12.9 C
Budapest
2024. február. 25. vasárnap

Tömegével érkeznek a határsértők a Tisza árterében Magyarországra

Dátum:

Megosztás:

hirmagazin 2015 06 23 142457

2015. 06. 23. – 14:00
forrás: MTI

Tömegével érkeznek a határsértők a Tisza árterében Magyarországra Szeged közelében, sokan a sűrű aljnövényzettel benőtt erdőben próbálnak meg elrejtőzni a rendőrök elől – tapasztalta az MTI tudósítója kedden a helyszínen.
Egy 21 esztendős szíriai férfi, aki csaknem negyven társával – köztük gyerekekkel és idősekkel – bújt meg az erdő mélyén, azt mondta, Németországba szeretne eljutni. Azért kerüli a rendőröket, mert nem szeretné, ha rögzítenék az ujjlenyomatát. Egy másik, kicsit idősebb férfi arról beszélt, hogy a terror elől menekültek el hazájukból, de nem akarnak Magyarországon maradni, a céljuk Nyugat-Európa.

A Tisza ártere Szeged és az országhatár között helyenként több mint ötszáz méter széles, és néhány ösvénytől eltekintve szinte járhatatlan. A rendőrök itt gyűjtik össze a határsértőket, akik a vajdasági Martonos irányából érkeznek meg a zöldhatárra, majd lépnek magyar területre.

hirmagazin 2015 06 23 142512

Határsértők a Tisza árterében Szegednél

Az erdőben rejtőzködők többsége, ha rendőrrel találkozik, önként kimegy a töltéshez, ahol mikrobuszba ültetik, majd a szegedi medencés kikötőhöz viszik őket, ahonnan busszal a röszkei átkelő melletti bérelt hangárba kerülnek. Ott idegenrendészeti eljárás indul ellenük vagy menedékkérelmet nyújtanak be.

Kedd reggel az ártér és a kikötő között folyamatosan ingáztak a rendőrségi mikrobuszok.

Néhányan, ha egyenruhás közeledik, megpróbálnak elszaladni, de olyan is akadt, aki azt mondta, akár napokig is az erdőben marad, végül azonban a járőröknek sikerült meggyőzniük őt is.

Az elmúlt napokban a Csongrád megyei rendőrök több embert is elfogtak, akik az ártér vagy a kikötő közeléből kisbuszokkal próbálták a határsértőket az ország belsejébe vagy Ausztriába juttatni. Ellenük jogellenes tartózkodás elősegítésének vétsége vagy embercsempészet bűntette miatt indul eljárás. Hétfőn összesen 449 határsértőt fogtak el Csongrád megye déli részén.

A szerb-magyar határ Bács-Kiskun megyei szakaszán, valamint az M5-ös autópályán 137 határsértőt fogtak el az elmúlt 24 órában. A határsértők valamennyien menekültstátus iránti kérelmet nyújtottak be, ezért átadták őket a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársainak.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

L.L. Junior: Fejek hullottak

L.L. Juniorhoz is eljutottak a vállalkozását érő kemény negatív vélemények: alkalmazottaktól vált meg, egy hónapig minden nap személyesen...

Ezt a 15 filmet mindenki látni akarja 2024-ben

Ha megnézzük a következő 12 hónapra tervezett mozis és streaming-filmek listáját, sok izgalomra számíthatunk! Ki ne szeretné megnézni George Miller Mad...

Házasodna a gazda: Roland és Niki 2020-ban azonnal összeköltöztek a műsor után, azóta is együtt vannak

Hosszútávra terveznek. Roland gazda a Házasodna a gazda 2020-as évadában ismerkedett meg Nikivel, akiről nemrég az RTL stábjának mesélt. Mint mondta, választottjával a műsor...