6.6 C
Budapest
2022. december. 5. hétfő

Tömeges „toborzásba” kezdett az Iszlám Állam és az al-Kaida

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Az általuk uralt szíriai területek helyi lakosainak mozgósításába kezdett az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai ágának számító an-Nuszra Front és az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet – közölte Igor Konasenkov dandártábornok, az orosz védelmi minisztérium szóvivője vasárnap.

Tömeges toborzásba kezdett az Iszlám Állam és az al-Kaida

Az an-Nuszra Front Idlíb és Hama tartományban kényszeríti a férfi lakosokat a mobilizációra.

Azzal fenyegetik őket, hogy lelövik családtagjaikat, ha nem tesznek eleget a mozgósítási utasításaiknak – mondta a dandártábornok. Hozzátette, a szíriai kormányerők északi és észak-keleti előrenyomulása miatt rengeteg fegyveres menekül el a szélsőségesek soraiból. Az Iszlám Állam uralta Rakka tartományban pedig a dzsihadisták bejelentették a férfi lakosság tömeges mobilizációját.

Konasenkov szerint a két terrorszervezet eközben harcba kezdett egymással az irányításuk alatt lévő anyagi forrásokért. Az elfogott rádióadásokra hivatkozva közölte, az IÁ három támadást is végrehajtott robbanószerekkel megrakott gépjárművekkel az an-Nuszra parancsnokai ellen. Szavai szerint az IÁ vezetése továbbá azt követeli a parancsnokaitól, hogy növeljék az robbanószerkezetekkel felszerelt gépjárművek számát a fő közlekedési útvonalakon és a településeken a közeledő szíriai hadsereg feltartóztatásának céljából.

Az orosz légierő a nap folyamán folytatta hadműveleteit Hama, Latakia, Damaszkusz és Aleppó körzeteiben, a harci repülők 39 bevetést hajtott végre és 51 célpontot semmisítettek meg.

Oroszország szeptember 30-án indított légicsapásokat Damaszkusz kérésére a polgárháború sújtotta országban, a szíriai kormányerőkkel együttműködve. Nyugati országok azonban aggodalmuknak adtak hangot, amiért az orosz gépek nemcsak az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet állásait, hanem más lázadócsoportokat is támadtak az ország nyugati részén, köztük mérsékeltként számon tartott erőket is.

 

Forrás: kárpáthír

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Orbán Viktor Miniszterelnökünk tegnap így köszöntötte fel a magyarokat: Áldott adventet kívánok! ..

Áldott adventet kívánok! - írta Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos Facebook-oldalán.  

2022-es katari FIFA-vikágbajnokság – események, összefoglaló

Itt tudod áttekinteni, mi történt ediig, és mi következik ezután! Google Hirmagazin.eu

Vészjósló az oroszok válasza az EU-s olajársapkára

Oroszország csak olyan országoknak fog kőolajat eladni, amelyek piaci körülmények között működnek együtt vele. Oroszország csak olyan országoknak fog...

Legfontosabb bűnügyi-, baleseti hírek – összefoglaló

Ismét eltűnt két gyermek, Harkály Beáta Alexandra és Horváth Szilveszter. Aki látta őket, hívja a 112-t, vagy bármelyik...