A plasztikafüggő nő kezdetben elégedett volt a fenékplasztika végeredményével, ám a testrész lassacskán eldeformálódott.

A brit Star Delgiudice 2018 decemberében Isztambulban végeztetett fenékplasztikát, mely során a hasáról, combjairól és karjáról leszívott zsírt ültették át a fenekébe. Méghozzá kétszer akkora mennyiségben, mint ami az ajánlott méret.

Erről Te sem maradhatsz le!

A nő átszámítva mintegy 5,7 millió forintnak megfelelő összeget fizetett a beavatkozásárt, aminek az eredményével kezdetben nagyon elégedett volt. A fenekébe ültetett zsír azonban fokozatosan megereszkedett, ma már úgy néz ki, mintha a 33 éves Star folyamatosan pelenkát viselne. Most olyan plasztikai sebészt keres, aki rendbe tudja hozni a testét.

Star egyébként saját bevallása szerint is plasztikafüggő, korábban csak fenékplasztikákra több mint 100 millió forintnak megfelelő összeget költött, de az orrát, a melleit, a szemöldökét, az állát, a homlokát és az ajkait is plasztikáztatta.

„Büszke vagyok az összes plasztikai műtétemre, és soha nem fogok leállni, ez része annak, aki vagyok” – nyilatkozta tavaly.

Nyitókép: index

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőNagy erőkkel keresi a rendőrség a 27éves Krisztinát: a kismama egy budapesti kórházból tűnt el..
KövetkezőVasvillákkal, baltákkal kergették el az új polgármestert – videó..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza