Tényleg jó film a Halálsoron? Tényleg!
Kíváncsiak voltunk, megérdemelten ez-e a PORT.hu-olvasók 3. kedvenc filmje, így hát megnézettük egy kollégánkkal, aki még nem látta.
Pótvizsga címmel indult el a PORT.hu-n idén egy cikksorozat, amelyben szerkesztőségünk tagjai rendszeres időközönként színt vallanak arról, hogy éveken keresztül úgy írtak cikkeket, hogy valójában nem is láttak egy-egy agyondicsért kultfilmet. Nálam A remény rabjai, A Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső, a David Lynch-féle Dűne, a Fegyvernepper, Az ördög ügyvédje, a Csapd le csacsi!, A nagy Lebowski, a Szép lányok, ne sírjatok!, a Szamárköhögés, az Egészséges erotika, a Beetlejuice – Kísértethistória és a Kapj el, ha tudsz! után az a Halálsoron következett a sorban, amely a PORT.hu olvasóinak értékelései alapján évek óta kirobbanthatatlan TOP100-as listánk 3. helyéről.
Frank Darabont híres-neves 1999-es Stephen King-adaptációját a streaming szolgáltatók közül jelenleg csak az Apple TV+ vetíti (de a nálunk majd csak 2022-től elérhető HBO Max kínálatában is szerepel). A film aktualitását az adja, hogy 1957. december 10-én született a nagydarab fekete elítéltet, John Coffey-t alakító Michael Clarke Duncan, és ugyanezen a napon, 1999. december 10-én volt a Halálsoron amerikai premierje is.
Amennyiben olvasóink rendszeresen figyelemmel követik Pótvizsga rovatunkat, bizonyára tudják, mi következik most. Igen, a kedélyes múltidézés, amikor a nosztalgia húrjait megpendítve szemérmesen számot vetek arról, hogy anno miért nem láttam aktuális recenzióm tárgyát. Bár a Halálsoron 1999-es film, Magyarországon az akkoriban szokásos csúszással mutatták be: 2000. április 27-én volt a hazai premierje.
A legfrissebb hírek itt!
Én ekkor már javában a májusi érettségimre készültem, és ha el is mentem moziba, akkor alighanem inkább a március végétől vetített Az Álmosvölgy legendáját választottam… És bár ekkortájt már masszívan Stephen King-rajongó voltam (jóllehet nem faltam a könyveit, csak az azokból készült filmadaptációkat),
úgy voltam vele, hogy nekem a jó Stephen King-film az Azt, a Tűzgyújtót, a Carrie-t, a Kedvencek temetőjét, A kukorica gyermekeit és a Langoriereket jelenti, nem pedig holmi érzelgős börtöndrámát.
Jó 20 évig így ment ez – akkor is, amikor már a PORT.hu-nál dolgoztam. Kurucos lázadásommal azonban még ekkor sem néztem meg a Halálsoront, hiszen hát micsoda rangsor az, ahol nem én nevezem meg a 3. legjobb, Magyarországon is levetített filmet?! Ki is nevettek emiatt a drága műsorvezetőtársak a Stephen Kingről szóló, 2019-es PORTcast-adásunkban, amikor színt vallottam, hogy nemcsak a Halálsoront nem láttam, de bizony A remény rabjait sem (utóbbi súlyos mulasztást – ahogy az fentebb is szerepel – azóta persze már bepótoltam egy másik Pótvizsga alkalmával).
Végül a héten rászántam magam a Halálsoron megtekintésére – de bevallom, nagyon nehezen vágtam bele, mert mai rohanó világunkban már egyáltalán nem jó ajánlólevél, ha egy produktum 3 órás… Aztán persze teljesen beszippantott a furcsán keserédes börtönvilág, és már nem is nagyon nézegettem, mennyi az idő.
De megint konstatálnom kellett, hogy ez a fajta ráérősen mesélgetős, régi vágású dramaturgia utoljára a ’90-es években volt divat, ma már inkább a tévés minisorozatok sajátja, és Az ír vagy a Dűne-remake előtt elképzelhetetlen volt, hogy mozifilmes rendező ilyesmivel próbálkozzon a blockbusterek korában.
Stephen King 1996-ban, hat részletben kezdte el publikálni a Halálsoron (eredeti címén The Green Mile) fejezeteit, amelyeket csak 1997-ben rendezett egyetlen kötetbe a kiadója. A börtönös téma, azon belül is a halálra váró elítéltek szerepeltetése nagy valószínűséggel azért mozgatta meg újra King fantáziáját, mert bár az 1982-es kisregényéből leforgatott A remény rabjai nem lett kasszasiker (sőt, lényegében csúfosan megbukott a mozipénztáraknál), és 4 Oscar-jelöléséből egyet sem tudott beváltani, Frank Darabont rendező és Roger Deakins operatőr számos rangos díjat és kritikusi elismerést besöpört vele. Darabont ráadásul 5 év elteltével ismét meg tudta ismételni a csodát: fogott egy Stephen King-bestellert, forgatókönyvet kanyarított belőle, aztán olyan profin megrendezte, hogy a végeredményt még évtizedekkel később is a legjobb filmek között emlegetik.
A Halálsoron bizonyos szempontból ugyanolyan, mint A remény rabjai, más aspektusból vizsgálva viszont annál különbözőbb nem is lehetne. A hasonlóság egyértelmű: mindkét sztori börtönben játszódik, gyilkosságért elítélt emberek a főhősei, és itt is megjelenik az a motívum, hogy az ember néha lehet szabadabb egy börtön rideg falai között rabként, mint odakinn, a szabadságot börtönnek megélve. Ám amíg A remény rabjaiban az életfogytiglanra ítéltek évtizedeket töltenek el zárkáikban a haláluk pillanatáig, addig a Halálsoron foglyai mindössze pár napot vagy hetet vannak a rács mögött kivégzésük napjáig. Mindkét filmben megfigyelhető azonban King és Darabont egyértelmű álláspontja bűnről és bűnhődésről, valamint az amerikai igazságszolgáltatás esküdtbírósági rendszerébe kódolt hibalehetőségről:
Az ember eredendően jó, még az is, aki emberölésért elítélt, veszélyes bűnöző, vagy bestiálisan agresszív fegyőr. Ráadásul előfordulhat olyan eset is, hogy valakit ártatlanul ítélnek életfogytiglanra vagy halálra, de hiába derül fény az igazi tettes kilétére, az igazságszolgáltatás lassan őrlő, bürokratikus malmai akkor már tehetetlenek…
Ahogy A remény rabjaiban, úgy a Halálsoronban is hangsúlyos az a tétel, miszerint a börtön korántsem a földi Pokol, inkább valamiféle kegyelmi állapot, egy evilági Purgatórium, ahol az elítélt tiszta lappal indul, jóvá tehet elrontott dolgokat, hiszen odabenn senkit sem érdekel, mit tett korábban, az a lényeg, hogyan viselkedik a többi rabbal és a fegyőrökkel. A halálsoron ugyanis kegyetlen gyilkosok várnak a villamosszékre, és a történetet az öregek otthonában elmesélő, emberséges smasszer, Paul Edgecomb (Tom Hanks) úgy van vele, hogy ha a rabok kicsit is felidegesítik magukat a foglárok vagy fegyenctársaik viselkedésén, az könnyen erőszakos cselekményekbe torkollhat.
A legfrissebb hírek itt!
Ahogy arra akad is bőven példa az agresszív és cinikus Vad Bill megjelenését követően (Sam Rockwell zseniálisan alakítja a film egyik legutálatosabb karakterét).
Ugyanakkor már-már meseszerű, ahogy az erőszaktevő, többszörös gyilkos Delacroix (Michael Jeter)
egy másik, jobb világban ők akár még cimborák is lehettek volna.
Még megindítóbb és még meseszerűbb a film másik központi figurájának, a barátságos fekete óriás John Coffey-nak a története (őt alakítja megdöbbentő átéléssel a drabális izomhegy, Michael Clarke Duncan). Stephen King az ő csodatételein keresztül lendíti át a komor börtöndrámát a mágikus realizmus világába, csakhogy hiába van meg Coffey-nak az a különleges képessége, hogy kézrátétellel gyógyítja a húgycsőgyulladást és a rákot, valamint fel tudja támasztani a holtakat, mégis villamosszék vár rá két fehér kislány meggyilkolásáért.
Hiszen a ’30-as évek Amerikájában járunk, ahol egy drabális kinézetű fekete férfi, még ha ártatlan is, nemigen számíthat más ítéletre (igazi Stephen King-i véresen brutális elégtétel, hogy Coffey különleges képességeinek köszönhetően végül az igazi tettes is elnyeri méltó büntetését, ráadásul pont az igazságszolgáltatás egyik emberének keze által).
A betegeket meggyógyító, holtakat feltámasztó, az emberek gonoszságába és a feléje áradó gyűlöletbe azonban már belefáradt, kínhalált halt Coffey-ban, akinek a kivégzését kárörvendő tömeg nézi végig, de csak egy maroknyi barátja tudja róla az igazságot és hullajt érte könnyeket, nem nehéz felismerni Jézus alakját.
A legfrissebb hírek itt!
Így hát Frank Darabont 1999-es filmje számomra nemcsak az egyik legjobb Stephen King-adaptáció, de az egyik legizgalmasabb Biblia-újraértelmezés is, amit mindenkinek kötelező látni – ha máskor nem is, legalább a csodaváró karácsonyi áhítat idején.
Ítélet: 8/10
Kiknek ajánljuk? A Stephen King-adaptációk és a börtöndrámák kedvelőinek, valamint mindazoknak, akik eddig még nem látták azt a filmet, ami a PORT.hu-olvasók szerint a világ harmadik legjobb filmje.
A PORT.hu zenés műsorának vendégét legtöbben onnan ismerhetik, hogy szinte állandóan síkideg, csak ő nem alakul át tomboló zöld szörnyeteggé, mint Bruce Banner. Turai Barna sokat köszönhet ennek az oldalának, emiatt kaphatnak nagyobb teret komolyabb projektjei is.
Teljes film magyarul:
Halálsoron
Kellemes szórakozást a filmhez!
Még több film itt!
Our media displays content free of charge! Thank you for watching the video! Hirmagazin.eu
