Robert Habeck úgy látja, így lehet elejét venni a termelékenység csökkenésének és a megújuló energiaforrásokra való áttérés kudarcának.

Tömegében lesz szükség bevándorlókra Németországban, hogy megakadályozzák a termelékenység csökkenését és a megújuló energiaforrásokra való áttérés kudarcát, amelyeket a súlyos munkaerőhiány idézhetne elő – jelentette ki Robert Habeck új német gazdasági és klímavédelmi miniszter.

„Ma 300 ezer betöltetlen állás van az országban, és arra számítunk, hogy ez akár egymillióra, sőt még tovább emelkedhet. Ha ezt nem csökkentjük, akkor valós termelékenységi problémák állnak elő” – hangsúlyozta a miniszter.

Hozzátette: a képzések fejlesztése, illetve a család és a karrier összehangolásának megkönnyítése segíthet ugyan, de a bevándorlók számának növelése is elengedhetetlen lesz a mérnökök, az iparosok és az ápolók körében. „Ezt meg kell szerveznünk” – jegyezte meg.

A Zöldek tagjaként politizáló Habeck kiemelte: „kolosszális” feladat lesz Németország számára, ha valóban el akarja érni az üvegházhatású gázok csökkentését az ipar energiaigényének kielégítése mellett.

2030-ra várhatóan csak a felére lesznek képesek csökkenteni a kibocsátást az 1990-es szinthez képest,

ami messze elmarad a kormány 65 százalékos elméleti céljától. A koronavírus-világjárvány hatásai miatt Németország tartani tudta a 2020-ra kitűzött 40 százalékos csökkentést, de 2021-re már megszűntek ezek a hatások, és a kibocsátás ismét emelkedni kezdett. Ennek egyik oka, hogy Németország úgy döntött, az év végéig leállítja az összes atomerőművét, és emiatt nagyobb arányban használnak szénalapú erőműveket, amelyeket „ideális esetben” 2030-ig szintén felszámolna a német kormány, miközben fokozatosan átállnak kevésbé környezetszennyező energiaforrásokra.

A megújuló energiaforrások – a nap- és a szélenergia – jelenleg Németország energiaszükségletének 43 százalékát fedezi, de ezt 2030-ig igen jelentősen, 80 százalékra kellene növelni – mutatott rá a miniszter, megjegyezve, hogy az áramfogyasztás ebben az időszakban ráadásul várhatóan jelentősen emelkedni is fog, mert az emberek tömegesen kezdenek például elektromos járműveket használni.

Nyitókép: MTI/AP/Markus Schreiber
Forrás: Infostart.hu / Hirmagazin.eu