1.1 C
Budapest
2023. december. 1. péntek

Többszörösére nőtt a román-magyar határon elfogottak száma

Dátum:

Megosztás:

Az előző évhez képest több mint négyszer annyi migránst tartóztatnak fel – derült ki a román határrendészet nagyváradi regionális felügyelőségének csütörtökön közzétett éves tevékenységi mérlegéből.

A csaknem 450 kilométeres közös román-magyar határszakasz mintegy kétharmadát – annak Arad és Bihar megyei részét – ellenőrző nagyváradi regionális felügyelőség azt közölte: tavaly 2758 határsértőt fogtak el, míg 2016-ban a határsértők száma még csak 604 volt. A román-magyar határon feltartóztatott külföldiek közül 1040-et a zöldhatáron, még román területen, 1196-ot pedig a magyar határőrizeti szervekkel együttműködve állítottak meg. A többi 522 határsértő járművekben elrejtőzve, vagy hamis iratokkal próbált átjutni a határátkelőkön.

A kimutatás szerint 83 százalékban olyan, Magyarországra illegálisan átjutni próbáló külföldieket fogtak el, akiket a román hatóságok korábban menedékkérőkként már nyilvántartásba vettek. Ami állampolgárságukat illeti, a legtöbben Szíriából, Iránból, Afganisztánból, Pakisztánból és Líbiából származnak. A nagyváradi határrendészek szerint a határsértők leggyakrabban tömegközlekedési eszközökkel, taxikkal vagy embercsempészek járművein érkeznek valamely határ menti településre. Innen gyalog és főleg éjszaka, a magasabb növényzet között megbújva próbálnak átjutni a zöldhatáron mobiltelefonos térkép-alkalmazások igénybevételével, azoknak a vízfolyásoknak, vasúti síneknek a vonalát követve, amelyek a keresztezik az országhatárt.

Akik a határátkelőkön próbálnak illegálisan átjutni, azok a leggyakrabban teherautók rakterében, buszok csomagterében, improvizált rejtekhelyeken, vasúti kocsikban bújnak el, vagy éppenséggel a járművek alvázára kapaszkodnak fel. Van aki úgy próbál átjutni a közúti határellenőrzésen, hogy a belépő oldalon a forgalommal ellentétes irányban próbál a buszok vagy teherautók takarásában észrevétlenül kijutni Romániából. A nagyváradi regionális felügyelőséghez tartozó határszakaszon tavaly 87 embercsempészt fogtak el, akiknek mintegy fele a zöldhatáron, másik fele pedig a határátkelőkön próbált átjuttatni határsértőket. A csempészek közül 65 európai uniós, többnyire román vagy bolgár állampolgár volt, további tízen pedig török állampolgárok voltak.

Forrás: MTI

Képek: kronika, maszol, MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Piros riasztást is kiadhatnak – mutatjuk, hol tart legtovább az ónos eső

Budapesten kora délutánra lecseng a havazás, esőbe, majd ónos esőbe vált a csapadék halmazállapota. Budapesten is jégpáncélos területek...

Orbán Viktor: Magyarország nem vétózik, olyan, hogy vétó, nincs

A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban feltett kérdésekre válaszolt. Szólt Ukrajna EU-csatlakozásának támogatásáról, a pénzügyi segítségről, a...

Miért jó szigetelőanyag a kőzetgyapot?

A kőzetgyapotot sokan csak homlokzati szigetelőként ismerik, pedig remek tulajdonságai miatt más szigetelési feladatot is elláthatunk vele. Aki csak...

Nászajándék ötletek, kifejezetten a közelgő ünnepek jegyében

A nászajándék ötletek valóban színes spektrumon mozognak, ám ebben az esetben talán épp a bőség zavara lesz az, ami...