek, így Mildred azért jelentkezett a kórházba, mert tudta, Edmundot oda fogják szállítani és szeretne mindent megtenni annak érdekében, hogy ne essen baja, még akár ölni is képes.
Már csak az eddig leírtak alapján látszik, mennyire részletgazdag és összeforrott sorozatról van szó. Az első részben annyi izgalmas jelenet van, amivel az utóbbi években sajnos a horrorfilmek többsége nem tudott operálni (ahogy Az átok háza, A vágyak szigete és a Vadászat című horrorok is inkább a vicc kategóriába tartoznak). Bár sejtettem, hogy Ryan Murphy rossz alkotást nem engedhet ki a kezei közül, de még annál is sokkal jobbat kaptam, mint amire számítottam. Történetileg annyira egyben van, hogy ha akarnék se tudnék belekötni. A sorozat végéhez érve szinte az összes puzzle darabka a helyére kerül és minden kérdésünkre választ kapunk (egyet leszámítva, de erről majd később). A félelmet nem ismerő Mildred bármeddig képes elmenni annak érdekében, hogy elérje a célját, ami sokszor elég rémisztő lehet, könnyen gondolhatja őt az ember elmebetegnek, de közben csak egy dolog lebeg a szeme előtt, hogy megmentse Edmundot.
Mildred és Edmund nem pusztán elmebeteg gyilkosok
A sorozatban több fontos téma is terítékre kerül, ami napjainkban is problémát okoz. Kiderül ugyanis, hogy Mildred és Edmund mindketten árvák voltak. Mildredet örökbe fogadta egy család, itt találkozott Edmunddal, azonban a szülők folyamatosan verték őket. Mildred és Edmund felkerestek egy ügyintézőt, aki meghamisította az irataikat, amikben immáron az állt, hogy testvérek, így csak együtt adhatóak örökbe. Azt hitték, innentől minden jobbra fordul, de rosszabbnál rosszabb nevelőszülőkhöz kerültek. Az egyik szülő úgy megverte egyszer Edmundot, hogy Mildred azt hitte, meghalt. Ekkor újra felkeresték az ügyintézőt, hogy találjon nekik szerető családot, így kerültek egy gazdag famíliához. Ellátták őket minden földi jóval, majd kiderült, hogy ők sem többek egy aberrált családnál.
A pincéjükben egy bábszínház volt, ahol a gyerekek voltak a bábok. A titkos kóddal feladott hirdetésekre érkezők pedig végignézhették, amint a gyerekek paráználkodnak. Mildred és Edmund eldöntötték, hogy elszöknek, viszont Edmund bosszút akart állni azért, amit velük tettek, így éjszaka egy ollóval kiszúrta a szülők szemét, Mildred pedig ez idő alatt elmenekült és egy alkalmat leszámítva egészen addig nem is találkozott Edmunddal, hogy a kórházba került.
Mildred és Edmund története tökéletesen bemutatja azt, milyen mély sebeket tud hagyni az emberben az, ha nem egy szerető családba születik, ha bántalmazzák, ha nincs mellette születésétől fogva egy olyan ember, akire felnézhet. Mildred mindvégig úgy kezelte Edmundot, mintha tényleg a testvére lenne, ő volt az egyetlen biztos pont az életében, akit ha nem lépett volna közbe, el is veszthetett volna. Szinte bármeddig képes volt elmenni azért, akit szeret. A múltjuk ismeretében pedig nem azt mondom, hogy „értelmet nyer” az, miért képes Mildred ölni is Edmundért, hiszen a gyilkosságra nincs mentség, de a néző sokkal jobban együtt tud érezni Mildreddel még annak ellenére is, hogy a sorozat végére már mondhatni válogatás nélkül tesz el másokat láb alól, ha az útjába állnak.
A sorozat végefele kiderül, Mildred a háborúban is szolgált a sebesült katonák táborában, akik nem csak néhány karcolást szenvedtek, hanem például leszakadt a fél lábuk, morfiumot pedig sokszor már nem is tudtak nekik adni, mert elfogyott. Ilyen állapotban a katonák leghőbb vágya már csak az volt, hogy öljék meg őket, ennek Mildred eleget is tett és párnával fojtotta meg őket. Ahogy több részben is elhangzik, az ápolók az irgalom angyalai, viszont itt felmerül a kérdés, hogy az, amit Mildred tett, irgalmasságnak vagy gyilkosságnak számít-e. Hiszen ami a katonáknak megváltás volt, az kívülről nézve a többi embernek könnyen tűnhet puszta öldöklésnek. Lehet-e emiatt pálcát törni a feje felett, mert ápolóként segíteni szeretett volna a „betegein”, még ha ez azzal is járt, hogy meg kellett ölnie őket? Ezt döntsék el Önök!
Edmund esete is hűen példázza azt, hogyan válik egy törékeny fiúból szörnyeteg pusztán amiatt, mert lemondott róla a családja és olyan szülőkhöz került, akik csak még nyomorúságosabbá tették az életét a folyamatos bántalmazással. Edmund már elvesztette a hitét az emberekben, ezt támasztja alá az is, hogy a sorozat egy pontján, mikor arra kényszerült volna, hogy megöljön egy kakast, képtelen volt rá. Mint mondta, az állatok mások, mint mi és miért öljön meg egy kakast, mikor semmi rosszat nem tett, egy gonosz gondolat sem született meg a fejében. Holott Edmund megölt olyanokat, akik nem ártottak neki semmit, csupán nem bízott már egy emberben sem, még azt sem ismerte, milyen szeretni valakit.
