13.6 C
Budapest
2022. szeptember. 26. hétfő

Töltött borjúszegy, mézes gyümölcssaláta, Gombás pizza receptek

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Töltött borjúszegy:

Hozzávalók:
1 borjúszegy (kb. 1 kg),
3 szikkadt zsemle,
3 tojás,
2 dl tej,
15 dkg csiperkegomba,
1 fej hagyma,
1 csokor petrezselyem,
5 dkg vaj,
olaj, só, bors.

Elkészítés:
A szikkadt zsemlét tejben áztatjuk. Az egyik tojást keményre főzzük. Megpucoljuk és apró kockákra vágjuk. Megforrósított olajon üvegesre pároljuk a kockára vágott hagymát. Hozzáadjuk a felszeletelt gombát. Sóval, borssal ízesítjük és megpároljuk. A borjúszegyből óvatosan eltávolítjuk a csontokat, majd éles késsel középen, a két húsréteg között felszúrjuk. A zsemlét kinyomkodjuk, majd összegyúrjuk a vajjal, a nyers és a kemény tojással. Végül belegyúrjuk a hagymás gombát. Frissen vágott petrezselyemmel fűszerezzük. A tölteléket a borjúszegybe nyomkodjuk, a nyílást fehér cérnával összevarrjuk vagy hústűvel megtűzzük. A húst kívül besózzuk. Tepsibe helyezzük és 1 dl vizet öntünk alá. A kisülő pecsenyelével gyakran öntözgetve 1-1,5 órát sütjük. Párolt zöldségkörettel tálaljuk.

Mézes gyümölcssaláta:

Hozzávalók:
1 idared alma,
1 golden alma,
1 körte,
1 narancs,
1 rózsaszín grépfrút,
2 kivi,
2 ek. méz,
1 ek. citromlé,
késhegynyi őrölt fahéj és szegfűszeg.

Elkészítés:
A gyümölcsöt meghámozzuk és felaprítjuk. Az almát és a körtét a citromlével megcsöpögtetjük. A maradék ciktromlevet a mézbe keverjük. Őrölt fahéjjal és szegfűszeggel ízesítjük. A gyümölcsöket üvegtálban összekeverjük és leöntjük a fűszeres mézzel. 1 órát érleljük.

Gombás pizza:

Hozzávalók:
A tésztához:
45 dkg liszt
2 dkg friss élesztő
3 evőkanál olívaolaj
víz
A tetejére:
1 fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
4 evőkanál olaj + a tepsihez
1 nagy konzerv (400 g) hámozott paradicsom
40 dkg csiperkegomba
10 dkg szeletelt bacon
friss oregánó
fris bazsalikom
20 dkg reszelt sajt

Elkészítés:
A lisztet, 1 teáskanál sót, az élesztőt és az olajat rugalmas tésztává összedolgozzuk annyi vízzel, amennyit felvesz. Letakarjuk, és meleg helyen kb. 30 percig kelesztjük. A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk. Felforrósítunk 2 evőkanál olajat, és megdinszteljük benne a hagymát. Hozzáadjuk levével együtt a hámozott paradicsomot, és kissé szétnyomkodjuk. Sóval, borssal ízesítjük, és kb. 10 percig forraljuk, hogy besűrűsödjön. A gombát megtisztítjuk, és vékonyan felszeleteljük. Felforrósítjuk a maradék olajat, és megpároljuk benne a gombát. Sóval, borssal ízesítjük. A sütőt 220 fokra (gázsütő 4. fokozat) előmelegítjük. A tésztát négyfelé osztjuk, és vékony köralakú lapokra nyújtjuk. Kiolajozzuk a sütőtepsit, és ráfektetjük a tésztát. Megkenjük paradicsomszósszal, rászórjuk a gombát és a szalonnát. Végül rátépkedjük az oregánót (vagy rászórjuk a szárított fűszert), megszórjuk sajttal, és a sütőben 15-20 percig sütjük. Friss bazsalikommal megszórva azonnal tálaljuk.

Jó étvágyat!

Forrás: Debmedia

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Arzénos családirtásra épített praxist: Gerzsány Mária, a sorozatgyilkos hátborzongató története (18+)

Megdöbbentő történet egy kegyetlen emberről. Sokáig azért nem sikerült lebuktatni, mert a falubeli megrendelői összejátszottak vele. Sok hátborzongató történetet...

Megtartotta körzetét a baloldal Újpesten

Győzött az ellenzék a IV. kerületben. Egy baloldali körzetet hozott a vasárnap tartott időközin az ellenzék, Maholányi Zsolt, a DK, az...

X-Faktor 2022: tényleg valóságshow lett a tehetségkutató műsorokból?

2004. január 10-én a Megasztár első élőben közvetített döntője új fejezetet nyitott a hazai kereskedelmi tévézés történetében. A műsor hat...

Hiába ment Gyurcsány Miskolcra kampányolni, a Fidesz jelöltje nyert

Barta Gábor, a Fidesz-KDNP jelöltje közösségi oldalán köszönte meg a választók bizalmát. Barta Gábor nyerte Miskolc 3. számú egyéni választókerületében...