Brutalitás zajlik a szemünk előtt
Azonban nem csak Mildreden és Edmundon keresztül leshetünk be kicsit a szinte már pszichológiai esetként jellemezhető emberek elméjébe. A kórházban több páciens is megfordul, akik mind különféle, akkor még betegségnek számító problémákkal küszködnek, például melankóliával, mániával és leszbikussággal, amit egyébként szexuális devianciának tartottak. Egy kisfiú például amiatt kerül be az intézetbe, mert sokszor ábrándozik – ez talán most már nem akkora baj. A kórházba érkező egyik női beteg, Charlotte Wells (Sophie Okonedo) pedig egy ma is létező betegséggel, személyiségzavarral küzd, ami egy hatalmas trauma miatt alakult ki nála. Félelmetes volt végignézni azon jeleneteket, amikor a három személyisége egyik pillanatról a másikra váltakozott, mivel elképesztően élethű volt.
A sztori kibontakozása közben jön rá a néző, hogy igazából nincs is olyan szereplő a sorozatban, aki normális lenne. Ha valaki annak is tűnik, nemsokára úgyis kiderül, hogy miért nem az. Még a kórházat igazgató Dr. Richard Hanover sem, aki drogproblémákkal küzd egy balul elsült terápia miatt, aminek következtében egy fiú leamputálta a saját karjait és lábait.
Mindezek mellett pedig az akkori barbár kezelési módszereket is megismertetik a nézővel. Bár rutinos horrornézőnek tartom magam, de sok esetben oda sem tudtam nézni, mikor ezeket a képsorokat mutatták. Ugyan az akkori orvostudomány ezeket az eljárásokat tartotta a legmodernebbnek, de ebből a távlatból nézve már inkább nevezhetőek brutálisnak, mint korszerűnek. A halántékon, illetve szemüregen át végrehajtott lobotómia már a múlt homályába vész, de az 1940-es években emberek ezreinek életét tette pokollá. Ezen műtéti eljárásokat a sorozatban pedig nem csak úgy kísérhetjük végig, hogy félig ki van takarva vagy épp olyan kameraszögből van véve, hogy alig látszik valami, hanem az elejétől a végéig előttünk zajlik minden, amit még nézni is fáj.
Azonban a lobotómia csak egy a sok terápia közül, a leszbikusság kezelésére például hatásosnak gondolták a felülről bezárt kádban, 47 fokos vízben való ücsörgést, ami már önmagában nevetséges a mai szemlélettel. Csak még hátborzongatóbb belegondolni, hogy évtizedekkel ezelőtt még mentális zavarként, gyógyítható betegségként tekintettek a homoszexualitásra. Mára azért – szerencsére – egyre kevesebben vannak azok, akik ilyen szemlélettel rendelkeznek, de még mindig nem ritka.
A sorozat egyik legnagyobb plot twsitje egyébként pont az, hogy két főszereplőről is kiderül, hogy leszbikus – akik végül egymásra is találnak. Egyikük a kormányzó titkárnőjét alakító Gwendolyn Briggs (Cynthia Nixon), aki egy meleg férfival él kamuházasságban. A másikuk pedig éppenséggel Mildred Ratched, aki főnővérként tevékenykedik az intézetben és sokszor visz kezelésre olyan betegeket, akik emiatt kerültek oda. Így nem csoda, hogy kezdetben ő is mentális zavarként tekintett a homoszexualitásra, sok időbe telt az, amíg önmagával és az érzéseivel vívódva felismerte, hogy a nőkhöz vonzódik. Pontosan ezen mehetnek keresztül napjainkban a homoszexuálisok, akik könnyen érezhetik magukat a társadalom kirekesztettjeinek. Ez pedig az 1940-es években sem volt másképp, sőt még rosszabb helyzetben voltak.
A barbári kezelésekkel kapcsolatban pedig meg kell még említeni a kivégzést is, ugyanis a gázkamra, a méreginjekció, illetve a villamosszék akkor még kivégzési módszernek számított. (Jelenleg négy amerikai államban, Alabamában, Dél-Karolinában, Virginiában és Nebraskában számít törvényes eljárásnak a villamosszék általi halál.) Talán kijelenthető, hogy nem sokan vannak azok, akik végignéztek már villamosszék általi kivégzést, azonban ebben a sorozatban ezt is be lehet pótolni, ugyanis az elejétől a végéig végigkísérhetjük az elítélt szenvedését, amitől még az ember gyomra is görcsbe rándul.
A látottak alapján nem meglepő, hogy Mildred mindent elkövetett annak érdekében, hogy Edmund ne ilyen sorsra jusson. Még azt is magára vállalta, hogy képes lenne ő megölni fogadott testvérét, csak ne kerüljön villamosszékbe. Na, ezt a lépését Edmund nem igazán értékelte, azonban ennek köszönhette az életét. Mildred pedig ettől kezdve amiatt retteghet, hogy egyszer rátalál és végez vele. Ugyanis Edmund nem értette meg azt, amit sokan mások sem: Mildred képes lett volna azért megölni őt, mert szerette és sosem akarta, hogy szenvedjen.
A java még csak hátravan
Így az első évad legnagyobb kérdése az maradt, vajon Edmund rátalál-e Mildredre, ugyanis ez egyáltalán nem derült ki az utolsó epizódból, úgyhogy egy darabig még izgulhatunk. Azonban az már biztos, hogy érkezik a második évad, amire úgy tűnik, hogy elég sokat kell várnunk, mivel a leghamarabb 2022 szeptemberében jelenhet meg.
Addig is, ha mindenképp egy olyan sorozatot szeretne látni, ami nem csak a sokszorosan elcsépelt, rémisztő jelenetekre épül, hanem egy jól felépített történet is tartozik hozzá, ami ráadásul mai, valós problémákat dolgoz fel, akkor ne hagyja ki a Ratchedet, nem fog csalódást okozni.
Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu
Fotó: Netflix
